Ferencváros, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)

2005. ferbuár / 2. szám

2005. február E LKÉSZÜLT A KISKALMAR UTCA Ünnepélyesen átadták az Aszódi úti lakótelep forgalmát enyhítő, felújított, mintegy hétszáz méteres Kiskalmár utcát. A Kiskalmár utca kátyús, csak helyenként burkolt úttest volt. Az utóbbi évek megnövekedett kamionforgalma emiatt kerüló'útra te­relődött, állandó gondot okozva az Aszódi lakótelepen élőknek. Már 1998-ban napirenden volt a Kiskalmár utca megnyitása, a munkálatok megindításához azonban meg kellett vásárolni egy in­gatlant, ami csak hosszas egyeztetés után valósult meg. Az önkormányzat pályázatot nyújtott be központi támogatásra, amelyen 93 millió forintot nyert. Ebből mintegy 63 milliót fordított az útépítésre, és 40 millió forintot tett ki az ingatlan vásárlása. Idén további 100 millió forint központi költségvetési támogatást kap a kerület, amit az úthálózat javítására költhet el. Kisdi Pál Tibor országgyűlési képviselő és Gegesy Ferenc polgármester az átadáson i TELTEMETO Fehjjoar közepétől március elejéig nyílik ez a kedves, meditöfran i eredetű, gumós növényke. Avarból, illetve a hó alól előbújó, 5%) centiméteres szárán világoszöld gallérlevelek felett ötszirmi sárga virágot bont. Virágpora, nektárja a telet túlélő rovarok: legyek, poszméhek első eledele. Nem árt neki a reppeli, fokos fagy sem, dé“Sziraaitóak.jó4dőben^rja'T(r,Kkgyarorszái ;on az 1600-as évektől dísznövényként ültették, onnan kivadulva erjedt el főként a Dunántúl egyes keményfaerdeiben. Kevés helyen fordul elő, de ott általában több tíz vagy száz négyzetmétert borít el sárga virágtengere. Népies neve azt bizonyítja, hogy koráb an lényegesen több helyen, parkokban, temetőkben is láthattuk, . kép ugyan a Balaton-felvidéken készült, de a ferencvárosiaknak fsak a Margitszigetre kell kirándulniuk, hogy élőben láthassák al sportuszoda kerítésének tövében. Természetvédelmi oltalom alatt áll. semmiképp ne tépjük, ne tapossuk le! Vigyázzunk rá, hogy j unokáink is láthassák! -krivi­AIX. KERÜLET POLGÁRAINAK LAPJA Kiadja a IX. kér. Ferencvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Főszerkesztő: Solténszky Kornélia Szerkesztőség: 1094 Budapest, Tompa u. 12. Tel.: 216-1020, tel./fax: 476-8348 E-mail: postmaster@ferencujsag.axelero.net ww.ferencvaros.hu A kiadást a GRAFIKA PRESS Nyomdaipari Rt. gondozza 1101 Budapest, Monori u. 1-3. Terjesztés: 3 Profi Kft. Tel.: 450-1846 Ferencváros 1 KÉPVISELŐI FOGADÓÓRÁK Dr. Gegesy Ferenc polgármester Minden hónap utolsó szerda, 12-16.30 óra. Bejelentkezés: előző hónap utolsó munkanapján az ügyfélszolgálati irodán. Polgármesteri Hivatal 1/22. Bánsághi Tamás alpolgármester Alpolgármesteri fogadóóra minden hónap első szerda, 12-14 óra. Bejelentkezés: előző hónap utolsó munkanapján, az ügyfélszolgálati irodán. Képviselői fogadóóra minden hónap első kedd, 17.00-19.00 óra. Polgármesteri Hivatal 1/20. Paál Kálmán alpolgármester Alpolgármesteri fogadóóra minden hónap első szerda, 8.30-12 óra. Bejelentkezés az előző hónap utolsó munkanapján az ügyfélszolgálati irodán. Képviselői fogadóóra minden hónap első szombat, 15-17 óra. RÖNK Dr. Bácskai János Minden hónap első kedd, 16-17.30 óra. Ráday utca 57. III. em. 301. Balogh György Minden hónap első szerda, 15-18 óra. Fidesz-iroda, Bp. IX., Lónyay u. 48. Bézsenyi Ákos Minden hónap második csütörtök, 18-19 óra. Lónyay u. 22. MSZP-helyiség (Mátyás u. sarok). Bodó Márton Minden hónap második hétfő, 17.30-19.30 óra. Toronyház u. 3/b. Deutsch László Bejelentkezés alapján bármikor. Tel.: 30/445-6648 Emődy Zsolt Minden hónap első péntek, 17-19 óra. Mester u. 33-35. fsz. (Dandár u. felől) Fekete Tibor Minden kedden 8-10 és 16-18 óra, előzetes telefonegyeztetés alapján (280-2203), Ferenczi Árpád Dési Huber u. 2. Minden hónap harmadik csütörtök, 17 órától. Mester u. 19. (általános iskola) Hadzijanisz Minden hónap második kedd, 16-18 óra, Hrisztoszné Telepy utcai iskola (Telepy u. 17.). Hardi Róbert Minden hónap első szerda, 16-18 óra. Dandár u. 33. (egészségügyi iroda) Hidasi Gyula Minden hónap első péntek, 10-12 óra, vagy előzetes bejelentkezés alapján a 280-7195 telefonszámon. Toronyház u. 3., ügyfélszolgálati iroda. Hubert Béláné Bejelentkezés alapján bármikor. Tel.: 247-1052 Intzoglu István Minden hónap második hétfő, 16-18 óra, RÖNK-iroda, Toronyház u. 3/b. Jáky Jenő Minden hónap első hétfő, 17-19 óra. Toronyház u. 3/b., Fidesz-iroda Janás Ferenc Minden hónap második kedd, 16-18 óra, Telepy utcai iskola (Telepy u. 17.) Kovács Béla Minden hónap második péntek, 17-19 óra. Tompa u. 17/a Marcsó József Minden hónap első hétfő, 15-19 óra. Fidesz-iroda, Lónyay u. 48. Németh Józsefbe Műiden hónap első péntek (Aszódi-lakótelepnek), 14-16 óra, Ecseri út 19. Minden hónap első péntek (MÁV-lakótelepnek), 17-19 óra, Öregek Napköziotthona, Gyáli út 15/A. H. Ih. mfsz. 12. Minden hónap első szombat (Dzsumbujnak), 10-12 óra, Illatos út 5/A; Dzsumbuj Help-iroda Nikodém Lajos Minden hónap utolsó péntek, 17-19 óra. Sajó Ákos Polgármesteri Hivatal 1/30. Minden hónap első kedd, 15-17 óra. Lónyay u. 43. (MIÉP-iroda) Minden hónap első szerda. Aszódi úti önkorm. iroda Sebők Endre Minden hónap utolsó péntek, 14-16 óra. Ráday utca 57. III. em. 301. Szegedi Ivánná Minden hónap első szerda, 15-18 óra. Dandár u. 28. (Ferencvárosi Továbbképző Intézet) Szűcs Balázs Telefonos bejelentkezés alapján bármikor. (217-6732) Polgármesteri Hivatal 1/ 30. Tímár Gábor Minden hónap utolsó csütörtök, 18-19 óra. FMK (Haller u. 27.) I./14. Tornai István Előzetes bejelentkezés alapján bármely időpontban Tel.: 455-0228 Polgármesteri Hivatal II./ 37. Zombory Miklós Minden hónap második csütörtök, 16-18 óra. Bakáts Téri Általános Iskola, Bakáts tér 12.

Next

/
Oldalképek
Tartalom