Ferencváros, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)
2005. augusztus / 8. szám
AZ ATOMBOMBA Hatvan évvel ezelőtt, 1945 augusztus 6-án Hirosimára, 9-én Nagaszakira az amerikaiak ledobták az első, polgárok ellen bevetett, hadi célokat szolgáló atombombát. A civil áldozatok száma 120 ezer, a sebesültek száma pedig a 195 ezer volt. Ezzel megindult a világ nagyhatalmai közti küzdelem az atomboma, ezzel együtt a hatalom birtoklásáért. Az atombombában - ellentétben az atomerőművel - nem szabályozott a láncreakció, tehát nincs szükség másra, mint megfelelő mennyiségű dús uránra. A bombában két különálló, a kritikus tömegnél kisebb urántömb van, hogy a láncreakció ne indulhasson be. Amikor fel akarják robbantani, közönséges robbanóanyaggal a két félgömböt egybelövik, és beindul a láncreakció, amely nincs szabályozva, ezért pillanatok alatt óriási energiát szabadít fel. Ha a hatást növelni akarják, akkor több ekkora darabot lőnek össze. A robbanás során a felszabaduló energia 35 százaléka hősugárzássá alakul, 50 százaléka nyomáshullám formájában terjed tova, 15 százaléka pedig atommagsugárzásként. Egy kilométer sugarú körben szinte minden anyagot elolvaszt, és két és fél kilométeres körzetben elpusztítja az éghető anyagokat. A robbanás nyomáshulláma mintegy harminc másodpercig tart, és három kilométeres övezetben okoz pusztítást. Az első kísérleti atomrobbantás 1945. július 16-án, Los Alamosban volt. A bombát egy harminc méter magas acélszerkezetre erősítették fel, amely a robbanás során elpárolgott. Fénye látható volt egész Új-Mexikó államban. A felvillanást követően hatalmas, csaknem másfél kilométer átmérőjű tűzgömb emelkedett fel alig egy perc alatt, nyomában hatalmas porfelhő, amely végül gomba alakúvá vált. A robbanás epicentrumában a hőmérséklet tízezerszer nagyobb volt, mint a Napé. A fényjelenséget földrengésszerű zaj követte. A robbantás helyszínének nyolcszáz méteres körzetében, mintegy három méter mélységig, a sivatag homokja különféle színű üveggé olvadt. Az 1963-as Atomcsend egyezményben az aláíró államok - USA Szovjetunió, Nagy-Britannia - vállalták, hogy azonnal beszüntetik a légköri, vízi és víz alatti atomrobbantásokat, de a föld alattiakat kifelejtették! Kína és Franciaország ezt követően is folytatta a robbantásokat egészen 1992-ig, amikor hallgatólagosan vállalták a kísérletek felfüggesztését. Az egész világ folytatta a föld alatti kísérleteket több-kevesebb nyilvánosság mellett, egészen 1992-ig, amikor gyakorlatilag minden állam vállalta, hogy soha többé nem robbant semmilyen nukleáris bombát. Első robbantások USA: 1945; Szovjetunió: 1949; Nagy-Britannia: 1952; Francia- ország: 1960; Kína: 1964; India: 1974; Pakisztán: 1998. Kísérleti robbantások száma U45-’95) USA: 1029; Szovjetunió és Oroszország: 715; Franciaország: 192; Nagy-Britannnia: 45; Kína: 43; India: 1. Solténszky Kornélia Tosea a Bakáts téren A Ferencvárosi Ünnepi Játékok programját hagyományosan egy olasz opera zárja. Idén Puccini Toscáját mutatták be a Bakáts téri színpadon, július 15-én és 17-én. Nem akármilyen előadás volt, de Koltay Gábor rendező nem is szokott erre törekedni. Ma már - mint mondta - különben sem lehet egy operát a súgólyuk mellől, statikusan elénekelni. Koltay a korábbi sajtótájékoztatón felidézte azt a tíz évvel ezelőtti televíziós világpremiert, amikor éppen a Toscát