Ferencváros, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)
2005. augusztus / 8. szám
KONYHAMESÉK Nyári borsóleves - hidegen szociometriával és filozófiával fűszerezve Tesztelem az embereket. A felmérés egyetlen, mindent eldöntő kérdése a következő: szereti-e a hideg levest és Csernus doktort? A nem reprezentatív mintán, általam végzett szondázás eredménye a következő: a megkérdezettek releváns többsége - azaz öt fő - mindkettőt azonnal és határozottan elutasítja. A kisebbség - azaz két fő - némi gondolkodás után mond két kategorikus nemet. Kevés, de nem elhanyagolható mennyiségű azoknak a száma, akik a kérdésben foglalt ételt és pszichiátert egyaránt elfogadhatónak tartják. Ez utóbbi én vagyok, és csavaros eszű barátom, aki a hideg levest azonnal meggylevesként vizualizálta, és rábólintott, de amint megtudta, hogy a borsólevest kell elképzelnie - hidegen rögtön visszakozott (tekintsük tehát kettőnket másfél főnek). Olyan, aki az egyikre igent mondott, a másik hallatán undorodva elfordult, nem volt a megkérdezettek közt. A jelenség több mint elgondolkodtató. Úgy tűnik, a dermedt leves és a vehemens doktor szélsőségesen megosztják az embereket. Szociológus- vagy pszichológusdiplomám nincs, következésképpen következtetésem maximálisan dilettáns és elfogult: akit nem riaszt el a szokatlanság és a szabálytalanság, akiben van merészség és újító kedv, két igennel szavazott. Tudom, kevesen vagyunk, másfelen. Én, teljes valómmal, barátom félig. Aki idáig eljutott az olvasásban, és még ezután is van kedve folytatni, már jó úton jár. Nem égett ki, nem csontosodott meg, van reménye a megújulásra. Ez még nem a tao, de egy lépés az Út felé vezető, szűk, kacska- ringós ösvényen, aminek ki tudja, van-e vége... (Bocsánatot kérek Lao Cé-től, Micimackótól, és a két „nem”-mel szavazóktól!) Csak bátran, csak nyitottan! Hozzávalók 4-5 tányér leveshez: fél kiló tisztított friss vagy mirelit zöldborsó (zsenge, édes, apró szemű); két deci tejföl (20%-os) vagy másfél deci tejszín; körülbelül két teáskanál ecet; frissen őrölt feketebors; kevés cukor és só. Elkészítés: a borsót nyolc deci sós, borsos vízben puhára főzzük. A tejfölt egy jó nagy bögrében vagy magas falú tálban csomómentesre keverjük egy leheletnyi vízzel, majd a megfőtt borsó levéből kanalanként addig meregetünk hozzá, míg teljesen egyneművé válik. Türelmesen kell csinálni, hogy ne csapódjon ki a tejföl, szép krémes maradjon. (Mindezt tejszínnel is meg lehet oldani, talán egyszerűbb is, de az eredeti levesben tejföl van.) Amikor már a lé jó részét hozzákevertük, az egészet visszaöntjük a lábosba. Mihamarább lehűtjük, s ha már langyos, hozzáadjuk az ecetet és a cukrot. Kedvtelve kóstolgatjuk, ízesítjük a felsorolt fűszerekkel. Amint jónak ítéljük, kellőképpen édes-sós-savanykásnak, hűtőbe tesz- szük. Bármüyen más fűszer csak árt neki, még a borsóhoz oly kiválóan illő petrezselyemmel sem érdemes kísérletezni - szerintem. Mielőtt asztalra tesszük, keverjünk egyet rajta, mert a sűrűje kicsit leülepszik a lábos aljára. A zsírta- lan, üde leves mindenkit meglep. Velem is ez történt, amikor Irénke néni Jászárokszálláson nem a szokványos, pirosló, forró, csipetkés változatot tálalta ebédre, hanem nagyon távoli rokonát, ezt a fakó és hideg levest. Meglepett, csakúgy, mint a karácsonyi kocsonya, ami szigorúan füstölt körömből készült, és olyan lila volt, mint az Újpesti Dózsa focicsapatának meze. Ha előítélettel állok hozzá, biztos meg sem kóstolom. (Jó hírét meg pláne nem keltem a Ferencváros zöld-fehér lapjain.) Pedig kár lett volna kihagyni. Hála Irénke néninek és a szerző előítélet-mentességének, most már ez is közkincs, mezsu AHOGY RÉGEN IS VOLT Hazafelé tartok az Üllői úton. Az Örökimá- dás-templom lépcsőjén ugyanúgy ül a szakállas koldus, mint egyéb napokon. Koldusok több ezer éve ülnek a templomlépcsőkön. A Bibliában leírtak szerint a jeru- zsálemi templom Ékes-kapujánál ült a koldus, akit Péter és János apostol gyógyított meg veleszületett bénaságából. Ha egyedül vagyok, sötétedés után mindig megszólít az utcasarkon áUó, vakító szőkére festett lány. Néha társa is van, ketten vadásznak kuncsaftra. Sok ezer éve Jákob fia, Júda is igénybe vette egy örömlány szolgáltatásait, akiről nem is sejtette, hogy saját menye. Örömlánynak álcázta a nő magát, hogy így járjon túl apósa eszén, így tegyen rendbe egy családi egyenetlenséget. Dickenst olvasok. Ajánlom mindenkinek. Az Örökösök című regényben - Ottlik Géza remek fordítása - található egy sokgyermekes, tiszteletre méltó asszonyság, aki a gyermekeit és háztartását elhanyagolva egyfolytában adománygyűjtő leveleket ír, szervezkedik Afrika bennszülöttjeinek megsegítésére. Meg akarja őket tanítani zongoralábakat esztergálni, hogy így lendítse fel a fekete kontinens iparát és kereskedelmét. Dickens a koldustársadalomról is megkapóan ír a Twist Olivérben. Fagin egy rafinált öregember, aki a London utcáin csellengő gyerekeket befogadja, és koldusokat vagy ügyes kis zsebtolvajokat farag belőlük. Ez lenne a ma oly sokat emlegetett koldusmaffia őse? Emlékezzünk Jézus szavaira: szegények mindig lesznek veletek! A huszonegyedik században ez sokkal több szegényt jelent, hiszen sokkal több ember él a földön. A népboldogító, egymásra licitáló, ám valójában ordas eszmék nem tudnak megoldást az élet nagy kérdéseire. Az ember már csak ilyen. A tudás sokat fejlődött, a kultúra, a művészetek csodálatos alkotásokat hoztak létre, de az ember nem fejlődött semmit. Mit tegyünk hát? Ne adjunk a toldásnak, mondjuk fel a New York-i Egyezményt, ne segítsük Afrikát? Mire a munkahelyemre érek, öt állandó helyen találkozom az állandó toldásokkal. Ha mindennap mindegyiknek adnék, a fizetésem felét elosztogathatnám. De egyik barátom mondása motoszkál állandóan a fejemben: nem tudod, te mikor kerülsz nehéz helyzetbe! Nikodém Lajos Ferencváros 17 2005. augusztus
