Ferencváros, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)

2005. július / 7. szám

2005. július F ÖLDHARC AZ ÜLLŐI ÚTON A Ferencvárosi Torna Club labdarúgó-kft-jénél abban bíznak, hogy jön egy külföldi befektető, s akár a Megváltó, megmenti a csődtől a Fradi focistáit. Lapzártakor sincs még semmi előrelépés az ügyben, Furulyás János elnök állítólag továbbra is több céggel egyeztet, ered­mény viszont még mindig nincs. A tárgyalásokba azonban bekapcso­lódott Abrahám Attila, a sportügyekért felelős államtitkár is. Nyoma sincs már a Ferencváros hatalmas vonzerejének, a „Róbert bácsik” már inkább az Üllői úti terület megszerzésére figyelnek, a sport csak másodlagos. Verhetik a fejüket a falba a Fradinál, hogy hagyták kiu­tálni Várszegi Gábort. Azóta ugyanis csak hanyatlás jut a legnépsze­rűbb honi klubnak. Nagy hanggal ünnepelték Kovács „Celladam" Adám érkezését, ám egy fillért nem kapott a klub. Mind többen és mind vehemensebben követelték Furulyás úr lemondását. Ő viszont „feláldozza” magát, és marad. Bár nemrég bizalmi szavazást kért maga ellen, a tőle is függő személyek - meglepő módon - maradásra bírták... KI MEGY MA? Télen nemhogy nem erősödtek a focisták, de többen is távoztak a csapattól. A bajnoki címről hiába álmodoztak, csupán a második he­lyen végzett az együttes úgy, hogy ugyannyi pontot szerzett, mint az MTK, amelytől egy pontot levontak. Ráadásul a honi kupát igen dics­telen körülmények között bukta el a társaság. (Piros lapok, őrjöngés a bíróval, a sírásban jeleskedő László Csaba edző állítólag az ellen agyonrúgására biztatott, majd az ezüstérmet nem vette át a „csapat”.) KONFERENCIA A KÁBÍTÓSZER-FOGYASZTÁSRÓL A ferencvárosi önkormányzat alpolgármestere, Paál Kálmán nyitot­ta meg június 22-én a Ferencvárosi Művelődési Központban ren­dezett Drog probléma kerülethatáron innen és túl c. szakmai kon­ferenciát, melynek apropóját a kábítószerfogyasztás ellenes nap (június 26.) adta. A ferencvárosiak mellett a VI., VII., VIII., X., XX. és a XX. kerület szakemberei is képviseltették magukat. A konferencia első részében a bírói gyakorlatról, a törvények alkalmazásáról tartott előadást a Fővárosi Bíróság Büntető Kollé­giumának vezetője, dr. Frech Agnes bírónő. A meghívott pedagógus vendégek sok hasznos tudnivalót ismerhettek meg. A második részben a kerületek meghívott szakemberei mutat­koztak be, akik felvázolták a náluk tapasztalható gondokat. Termé­szetesen a megoldásra is sokféle elképzelés létezik, de mindegyik lényege, hogy „egyedül nem megy...”. A különféle szakmáknak és szakembereknek össze kell fogniuk. Elsősorban a megelőzésre kell a hangsúlyt fektetni, hogy a fiatalok testileg és lelkileg egészséges felnőtté válhassanak. B. Zs. Azóta Szkukalek Igor után Bognár Zsolt is távozik a Ferencvárostól. De Marius Sasu, Robert Vagner, Adern Kapic, Marek Penksa és Sorin Botis sem marad a zöld-fehéreknél. Valamennyi játékosnak lejár a szerződése, s szinte mindenkinek van ajánlata más kluboktól. Rajtuk kívül a magyar játékosok közül is akad, akinek lejár(t) a megállapo­dása, s bizony nem biztos, hogy maradnak. Mi több, nemrég Gyepes Gábor is feljelentette a klubot, és a még élő szerződése felbontását kérte. Drágán Vukmir Debrecenbe igazolt, s Rósa Dénesi is hívja a bajnok. A csapatkapitány, Lipcsei Péter és a kapus Szűcs Lajos sem írt még alá. FIATALOKKAL FOLYTATJÁK A kézilabdás lányok nem sokkal a bajnokság vége és az EHF Kupa­elődöntők előtt léptek a nyilvánosság elé. Segítséget kértek, mert az elmaradt fizetések miatt többen is kölcsönökből éltek, mi több, arra is volt példa, hogy valakinek az albérletéből kellett kiköltöznie. A csa­pat végül a harmadik helyen zárt. A felhívásra több cég és magánsze­mély is a „kasszához” járult, s némileg rendeződött a helyzet. A tar­tozások pedig jelentősen csökkentek. Bár továbbra sem dúskál anyagiakban az együttes, mégis marad a válogatott Tóth Tímea és Kirsner Erika. Távozik viszont Pádár (Cornexi), Rábai (Vác), Kovács Vera (Vasas), Baross (Kiskunhalas) és Barna Éva, míg ketten (Miklosova és Csenki) babát várnak. Nagy sztárok helyett fiatalok érkeznek a Népligetbe: a Győr juniorváloga­tottja, Szamoránszky, a Spartacusból Szucsánszky, visszatér Valovics, és a Fraidba igazol a Duslo Sala kapusa, Harisova. Lényegesen szerényebb költségvetéssel, mint a nagyok, de a legjob­bak között akar végezni az együttes. A vezetők bíznak benne, hogy a fiatalok hamarosan meghatározó játékosok lesznek. OLIMPIAI BAJNOK A KAPUBAN Sokak kedvence, az előző szezonban is remekül védő Pelle Balázs sajnos elhagyja a vízilabdacsapatot. Helyette viszont egy kétszeres olimpiai bajnok költözik a Népligetbe. Az egri szezon után a Fradi­ban folytatja Szécsi Zoltán. A kapus, bár nem bánta meg, hogy az elmúlt idényben a hét egyik felét Egerben töltötte, már nem akarta egyedül a fővárosban hagyni feleségét két gyermekével. A hírek szerint a pólóscsapat tovább erősödik, mert visszatér Weszelowszki és Monostori. Sőt, végre centereket is igazol az együttes. A bajnokságból kiemelkedik a Domino, a Vasas, az Újpest, az idei meglepetés, a bronzos Szeged és Eger mellett a remények szerint a Fradi is beleszólhat az éremcsatába. Schiller Zsolt 26 Ferencváros A PANNÓNIA FILMSTÚDIÓ TANFOLYAMAI Animációsfilm-rajzoló tanfolyam indul a Pannónia Filmstúdióban, mely államilag elismert bizonyítványt ad a sikeresen vizsgázóknak (OKJ: 3118112-01).Választhat, hogy a 8 hónapos tanfolyam dél­előtti vagy délutáni csoportjában tanulja-e a szakmát, heti 2 alka­lommal. Felvételi vizsga és korhatár nics. Jelentkezés a 250-1355 vagy a 250-0432-es telefonszámon! * Gyermekeknek nyári rajzfilmes tábort tart a Pannónia Filmstúdió, ahol a résztvevők rajzai „életre kelnek”, és a kész filmet videoka­zettán hazavihetik a gyerekek. A program stúdiólátogatással zárul. A stúdió egész nyáron várja a rajzolni szerető gyerekeket. Jelentkezés 250-1355 vagy a 250-0432 telefonszámon!

Next

/
Oldalképek
Tartalom