adták élőben, az eredeti római helyszíneken, a darab megkívánta időpontban, Domingóval a férfi főszerepben. Csaknem egymilliárd néző láthatta egy időben ezt az egyedülálló produkciót. Magam is fölkeltem hajnalok hajnalán, hogy megnézzem a római napfelkeltét, a párás szürkületben az Angyalvárban lejátszódó tragikus végkifejletet. És hogy meghallgathassam - Domingóval! - kedvenc operaslágeremet, a Levéláriát, Cavaradossi szívszaggató búcsúját az élettől. Koltay Gábor magasra tette a mércét, amikor erre a produkcióra hivatkozott a Bakáts téri Tosea megrendezésekor. A legnagyobb inspirációt természetesen az opera első felvonásának helyszíne, a templomkápolna adta, az, hogy a Bakáts téri színpad hátteréül szolgáló templom természetes díszletként működhet. Koltay nemcsak rendezőként, hanem díszlettervezőként is elemében volt. A színpadkép mint egy óriási triptichon fogta be a teret, középen a nyitott ajtajú templommal; jobboldalt rendezte be - vörös kárpittal bevont bútorokkal - Scarpia dolgozó- szobáját, balra pedig kőhatású anyagokból felépítette az Angyalvár egy részletét. Az énekeseknek itt valóban nem lehetett esélyük rá, hogy a „súgólyuk” mellett állva énekeljék el a szerepüket. Ezt ma már egyetlen operaénekes sem engedheti meg magának. De ennek a legalább harmincméteres színpadnak a „bejárása” azért a mai világban is rendkívüli feladat elé áhította őket. Ráadásul a rendezőnek el kellett kerülnie, hogy a látványosság a zenei teljesítmény és hatás elé tolakodjon, hiszen egy opera végső soron mégiscsak attól opera, hogy szépen eléneklik. Sikerült eltalálnia az arányokat, Puccini zenéje és a környezet, melyben megszólalt, egyaránt felemelően szép volt. Elismerés illeti az énekeseket, akik megküzdöttek a szokatlan körülményekkel, az átlagosnál sokkal nehezebb és fárasztóbb feladattal. Az előadás fénypontja kétségkívül, minden tekintetben, a címszereplő Sümegi Eszter volt. Ragyogó színpadi jelenség, fiatal, karcsú, szép és még jó színész is. És úgy énekel, olyan természetesen árad torkából a kristálytiszta, gyönyörű hang, ahogy sziklából fakad a forrásvíz. Nyoma sincs erőlködésnek, nekirugaszkodásoknak, kidagadó ereknek; Sümegi Eszter egyszerűen „csak” énekel. Azt a Tosea imáját, amely itt elhangzott, a világ minden operaházában legalább akkora ovációval fogadnák, mint a Bakáts tér közönsége. Ha nem az éneke és a játéka bűvölt volna el annyira, szívesen taglalnám részletesen a toalettjeit. Tosea szerepe szerint is énekesnő, igazi díva, őt öltöztetni a jelmeztervezők álma lehet. A nagyszerű Kemenes Fanni egy bájos, visszafogottan elegáns délutáni ruhát és egy gyémántosan csillogó, égszínkék estélyit álmodott a művésznőre ezen az óriási „kifutón”. De térjünk vissza a zenéhez. Kiss B. Attila Cavaradossi szerepében fiatalos és talán kissé harsány volt, nem igazán lírai alkat. A hangja fátyolosnak tűnt, a magasabb regiszterekben sokszor bizonytalannak is, de a Levéláriát szépen énekelte. Anatolij Fokanov tökéletes Scarpia. A hangja tiszta, szárnyaló, az énekes megjelenése és játéka hiteles és illúziókeltő volt. A Liszt-Wagner Szimfonikus Zenekar kiválóan játszott, s miként az ünnepi játékok nyitókoncertjén, most is Kaposi Gergely vezényelt. Ez a Tosea az év kiemelkedő zenei eseménye volt, az előadás fővédnöke, az olasz nagykövet is hírét viheti a világba. Ferencz Zsuzsa 2005. augusztus
