Ferencváros, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)

2005. november / 11. szám

2005. november 8 1 A polgár kérdez - a polgármester válaszol Egy hét a Dzsumbujban Az önkormányzat idén tavasszal rendeletben is kimondta azt, ami már régóta egyértelmű volt: a Dzsumbuj mindhárom épületét le kell bonta­ni. Ha az önkormányzat a háromszáz lakás kiürítésébe most belevágna, akkor a középső-ferencvárosi rehabilitációt évekre le kellene állítani. Ehelyett azt az utat választottuk, amelyet más lerobbant nagy bérház esetében, hogy a megürülő lakásokat új lakóknak nem utaljuk ki. Aki a lakás visszaadását kezdeményezte a bérleti értéknek megfelelő kész­pénzért - a Dzsumbujban 1-3 millió forint azzal megkötöttük a megállapodást. Ősszel már csak mintegy kétszáz lakásban lakott jog­szerű bérlő, harmincban peres, a többi üres volt, ezeket úgy tettük használhatatlanná, hogy befalaztattunk. A Ferencvárosban a kilencvenes évek elején száz önkényes beköltözőt tartottunk számon. A folyamatos háborúskodás ellenére csak azóta tu­dunk eredményesen fellépni ellenük, amióta a lakások rendszeres őrzé­sével magát a beköltözést akadályozzuk meg. Közel 10 éve egy őrző­védő kft. naponta kétszer ellenőrzi az üres lakásokat. Azóta az önkényes beköltözők száma - a Dzsumbujt kivéve - évente a tízet sem éri el. Úgy ítéltük meg, hogy a Dzsumbujban az üres lakások egyre növekvő szá­ma miatt a napi ellenőrzés már nem elegendő, 2-3 óránként, éjjel-nappal működő járőrözés szükséges. Ezért október 3-án az őrző-védő kft. emberei beköltöztek egy frissen le­adott lakásba. Már az első őrjárat alkalmával azt tapasztalták, hogy egy délelőtt leadott lakásba délután már költözik is be valaki. Ezt természete­sen megakadályozták. A pénteken még befalazott négy lakásba a hét vé­gén falbontással beköltözött új lakókat - egyéb törvényes lehetőség híján - csak felszólították, hogy a lakást szerdáig önként hagyják el, ellenkező esetben az önkormányzat megindítja a hivatalos eljárást a lakások kiürí­tésére. A felszólításnak csak egy család tett eleget. Elterjedt, hogy az önkormányzat már jövőre bontani fogja a Dzsumbujt, ezért nagy kiköltöztetést indít, ezért jelent meg és maradt itt a nagyszámú őrző-védő. Még a jogszerű bérlőktől is meg fog szabadulni, megadják a legfeljebb 1-3 millió forintot, aztán menjen mindenki, amerre lát. Az őrző-védők pedig máris több esetben fizikai erőszakot alkalmaztak. A hírek ugyan nem igazak, de hasonlítanak igaz állításokra, és arra mindenképpen alkalmasak, hogy egy táborba tereljék a törvénytisztelő állampolgárokat azokkal, akiknek van félnivalójuk a törvényektől. Mert az itt élők nagy többsége szegény, törvénytisztelő állampolgár, de vannak önkényesek, komoly bűnözők, sőt drogterjesztők is szép szám­mal! „Valaki” értesítette Horváth Aladárt, a Roma Polgárjogi Alapítvány ve­zetőjét, aki aztán a kiköltöztetések megkezdésének feltételezett időpont­járól tájékoztatta az összes létező sajtót. Nyilatkozatok hangzottak el, te­levíziós riportok készültek, és közben nem történt semmi. Az őrző-védők nem kezdték el a kilakoltatást, csak a hivatalos eljárás megindításához szükséges jegyzőkönyveket vették fel. Folytatták tevékenységüket, az önkormányzat nem vonta vissza őket, nem rettent meg a nagy nyilvános­ságtól, mert nem volt miért. A kedélyek csillapodtával pedig, amikor vi­lágossá vált, hogy az egész vaklárma volt, Horváth Aladár úrral előbb telefonon, aztán