Ferencváros, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)
2005. szeptember / 9. szám
2005. szeptember H OLYAGCIRKUSZ VILÁGSZÁM! A Stúdió „K” Színházban működő' Hólyagcirkusz Társulatot 1997-ben hozta létre Szőke Szabolcs zeneszerző' (rendező', zenész, színész, képzőművész s ki tudja, mi még) a Mátyás utcai színház színészeiből. Az idén bemutatott Gődcsicsergő, Művésznő a csúcsponton című darabjukkal a júliusban megrendezett XI. Szegedi Alternatív Színházi Szemlén kiosztott hét díjból hatot megnyertek. Megkapták a legjobb előadás díját, Szőke Szabolcs lett a legjobb rendező és zeneszerző, Eszes Fruzsina a legjobb előadó, Tóth Evelin a legjobb énekes, és Nádasi László a legjobb szöghegedűs. Jeles András zsűrielnök kiemelkedő művészi teljesítményként értékelte a Hólyagcirkusz Társulat tevékenységét és a szemlén bemutatott darabot. A nagy elismerést hozó szemle után beszélgettünk Szőke Szabolccsal és a legjobb előadó díjával jutalmazott Eszes Fruzsinával.- Miben különbözik a Hólyagcirkusz a hagyományos színháztól?- Elsősorban abban - mondja Szőke Szabolcs hogy az általunk létrehozott előadások kollektív munka eredményei. Bár Szegeden megkaptam a legjobb rendezőnek járó díjat is, nem tartom magam - a szó hagyományos értelmében - annak. Egy ötletet viszek a társulat elé, melyben a zene és a látvány adott, ettől nemigen térünk el később sem, de a szöveg a próbák során módosul, változik. A színészek maguk alakítják ki a hozott anyagból saját zövegüket, amely előadásról előadásra is változhat, tehát a színészek egyénisége és improvizációs készsége, hajlandósága nagy szerepet kap a játékban.- Mint ahogy a zene és a cirkusz is.- Elsősorban zenész vagyok, s régóta dédelgetett álmomat valósíthattam meg itt a Stúdió „K”-ban, melynek harminc éve Fodor Tamással együtt magam is egyik alapítója voltam. Különleges zenés színházat akartam csinálni, s erre itt lehetőségem nyílt. A társulat tagjai közül sokan zenélnek, énekelnek, s közülük választottam ki azokat, akikkel létrehoztuk a Hólyagcirkusz című előadást 1997-ben, amely új színt hozott a hazai színjátszásba. Ez elsősorban a cirkuszi elemeknek, a zenének és a különleges hangszereknek köszönhető. Felkutattam és megszólaltattam a klasszikus cirkuszi hangszereket, mint például a hólyaghegedűt meg a szöghegedűt. Magam is gyártok az előadásokhoz olyan eszközöket, amelyeket megszólaltatunk a színpadon. Ezt a játékot már régóta ismerik, Mozart például versenyművet is írt hangolt üvegpoharakra. Előadásaink a zene, a szokatlan hangszerek, a színpadi látvány és a színészek tudatosan megkomponált improvizációinak egységéből születnek. Olyan az egész, mint egy cirkuszi artista mutatványa, aki egy szál kötélen halad végig anélkül, hogy leesne. Nekünk egyetlen húron kell játszanunk - képletesen és sokszor valóságosan is s igyekszünk, hogy le ne essünk, mert csak így jöhet létre a produkció.- Ami a Csődcsicsergő esetében fényesen sikerült. Köszönhetően a csellistalányt játszó Eszes Fruzsinának is. Ön valójában zenész?