Ferencváros, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)
2005. március / 3. szám
2005. március M I FONTOSABB? A József Attila-lakótelep városrészi önkormányzatának képviselői egy közös szórólapjukon rövid kérdőívet juttattak el a helyi társasházak lakóihoz. Arra kérték őket, hogy segítsenek valamiféle fontossági sorrendet, prioritásokat felállítani a különböző jelentősnek ítélt célok között. A közel száz visszaérkezett adatlap ugyan semmiképpen nem tekinthető reprezentatív mintán végzett közvélemény-kutatásnak, de azért bizonyos súlypontok megállapítására így is alkalmas. A válaszadók egyértelműen a Ferenc-busz további üzemeltetését - a könnyebb eljutást a kerület egészségügyi intézményeihez - tartják a legfontosabb lakótelepi feladatnak. Alig valamivel lemaradva, a második helyre a szelektív hulladékgyűjtés feltételeinek további biztosítását sorolták. A harmadik célként a régi padok további cseréjét és újabb pihenőparkok kialakítását, negyediknek pedig a parkolók kialakításának folytatását jelölték meg a megkérdezettek. Jelentős számban hívták fel a figyelmet a lakótelep közbiztonságának növelésére, a közterületfelügyelők, polgárőrök, rendőrjárőrök fokozottabb és hatékonyabb jelenlétére is. A két véderdő takarítása, aljnövényzetének kiirtása is nagyobb odafigyelést igényelne. Többen megtiltanák a teherautóknak a lakótelepen történő parkolását. E célra a lakóövezet szélén külön parkolóhelyek létesítését szorgalmazzák. ÚJ FEJLEMÉNY A VÉDERDŐ ÜGYÉBEN A József Attila-lakótelepen élők régi bosszúsága, hogy míg a kerületi tulajdonú véderdőszakaszt a részönkormányzat évente többször is kitakaríttatja, a Pilisi Parkerdőgazdaság kezelésében levő erdőterület sorsa ennél sokkal mostohább. A „pilisiek” csak sokszori felszólításra teszik rendbe a maguk portáját, hiszen nekik ez csak egy kis kieső terület a nagy egészhez képest, amiről gondoskodniuk kell. Most merőben új helyzet alakult ki. Az Önkormányzatok Közlönyében megjelent egy felhívás, amely lehetővé tette az önkormányzatoknak, hogy a területükön levő, de más állami cég tulajdonában levő területeket átvegyenek. A részönkormányzat kezdeményezésére a Ferencváros önkormányzata jelezte, hogy szándékában áll a meghirdetett eljárás keretében a Pilisi Parkerdő Rt. lakótelepi területeit átvenni. Kíváncsian várjuk a fejleményeket. MÁSUTT LESZ A KUTYAFUTTATÓ Rövidesen megkezdődik az egykori Pest-Buda mozi épületének átépítése. Az új tulajdonos nyugdíjasház létrehozására kapott engedélyt. Ezzel összefüggésben meg fog szűnni az ottani kutyafuttató, máshol kell megtalálni a helyét. A Rönk a véleményt kifejtő kutya- tulajdonosokkal egyetértésben az új lehetőséget a Csengettyű utca- Börzsöny utca között (nagyjából a közérttel szemközti zöldterületen) kívánja megteremteni. A fővárosi környezetvédelmi bizottságtól 1,7 millió forintot nyertek a munkálatokhoz, s maguk is hétszázezer forintot különítettek el e célra. LAKÓTELEPI RENDŐRSÉG A már működő négy (a békásmegyeri, kelenföldi, káposztásmegyeri és az angyalföldi Gyöngyösi úti) mellett idén nyáron két újabb budapesti kerületben, Újpalotán és a XVIII. kerületben állítják fel a lakótelepi rendőrséget. A helyi rendőri egység működése eddig mindenütt a bűnelkövetések visszaszorítását eredményezte, amelyre lakótelepünkön is nagy szükség lenne. A legutóbbi lakossági fórumon erről több résztvevő is nyomatékkai szólt. Kérdésünkre Pál Tibor országgyűlési képviselő, a Rönk tagja elmondta, hogy a BM fogadókész a kezdeményezésre. Megindult az egyeztetés. A részönkormányzat októberben tűzi napirendjére a lakótelepi rendőrség és a térfigyelőrendszer konkrét szakmai programját. Utóbbi kialakításába a lakóházak közösségeit is szeretnék bevonni. WWW.JALTP.COM Úgy tűnik, bevált az a kezdeményezés, amely közös webkikötőbe terelte a József Attila-lakótelepről szóló információkat. A Dési Huber Művelődési Ház szerkesztésében működő portálon a részönkormányzat és a lakóövezetben működő iskolák, óvodák, szociális- és sportintézmények honlapjai mellett a lakótelep történetéről is olvasható írás. Lapzártánkig a „szavazás” című rovatban több mint kétszázötven látogató fejtette ki véleményét arról, hogy mit vár az említett lakótelepi webhelytől. Harminckét százalékuk a lakótelepi híreket és információkat szeretné böngészni a jövőben, valamivel több mint egyötödük az összegyűjtött információkat használná máskor is, tizenkilenc százalékuk friss híreket szeretne beszerezni a lakótelep életéről. Egyelőre huszonkilenc százalékuk véli úgy, hogy a jövőben „nem sűrűn fog ellátogatni" ide. ÚJ SZIGET A BENZINKÚTNÁL Aligha van a fővárosnak még egy olyan városrésze, ahol annyian élnek tudatosan a környezetvédő, környezetkímélő szemétgyűjtés lehetőségével, mint a József Attila-lakótelepen. Jó látni, hogy időnként egyszerre többen is ott állnak az otthon gondosan különválogatott, újrahasznosítható hulladékot tartalmazó szatyraikkal a színes műanyag konténerek mellett, s sokszor beszélgetésbe is elegyednek egymással. A legutóbbi időben ismét új helyszínnel bővült a helyi szelektív hulladékgyűjtés. A Napfény utca 26,-nál, a benzinkút területén belül alakítottak ki e célra újabb szigetet. TAVASZVÁRÓ Március 16-áig tekinthető meg a Közösségi Ház (Toronyház u. 3/b) Mini Galériájában a lakótelepünkről elszármazott Fekete Mária festőművész - elsősorban tájképeket és csendéleteket bemutató - Tavaszváró tárlata. A kiállítást február 17-én dr. Gomola György közíró nyitotta meg. A művésznő alkotásaiból jó néhány a www.festomuvesz.hu honlapon is megtekinthető. A Művészetbarátok Egyesülete által rendezett kiállítás újabb állomása annak a programnak, amely a lakótelephez kötődő képzőművészek megismertetését, népszerűsítését kívánja szolgálni. KÖNYVTÁRFELÚJÍTÁS? KÖNYVTÁRNÉVADÁS? Lehetséges, hogy rövidesen megkezdődhet a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Börzsöny utcai részlegének felújítása. A könyvtár központi vezetése ugyanis erre készül, s jelenleg is támogatókat keres. Az elképzelés szerint a küllemében megszépült könyvtár falán emléktáblát helyeznének el, amely hirdetné: születésének századik évfordulóján a fiókkönyvtár a József Attila nevet veszi fel. A februári lakossági fórum és legutóbbi testületi ülésén a részönkormányzat is támogatásáról biztosította a kezdeményezést. T