Ferencváros, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)
2005. május / 5. szám
2005. május E MBERI HANG PRO... Tilosban parkolok. Na, nem nagyon, csak kicsit, senkit nem akadályozva a jármű- és gyalogosforgalomban, de tény, hogy a közlekedéstől elzárt, fehér záróvonallal elkerített részen. Tudom ezt jól, de bármennyire szánom-bánom, ilyen parkolóínséges időkben mégis viszonylag korrekt megoldásnak tartom a kisebb fokú szabálysértést. Nem így a közterület-felügyelő. A szélvédőn lengedező papírról már messziről lerí, hogy nem reklámcédula. Túlságosan is ismerős a mérete, a színe, az anyaga. A bírság összege jutányos, hatezer forint. Álltam én már olyan kerületben, olyan tilosban, ahol tizenötezerre taksálták a hasonló kihágást, ezért meg is könnyebbülök, mégis valahogy igazságtalannak tartom a büntetést. Egyrészt azért, mert évek óta parkolok ugyanazon a szent helyen, és eddig ez senkinek nem szúrt szemet, másrészt tényleg mondvacsinált dolog ez a forgalom elől elzártság, és akárhogy nézem, méregetem a helyszínt, nem vagyok képes belátni, miért nem lehet itt megállni. Elhatározom, hogy utánajárok a dolognak, egyelőre nem fizetek, bár általában jogkövető a magatartásom, és viszonylag ritkán kerülök összetűzésbe a törvénynyel. Egy hétig fontolgatom, latolgatom az esélyeimet, aztán rászánnom magam, és elmegyek a kerületi közterület-felügyelet irodájába. A hölgy, aki az íróasztal túloldalán ül, barátságos és készséges, olyan, ahogy egy ügyintézőt képzel az ember, aki még nem olvasott Kafkát, és nincsenek negatív előképei (ízlelgessék csak meg ezt a szót, merengjenek el a jelentésén: ügyet intéző ember). Nem kellene csodálkoznom, de néhány rossz tapasztalattal felvértezve, kellő mennyiségű előítélettel a lelkemben mégis meglepődöm az emberi hangon, ahogy megszólít, ahogy hellyel kínál, és meghallgatja panaszomat. Kedélyesen eltársalgunk apró-cseprő dolgokról, mint személyi igazolvány, lakcímkártya, a számítógépen megnézzük a digitális kamerával megörökített bűnös autót, közben telefonok jönaek-mennek, ügyfelek panaszkodnak, akadékoskodnak, fenyegetőznek, de a hölgy nem jön ki a sodrából, nem veszti el a türelmét, sőt, mellékesen még a bírságomat is mérsékli, pontosan a felére. Csak ámulok és bámulok, rég nem jártam ilyen hivatalban. Vagy talán soha? Az ügy elintéződött. Az ügyintéző elintézte. Emberi hangon, emberi módon. így telt meg tartalommal a minap ez a cseppet sem jó hangzású foglalkozásnév. EBOLTÁS VESZETTSÉG ELLEN A tulajdonos köteles minden három hónaposnál idősebb ebet 30 napon belül, az első oltást követően 6 hónapon belül, és ezt követően évente veszettség ellen beoltatni. A védőoltás elvégezhető az állatorvos rendelőjében, vagy egyeztetés szerint, a kutya tartási helyén. Kerületünkben található állatorvosok Dr. Argay György - Lónyay u. 28., Tel.: 217-36-77, 06-30-933-0069, Hétfőtől péntekig: 11.00-13.00-ig; hétfő, kedd, csütörtök: 16.00-18.00-ig. Dr. Fádinkó Attila - Üllői 167. Tel.: 06-70-2091019 Hétfőtől péntekig: 9.00- 12.00-ig és 16.00-19.00, szombaton: 10.00-12.00-ig. Dr. Liptai Tibor - Dési H. 3/1. Tel: 06-30-9492530 Hétfőtől péntekig: 10.00- 12.00-ig és 16.00-18.30, szombaton 9.00-10.00-ig Dr. Horváth Dávid és Dr. Varga Csaba - Knézich u. 4. Tel: 217-57-20,06- 20-3373953, hétfőtől péntekig: 17.00-20.00, szombaton 10.00-12.00-ig. Vasár- és ünnepnap 18.00-19.00-ig. Középső-Ferencvárosi Állatorvosi Rendelő - Telepy u.23. Tel.: 215-2991, 06-20-3373953, hétfő-péntek: 