Ferencváros, 2004 (14. évfolyam, 1-12. szám)
2004. március / 3. szám
2004. március K ALENDÁRIUM I. 1854. A Fővám téri Vásárcsarnok tervezője, Pecz Samu építészmérnök, műegyetemi tanár születésnapja. 2. 1835. I. Ferenc osztrák császár, magyar király halála. A trónra lépésekor, 1792. december 4-én kiadott rendeletet - „A Kecskeméti kapu előtti külváros örök emlékezetül a király legmagasabb nevéről mostantól Ferencvárosnak neveztessen” - emléktábla őrzi, a polgármesteri hivatal falán. 3. 1853. Noszlopy Gáspár - Kossuth Lajos forradalmi kormánybiztosa - kivégzése. 1858. Elhunyt Bajza József költő, kritikus, szerkesztő, publicista, a Kisfaludy Társaság és az Auróra irodalmi kör egyik alapítója. 4.1972. Meghalt Pán Imre (Mezei) művészeti író, költő, az Európa Iskola egyik alapító tagja. 6.1850. Mátrai Lajos szobrász születésnapja. A Közraktár u. 34. számú épület homlokzatán szimbolikus domborműve látható. 1867. Elhunyt Hild József építőmester. Tervei alapján épült az Üllői úti volt Mária Terézia, majd Kilián György laktanya, a Kálvin téri református templom, a klasszicista stílusban épült Köztelek (Üllői út 25.), valamint a Ráday utca 11-13. számú és a Ráday Kollégium (28. sz.) épülete. 1890. Ohmann Béla, a neoklasszicizmust követő szobrász (Simay Imre és Mátrai Lajos tanítványa) születésnapja. Az évszakokat ábrázoló négy domborművét a Vámház krt 1-3. sz. épületen helyezték el 1932-ben. 1925. Kálmán György színművész születésnapja. (Ráday u. 14.) Reliefje a Nemzeti Színház parkjában látható. 1967. Elhunyt Kodály Zoltán Kossuth-díjas zeneszerző, zenetudós, népzenekutató, zenepedagógus. Több művét (Árva vagyok, Hegyi éjszakák) a Ranolder Intézet leánykarának írta. 7.1923. Kirchmayer Károly szobrászművész születésnapja. 10.1920. Horváth Tivadar színész születésnapja. Lakott a Kinizsi u. 16-ban, szobra a Nemzeti Színház parkjában látható. II. 1899. Than Mór festőművész halála. A Bakáts téri templombelső díszítésében nagy szerepe volt. Román stílben kifestette a szentélyt, a sekrestyét és az előcsarnokot, és Ferencváros Aki az idősekért dolgozott dr. Csillag Jánosné szociális szervező Tizenöt évet töltött el a Ferencvárosi Gondozói Szolgálatnál, ebből tíz évet vezetőként. Szakmai munkájával elősegítette a szociális alapellátási hálózat kiépítését, színvonalának a fővárosi átlagot meghaladó emelését. Személyiségével és szakmai tudásával hozzájárult a szociális alapellátásban dolgozók felkészültségének és szakmaszeretetének növeléséhez. Az önkormányzat munkája elismeréseként a Ferencvárosért Emlékéremmel tüntette ki. Marika azóta nyugalomba vonult. Áldozatos munkájáról beszélgettem vele.- Nem számítottam rá, nagyon nagy örömöt okozott a Ferencvárosért Emlékérem. Ezt az elismerést nem én kaptam egyedül, hiszen a munkatársaim segítsége nélkül nem valósulhatott volna meg mindaz, amit a szociális gondozás terén elértünk.- 1988-ban került a IX. kerületi tanácshoz, előbb mint klubvezető. Egy év elteltével távozott, majd 1991-ben visszatért. Mi volt ennek az oka?- Lejárt a szerződésem és úgy nézett ki, hogy nincs szükség főiskolai végzettségű szociális szervezőre. Ekkor három hónapon át munkanélküli voltam. Szerencsére van egy másik szakmám is, elővettem a szülésznői végzettségemet tanúsító oklevelet, és elhelyezkedtem a Nyíró Ferenc Kórházban.- Egy évet dolgozott ott, amikor pályázat jelent meg a IX. kerületi vezető-gondozónői állásra. Azonnal úgy döntött, hogy megpályázza?- Igen, habozás nélkül. A állást elnyertem és az volt a feladatom, hogy a gondozási központokat területileg alakítsam ki.- Ez azt jelentette, hogy a Belső- és a Középső-Ferencvárosban, valamint a József Attila lakótelepen létre kellett hozni egy-egy gondozási központot, illetve az alá tartozó alap- és nappali ellátást?- Valóban ez volt a feladatom. Akkor még nem voltunk önálló intézmény, erre 1995- ben került sor Ferencvárosi Gondozó Szolgálat néven. A közelmúltban pedig a Ráday utca 58-ból elköltöztünk a Toronyház utcába, ahol sokkal ideálisabb körülmények között dolgozhattunk.- És miért döntött úgy, hogy nyugdíjba vonul?- Egyrészt egészségügyi, másrészt családi okokból. Édesanyám 83 éves. Nem kis szerepet játszott döntésemben, hogy van három gyerekem és nyolc unokám, közülük a legnagyobb még csak 7 éves. Nagymamaként, vidéken élő gyerekeimnek is nagy szükségük van rám.- Az idősek után kikapcsolódás lesz a kisgyerekekkel törődni?- Úgy gondolom, igen. Sikerült közvetlen kapcsolatot kialakítanom az idős emberekkel, naponta éreztem a szeretetüket és a megbecsülésüket. Ugyanúgy, mint az apróságokhoz. Sok türelem kellett hozzájuk, de ez más.- Úgy tudom, nem szakadt el teljesen a szociális gondozás területétől, hivatásos gondozóként továbbra is törődik a rászoruló idős emberekkel?- Igen, nem tudtam teljesen elszakadni. Érzek még magamban annyi energiát, hogy ezt a nemes feladatot ellássam. Bartha Zsuzsanna KLUBNAP MOZGÁSSÉRÜLTEKNEK A téli szünet után, március 30-án 15 órakor - a szokásos utolsó keddi klubnap keretében - ismét összejönnek a mozgás- sérültek a Ferencvárosi Művelődési Házban (Haller u. 27.). A szórakozáson kívül fontos tájékoztatások is várhatók. Aki közlekedési nehézségek miatt nem tudja látogatni a klubot, jelentkezzen a 218-7958-as telefonszámon! Angyalost Gyuláné klubvezető 16