Ferencváros, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)
2005. december / 12. szám
BALATONSZÁRSZÓ -1937. DECEMBER 3. József Attilát életének harminckettedik évében, 1937. december 3-án a balatonszárszói vasútállomás közelében halálra gázolta egy tehervonat. Ennek a tragikus végkifejletnek azóta könyvtárnyi irodalma van; irodalomtörténészek, pszichológusok, rendőrségi nyomozók, egykori barátok és szemtanúk mondták és mondják el azóta is véleményüket, érveiket: öngyilkosság volt, vagy baleset? Makai Zsuzsa, a költő unokahúga, a ma már kevés szemtanú egyike így emlékszik vissza arra az utolsó, decemberi napra. Hétéves voltam akkor. Anyámmal, József Etával és két öcsémmel, Péterrel és Adómmal 1937 novemberében leutaztunk Balatonszárszóra, ahol apám, Makai Ödön korábban hitelbe panziót vásárolt. Apám néhány hete halt meg, s mivel hódmezővásárhelyi házunkat elárverezték, anyámnak nem volt hová mennie a három gyerekkel, így kerültünk Szárszóra. Nagyon hideg volt azon a télen, már novemberben befagyott a Balaton, emlékszem, fakutyáztak a jégen. A panzióban nem lehetett fűteni, kabátban ültünk a szobában. Jött egy ember a faluból, aki megsajnálta anyámat, hogy ott fagyoskodik a gyerekeivel, és szerzett egy kis házat, ahol ßteni tudtunk. A panzió közvetlenül a Balaton partján volt, ez a ház pedig följebb, a vasút túloldalán, a faluban. Ma ez a szárszói József Attila Múzeum. Anyám nővére, Jolán ide hozta le Attilát, akit hosszú és szerintem kíméletlen kezelések után váratlanul kiengedtek a szanatóriumból azzal, hogy a családi környezet jót tenne neki. December 3-a megrázó nap volt, tisztán emlékszem rá. Anyám vacsorát főzött, Attila meg Jolán a faluban sétált. Ködös, hideg, nyirkos idő volt, hó is esett már. Amikor hazajöttek, anyám épp a kisebbeket fü- rösztötte. Emlékszem, nagyon örült, hogy végre megérkeztek, már elkészült a vacsora. Attila akkor váratlanul közölte, hogy neki még van egy kis dolga, elmegy még egyet járni, gondolkozni akar. Anyám próbálta visszatartani: ne menjen el, hiszen Jolánnal sétáltak már, Jolán is marasztalta, de nem tudták visszatartani, elment. Eltelt egy óra, és még nem jött vissza. Anyám mondta Jolánnak, menjen utána, próbálja megkeresni. Egyszer csak kopogtak az ajtón, és az állomásról jött egy ember a hírrel, hogy mi történt Attilával... Hogy elgázolta a vonat... A mai napig tisztázatlan, hogy baleset volt-e, vagy öngyilkosság. Lehet, hogy csak át akart menni a túloldalra, a Balaton-partra, amit máskor is tett. Gyerekkorukban is gyakran átmásztak anyámmal a vonatokon, s mivel anyjuk egész nap dolgozott, nem volt, aki figyelmeztesse őket, vigyázzon rájuk. Azt mondják, hogyha valaki szándékosan akarja elültetni magát, akkor a vonat elé ugrik, és nem egy lezárt sorompónál veszteglő vonat alá bújik. Mert ez történt. Ezek a tehervomtok sokáig szoktak állni, nem számíthatott rá, hogy éppen akkor indul el, amikor ő két vagon között, az ütközőnél akar átbújni. De a vonat elindult, nagyot rántott, ahogy ilyenkor szokott, és állítólag a lánc, amellyel a kocsikat összekapcsolják, megütötte a fejét. Elesett, és már nem tudott fölállni... Pedig kezdtek jól alakulni a dolgai. Előző nap autóval lejött hozzá Budapestről Illyés Gyida, Ignotus és mások. Azt mondták, fölvinnék Pestre, lesz állása, megkapja a Baumgartner-díjat. De nem fért be az autóba, ezért azt javasolták neki, utazzon föl vonattal, várják. Hiába. Attila már nem érkezett meg soha. Lejegyezte: Ferencz Zsuzsa AZ OLVASÓÜVEGTŐL A PÁPASZEMIG Megdöbbentett a látvány! A rendkívül elegánsan rendezett kiállítás, a terem tengelyében elhelyezett festmény reprodukció részletekre épül fel. Tomasso de Modena, Jan van Eyck, Raffaello, Reymerswaele festményeinek kinagyított részletei ezek. Én eddig észre sem vettem, mennyi régi festményen látható szemüveges arc. Bizony a korral szaporodik az emberben az idegen anyag, kellenek egyre inkább a segédeszközök, a protézisek. A szemüveg azon kevés találmány egyike, amely igazi áldás az emberiségnek. Fontosságát mi szemüvegesek csak a könyvnyomtatás feltalálásához tudjuk hasonlítani. A rosszul látók eme segédeszközzel ismét teljes értékű emberként élhetnek, hiszen az információk jelentős részét a környezetéből az agy vizuálisan szerzi. Azért nem volt annyira egyszerű ez! Először csak az tűnt fel, hogy a vízzel töltött tál valamilyen lencsévé válik, és rátéve az írásra, alatta a szöveg nagyobbnak látszott. így jöttek létre az első olvasó kövek, melyek valójában az üveg- gömb-szeletnek megfelelő olvasó nagyítók, közvetlenül a betűkre helyezve. A mai értelemben vett szemüveg, mely az ember arca elé helyezve az egész világot ismét láthatóvá tette, a középkorban alakult ki, a XIII. század végén Észak Itáliában. A feltaláló személye ismeretlen, csak első használói, a kolostorok kódexmásolói váltak ismertté, akik tökéletesítették, és alkalmassá tették a széleskörű használatra. Lassan vált ismertté, hiszen az írásbeliség a kolostorok privilégiuma volt. Észak-itáliai szerzetesek terjesztették aztán, melynek nagy lökést adott a könyvnyomtatás feltalálása és az írásbeliség elterjedése. Magát az elméletet persze már régen ismerték. Euklidesz már ismerte a fénytörést, Seneca már használt vízzel töltött üveggömböt nagyítóként. Roger Bacon volt az, aki elsőként fogalmazta meg magának a szemüveg ötletét. Az első szövegre helyezett olvasókőtől a szemüvegig azért mégis hosszú út vezetett. A két szem elé helyezett lencse kör alakú foglalatba kerül, az orra csíptethetővé, fülre függeszthe- tővé válik, vagy nyelet kap. Bőrből, fából, csontból, fémből készülnek ezek az üvegeket tartó szerkezetek. Ezekből a féltve őrzött eredeti darabokból láthatunk példányokat a kiállítás oldalfalainál a vitrinekben. Izgalmas látni a megőrződött kísérletek példányait, melyek némelyikének története is igazán regénybe illő. így látjuk együtt a régiek sorát, a mindennapok használati darabjait, és a divattá válás során szinte kultikussá lett, márkává vált darabokat a látóüvegtől a lornyonon, a cvikkeren át, a pápaszemtől a divat szemüvegig. Knox Ferencváros 5 2005. december