16.00-19,00-ig, szombaton 10.00-12.00-ig. ES KONTRA A két pár harisnya 998 forintba kerül. Átnyújtom az ötezrest, várom a visszajárót. A pénztáros kicsit zsörtölődve, fejcsóválva nyomogatja a pénztárgépet, benne maradt az előző vásárló tétele. Az összeg, amit kihoz, csillagászati. Mosolygunk, van ilyen, mondom, végül összejön a dolog, és a gép kijelzőjén is a megfelelő számjegy mutatkozik. A pénztáros nyújtja a blokkot, a csinos kis nejlonba csúsztatott fehérneműt, valamint két forintot. Kezemben az apró pénzérmékkel várom a még visszajáró négyezret, de a kassza fiókja vidáman csilingelve visszacsusszan, és úgy tűnik, az ügyletnek vége. Ötezrest adtam, mondom riadtan, de érzem a helyzet lehetetlen voltát, hiszen a papírpénz már sehol sincs, én pedig az ötvenes évek olasz neorealista filmjeinek kisstílű bűnözőjének szerepébe kényszerülök. A hölgy széttárja a karját, felvonja a szemöldökét, mondja, nézzem meg a blokkon, ezret ütött be, kinyitja a kasszát, mutatja, hogy az ezresek közé nem került ötezres, kvázi amit mondok, ki van zárva. Nem tudom, mit csinál ilyenkor egy gyakorlott csaló, talán azt, amit én: kissé indignáltan kérem, nézze meg jobban, biztosan tudom, hogy ötezrest adtam. A hölgy rendíthetetlen, én is. Mögöttem szaporodik a sor, a vevők türelmetlenkednek. Ha csak pár száz forintról lenne szó, talán tennék az egészre, de négyezret nem hagyok ott a békesség kedvéért, és míg ezen morfondírozom, megy fel bennem a pumpa, annál is inkább, mert el nem tudom képzelni, hogy ebből a helyzetből jól is kijöhetek. Érkezik a főnök. Ó is nő, kevésbé szórakozott, mint beosztottja, de annál határozottabb. Vázolom a tényállást, ő is belenéz a kasszába, és konstatálja, hogy az ezresek közt nincs ötezres. Karját széttárja, szemöldökét felhúzza, ahogy kolléganője néhány perccel ezelőtt, tudatva velem, hogy tiszta sor, ők nem hibáztak. Elszakad a cérna, most már dühösen mondom: addig innen nem tágítok, míg vissza nem kapom a pénzem. A főnöknő lehalkítja a hangját, rosszul álcázott indulattal, feddőn szól hozzám: asszonyom, emberi hangon is lehet beszélni. Ez már több a soknál. Ingerültségemet teljesen indokoltnak és helyénvalónak tartom, sőt, emberinek. A sarokba szorított ember hangján szólok, vádaskodás, káromkodás, szitkozódás nélkül. Dühösen, de emberien. Vélem én, és ezt el is mondom. A szemantikai vita nem teljesedik ki, de a főnökasszony nyomatékkai megismétli az ominózus mondatot, ezzel adva újabb hangsúlyt kérlelhetetlen- ségének. Stílusérzéknek én sem vagyok híján, én is megismétlem, hogy egy tapodtat sem teszek innen a pénzem nélkül. Teljes kasszát kell csinálni, külsőt, belsőt, és az legalább háromnegyed óra, hangzik a megsemmisítő szentencia. Rajta, mondom, akármeddig maradok, csak járjunk a végére a dolgoknak. A sor szinte egy emberként hördül fel mögöttem. Jogos, negyed órája nézik az előadást, a bevezetést, a bonyodalmat, de a drámai végkifejletig még sokat kellene várniuk, annyit nem ér az egész. A kassza kézi vezérlésre áll át, a pénzes fiókot kiszedik, és elviszik hátra, az irodába. Kiszolgáltatottságom most a legnagyobb. A fiók a pénzemmel beláthatatlan távolságra került tőlem, már tényleg csak a jó szerencsémben bízhatok, meg abban, hogy ha kiderül a többlet, nem tagadják le. Ötven perc múltán jön a hölgy, a kassza, és visszakapom a pénzem. Elnézést kér, de hozzáteszi, előfordul az ilyesmi, hisz emberek vagyunk, tévedhetünk. Ja, ebben egyetértünk. Miért marad mégis rossz érzés bennem? ■ mezsu 18
