Ferencváros, 2004 (14. évfolyam, 1-12. szám)

2004. október / 10. szám

„KELL EGY ESZME, AMIBEN HISZÜNK...” Már gyermekként maga köré gyűjtötte a kisebbeket, és „tanította” ölet a Gyáli úti MAV-lakótelepen, ahol négyéves kora óta él. Az elemi iskolában újabb ösztönzést kapott pályaválasztásához két kiváló pedagógustól, Studnicska Annától és Orsai Adéltól. Termé­szetesen a Ranolder Tanítóképző' Intézetbe iratkozott be, ahol 1947-ben szerzett tanítói oklevelet. Régi iskolájába, a Gyáli útra ment vissza tanítani.- Nagy volt a szegénység errefelé akkoriban- emlékszik vissza Kassai Jánosné Pintér Ida a kezdeti időkre. - Akadt olyan család, ahol alig volt mit enni, s cipőre sem telt, a gyere­kek mezítláb jöttek iskolába. De becsülete­sek és nyíltszívűek voltak, minden érdekelte őket. 1951-ben férjhez mentem, három gyer­mekem született, Agnes, János és Károly. Nem volt könnyű a hivatásomnak is megfe­lelni és anyukaként is helytállni. Három év­vel később már a Lónyai utcai iskolában dol­goztam. Sok kedves, lelkes tanítvánnyal és szülővel hozott össze az élet. Egyszer felfe­deztem, hogy a lakásunkhoz közel, az Ifjú­munkás utca 1. alatt iskola épül. Kértem, hogy helyezzenek át ide. Itt aztán nagyon magas létszámúak voltak az osztályok, elő­fordult, hogy 40-42 gyerek is tanult egy te­remben. Mégis boldogultunk velük, mert tisztelték a pedagógusokat. A tanítóképzőben a tanáraink azt mond­ták: légy mindig őszinte, s ha tévedsz, valid be! Igazuk volt. Velem is előfordult, hogy tévedtem, de vállaltam. A gyerekek értékel­ték ezt. Sokat meséltem nekik kedvenc peda­gógusaimról, Andor Ilona ének-zene tanár­ról, az Európa-szerte híres, Liszt-díjas kar­nagyról, valamint Raffaella nővérről, aki a képzőben földrajzot tanított nekünk, s úgy tudott magyarázni, hogy szinte ott éreztük magunkat a legtávolabbi földrészeken. Csak alsó tagozatosokkal foglalkoztam. A gyerekek egész nap körülöttem voltak, a legféltettebb titkaikat is elmondták, mert lát­A képen középen, fehér blúzban és mellényben Pintér Ida tanítónő 1948-ban, az első osztályával a Gyáli úti iskolában ták, őszintén érdekel a sorsuk. Egyébként sok újdonságot kipróbálhattam az iskolában. Az iskolaotthonos osztályokat, ahol a tanulás mellett még a játék és az alvás is helyet ka­pott a napi programban, elsőként alkalmaz­tam az iskolában. Az új matematika oktatá­sát is szívesen vállaltam. 1984-ben mentem nyugdíjba, de még 1991-ig tanítottam. 1992- ben öten, volt ranolderes diákok, létrehoztuk a Ranolder Intézet Baráti Körét azért, hogy emléket állítsunk neves tanárnőinknek, és mi is gyakrabban találkozzunk egymással. Tanítványaim közül többen híres emberek lettek. Orvos, művész, politikus is akad kö­zöttük. Osztályomba járt például Fekete Attila operaénekes, dr. Morvái Vera szívspe­cialista és Pál Tibor államtitkár. Több tanít­ványommal ma is tartom a kapcsolatot. So­kuk gyermekkori leveleit, verseit ma is őr­zöm. Egykori diákom, Szalontai Pál saját költeményével örvendeztetett meg, ezt írta: „Biztonságban érzem kezem, ha nem is éri fel mindig eszem, mit szeretek rajtad. Mintha az én mamám volnál, úgy szól a Te ajkad. Szépet és jót, amit lehet, Tőled megtanulok. Tudom, nagyon okos vagyok! De mindent Tőled tudok!” Vallom, kell valamilyen fogódzó, egy eszme, amiben hiszünk. Enélkül az ember csak teng-leng a világban. Egy időben hittant is tanítottam az iskolában, és meglepett, hogy a gyerekek mennyire nem ismerik a Bibliát, pedig ez is az általános műveltség része. A férjem több mint negyven évig volt a Szent Kereszt Plébánia gondnoka, tavaly halt meg. Házasságunk 53 évig tartott. Hiányát a gyermekeim próbálják pótolni. Lányom pe­dagógus, egyik fiam üzemmérnök, a másik grafikus. Mindennap meglátogat valamelyi­kük. Gyakran emlegetjük a papát, s olyankor kisírjuk magunkat. Szerencsére a négy lány­unokám mindig felvidít.- Sok évvel ezelőtt megkapta az Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitüntetést, a Pedagógus Szolgálatért Emlékérmet, idén szeptemberben pedig Ferencvárosért Emlékéremmel ismerték el munkáját.- Nagyon örültem neki! Mert az ember, ha már nyugdíjas, úgy érzi, lassan belepi a por az emlékeit, és az ő neve is feledésbe merül. S lám, nem felejtettek el, és még ki is tüntet­tek! Kell-e ennél több a boldogsághoz? Garamvölgyi Annamária A TUDOMÁNY FELLEGVÁRÁBAN Új nevet és arculatot kapott a „Közgáz”, a Budapesti Közgazdaság-tu­dományi és Államigazgatási Egyetem, amely szeptembertől Budapesti Corvinus Egyetemként működik tovább. A tanévnyitó ünnepségen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt, gyermek-, ifjúsági és sportminiszter hangsúlyozta: az értelmiségiek feladata a környezetükben élőinek is irányt mutatni, és tevékenységü­kön keresztül arra törekedni, hogy megerősítsék Magyarország helyét a nemzetközi tudományos életben. Magyar Bálint oktatási miniszter kiemelte: a hazai felsőoktatásban óriási szellemi értékek vannak, s ez biztosíthatja hazánk versenyképes­ségét az Európai Unióban. A minisztérium tervezi az intézményirányí­tási rendszer reformját, melybe szeretné bevonni a magántőkét is. A legfontosabb cél a felhalmozott szellemi tőke minél hatékonyabb hasznosítása. Az egyetem oktatási stratégiai célja az európai színvonalú oktatás megőrzése, az életen át történő tanulást szolgáló formák és intézmények, valamint a felnőttképzési rendszer fejlesztése, a hatá­ron túli képzési eredmények fenntartása és erre építve a további lehetőségek feltárása. Végső soron olyan szakemberek képzése, akik a szakmájuk műveléséhez szükséges magas szintű ismeretekkel ren­delkeznek, és meg tudnak felelni a kor követelményeinek. Garamvölgyi Annamária Ferencváros 3 2004. október

Next

/
Oldalképek
Tartalom