személyesen is egyeztettem, amelynek eredménye egy közös sajtótájékoztató volt. A részben spontán, részben gerjesztett indu­latokat sikerült, remélem, hosszú időre, lecsillapítani. Az őrző-védők folytatják tevékenységüket - melynek az ott élők jelen­tős része örül -, az önkormányzat a jogszerűtlenül ott lakók ellen az eljárásokat lefolytatja, a 200 családnál pedig megkezdi az elköltözte- tést. Saját erőből - a középső-ferencvárosi rehabilitáció mellett - éven­te csak 20 család elköltöztetését tudjuk vállalni (így a rehabilitációval egy időben, 10 év múlva zárul le a program). Ezen időszak hossza miatt egy szociális programot is elindítunk (lásd 3. oldal). Hasonló helyzetek elkerülésére erősítjük az ott élők tájékoztatását. A hosszú idő az indulatok ismételt kiéleződésének veszélyével jár, ezért a gyorsításhoz szükséges pénzért külső forrásokhoz fordulunk: a kor­mányhoz, amely a telepfelszámolási program keretében, a fővároshoz, amely a szociális városrehabilitáció keretében segíthet. Remélem, a Dzsumbuj életében egy korszak lezárult, „gettólázadás” címekkel, teljesíthetetlen követelések támogatásával senki nem próbál játszani a tűzzel. Tennivaló - mint ahogy a Ferencváros más területein is - van bőven. Ugyan én is szívesebben beszélek az elért eredmények­ről, a csillogásról, a mai Ferencvároshoz azonban ezek a krízisterületek is hozzátartoznak. Dr. Gegesy Ferenc polgármester A 120 ÉVES KLINIKA Fennállásának 120. évfordulóját ünnepelte a nagy múltú, Tűzoltó utcai intézmény, mely 1946- tól a SOTE II. Sz. Gyermekgyógyászati Klini­kája. Október 14-én bensőséges ünnepség ke­retében emlékeztek meg a jeles évfordulóról, és átadták az új épületszárnyat, melyben megnyi­tották a „Tumor-leukémiás Gyermekekért” Ala­pítvány támogatásával épített hét új baba-mama kórtermet és a tornatermet. Az ünnepi alkalom­ra elkészült a klinika épületeinek homlokzatfel­újítása és az új ultrahang-diagnosztikai labora­tórium is. A homlokzat felújítását több alapítvány, a SOTE és a ferencvárosi önkormányzat támo­gatta. Az ünnepségen részt vett dr. Tulassay Ti­vadar egyetemi tanár, a SOTE rektora, a ferenc­városi önkormányzat képviseletében pedig dr. Sersliné Kocsi Margit főépítész. A klinika jogelődje az 1885-ben létrejött Fehér Kereszt Egylet Fehér Kereszt Gyermekkórháza volt, amely két ferencvárosi magánszemély által adományozott telken épült föl. A kórházban kezdettől fogva az elesett, szegény gyermekek gyógyítása folyt. Napjainkban, az országos sze­repet betöltő intézményben évente mintegy 85 ezer gyermeket látnak el. „Az utóbbi évtizedekben mind a gyógyítás, mind az egyetemi oktatás és tudományos kutatás te­rén az ország egyik vezető intézménye” - hang­súlyozta dr. Fekete György professzor, a klinika főigazgatója. Jelenleg 250 orvos és ápoló dolgozik a gyermek- gyógyászat szakmai élvonalát képviselő tizenöt osztályon, 165 betegággyal. A klinika fontos sze­repet játszik a gyermekleukémia- és a daganatos betegségek ellátásában, a zsíranyagcsere- és ér­rendszeri betegségek korai megelőzésében, egyes anyagcsere- és endokrinológiai (hormonterme­lési) zavarok kivizsgálásában és kezelésében. A 120. évforduló alkalmából rendezett ünnep­ségen megnyitották a 120 év 120 képben című jubileumi fotókiállítást, s a klinika vezetése a kiemelkedően dolgozóknak, illetve a támoga­tóknak jubileumi elismerést adományozott. Bartha Zsuzsanna Ferencváros

Next

/
Oldalképek
Tartalom