- Francia szakon szereztem diplomát, de gyerekkorom óta érdekel a színjátszás, és tizenöt évig tanultam csellózni. Tizenhat évesen főszerepet kaptam Elek Judit Ébredés című filmjében, majd érettségi után, 1998-ban kerültem a Stúdió „K”-ba Fodor Tamáshoz, itt Schnitzler Körtánc című darabjában szerepeltem először. Amikor megismerkedtem a Hólyagcirkusz Társulattal és Szőke Szabolccsal, tudtam, hogy ez az én világom. Nemcsak a cselló, vagyis a zenélés miatt, hanem azért is, mert nagyon közel áll az ízlésemhez, a színházról alkotott felfogásomhoz az, amit a Hólyagcirkuszban csinálunk. Fontos számomra az alkotói szabadság, amit a próbák és az előadás során kapunk. Nem kell alávetnünk magunkat egy kialakult rendezői elképzelésnek és akaratnak, hanem mi magunk is rendezői leszünk a darabnak, a produkció végül mindig közös gondolkodás és munka eredménye. Vannak, akik aktívabban vesznek ebben részt, mások visszahúzódóbbak, de ami végül megszületik, abban mindannyiunk egyénisége benne van. Azért sem könnyű ezeket a darabokat eljátszani, mert állandóan figyelnünk kell egymásra, éreznünk kell a másik ritmusát, hangulatát, s ebből születik meg végül estéről estére egy mindig kicsit más, egy kicsit új előadás. Ferencz Zsuzsa „A Szív Hangja Alapítvány” három évvel ezelőtt alakult, magán- kezdeményezésreó. A kuratórium elnökével, Németh Valériával a közhasznú alapítvány tevékenységéről a Lónyay utcai bérelt lakásban beszélgettünk.- Milyen célki jött létre az akpít- vány?- A beteg gyermekekért, a fogyatékosokért, az egészségügyi okokból rászorultakért tevékenykedünk. Az alapítónak is három gyermeke van, saját tapasztala„Jól csak a szívevei lat az ember” taiból tudta, hogy az egészségügyi intézmények és a kórházak műszerezettsége sok kívánnivalót hagy maga után. Számos helyen az életmentő eszközök hiányoznak. Ezért alapítványunk megalakulása óta elsődleges feladatának tekinti a hazai kórházak műszerezettségének fejlesztését. Elsősorban a gyermekkórházakat igyekszünk támogatni. Évente két-há- rom nagy értékű műszerre gyűjtünk adományokat.- Milyen műszereket adományozlak a kórházaknak?- Az elmúlt három évben inkubátort, sürgősségi lélegeztetőket, EKG-készüléket, defibrillátort és a gyógyításhoz nélkülözhetetlen egyéb eszközöket szereztünk be. Legutóbb a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központjának adtunk át egy intenzív EKG-készülé- ket, amely műtétnél is használható.- Kik támogatják célkitűzéseiket?- Elsősorban - mintegy nyolcvan százalékban - a cégek, húsz százalékban magánszemélyek. Az alapítvány munkatársai sokat dolgoznak azért, hogy a potenciális adományozókat megtalálják, hogy a kiválasztott műszereket a lehető legelőnyösebb áron szerezzék be. Három-négy hónap megfeszített munkájának eredménye, hogy a kórházak által kért eszközt előteremtsük.- Milyen egyéb tevékenységet folytat az alapítvány?- Az adományozás mellett egy- egy fogyatékos gyermeket is támogatunk, így a kerületben egy anyagilag nehéz helyzetben élő család 22 éves, szellemi és testi fogyatékos gyermekét. Karácsony előtt ajándékokat igyekszünk gyűjteni, amelyből támogatunk egy család- segítőt, egy idősek otthonát, egy intézetet, két diszlexiás osztályt és egy anyaotthont. Évente három- szor-négyszer tudunk több százezer forint értékben adományokat osztani a rászorultaknak.- Minek örülnének a leginkább?- Egyrészt, ha minél több cég és magánszemély tudná támogatni az alapítvány céljait adományaival. Másrészt nagyon örülnénk egy olcsóbb bérű helyiségnek, ahol munkánkat még eredményesebben folytathatnánk. B. Zs. Számalasszám: 11721026-20300285 6