Ferencváros, 2004 (14. évfolyam, 1-12. szám)
2004. szeptember / 9. szám
2004. szeptember A BUSZSOFŐR NAGYI „Az igazi nő mindent jól csinál, az igazi nő mindenhez ért!” - énekelte egykor Psota Irén. Ma már alig akad korábban férfiasnak titulált munkakör, amiből a gyengébb nem képviselői alkatuknál fogva kimaradnának. Találkozhatunk női lakatossal, esztergályossal, hentes és mészárossal, s a hivatásos gépkocsivezetők, buszsofőrök között is szép számmal akadnak hölgyek. Egyikük két éve hozza-viszi az utasokat a Lobogó utcából az Aszódi úti lakótelepre. Arca finoman sminkelt, blúza vakítóan fehér. Kovács István Gyuláné, azaz Maja népszerű a József Attila- lakótelepiek körében. Türelmes, nem csukja rá a felszállók lábára az ajtót, s megvárja azokat is, akik az utolsó pillanatban érnek a buszmegállóba.- Tudom, hogy mindenki siet, s miért várjon valaki még tíz-tizenöt percet, ha én is elvihetem- mondja. - A buszvezetői munka nem veszélytelen, hiszen rengeteg a gépkocsi az utakon. A közlekedési morál sokat romlott, sok autós mintha a KRESZ alapvető szabályait sem ismerné. A defenzív vezetési stílus helyett az agresszivitás uralkodik. Magánemberként szeretek sportosan vezetni. De a busz volánjánál ezt nem tehetem. Emberek tucatjaiért vagyok felelős, biztonságban kell őket eljuttatnom úti céljukhoz. Gyakran megesik, hogy erőszakosan elém vág valaki az autójával, pedig nekem lenne elsőbbségem. Ilyenkor sem türelmetlenkedem, hiszen egy-két percen semmi sem múlik. Jólesik, amikor az utasok dicsérnek, volt, aki azt mondta, lepipálom a férfiakat. Maját korán próbára tette az élet. Tízévesen árva lett, és 18 esztendős koráig intézetben nevelkedett. 1600 forinttal került ki, de megfogadta, hogy megkapaszkodik, és megmutatja, saját erőből is boldogul. így lett. Már tizenévesen nézegette a nagyobb gépjárműveket, s arra gondolt, de jó is lenne a volánjukhoz ülni. Aztán, 1975-ben megszerezte a hivatásos jogosítványt. Vezetett Barkast, Roburt, 3 tonnás Avia teherautót, s ha a jármű útközben felmondta a szolgálatot, nem volt rest alábújni, hogy megnézze, mi a hiba. A kisebbeket maga megjavította: kicserélte az ékszíjat, a defektes kerékgumit, megszüntette az üzemanyag-dugulást. A Budapesti Közlekedési Vállalathoz 1992-ben került, itt szerezte meg a D kategóriás jogosítványt. Jó ideig a régi, nagy buszokkal járta az utakat, amiket még nehezebb volt vezetni. A Ferenc busz volánjánál is ült. - A mai, modernebb autóbuszok pedáljait könnyebb kezelni, de azért így is alaposan elfáradok a műszak végére. A vezetés, az egy helyben ülés nem tesz jót az ember derekának. Munka közben engem is érnek stresszhatások, de azt vallom, ha letettem a kocsit, le kell tennem a problémát is. Stresszoldóként pedig jó a házimunka, az olvasás. Nagyon szeretem a történelmi regényeket, a kalandos történeteket, az orvosi témájú könyveket, a krimiket. Férjével, aki szintén buszsofőr volt nyugdíjazásáig, öt gyermeket neveltek fel. Hét unokájuk van, s ha összejön a család, sokan ülnek az asztalnál. Szeretik, tisztelik a buszsofőr nagyit, aki mindig tud mesélni valami érdekeset a gyerekeknek, -völgyi- ria Fehér kendő Nem véletlen, hogy a felhívás éppen egy szeptemberi napra szólt; e hónap beköszöntével tört ki 65 évvel ezelőtt a második világháború. Az pedig, hogy ennek a szép szokásnak az újjáélesztése egy filmrendező nevéhez fűződik, számomra jelkép. És ha ez a rendező olyan országból származik, amely az akkori Szovjetunió tagállamaként vett részt a nagy háborúban, még különösebb jelkép. Ahhoz a nemzedékhez tartozom, mely gyerekkorában tonnaszám látott szovjet filmeket. Az élményt többnyire központilag rendelték el, jobbára tanítási időben töltötték meg velünk a mozik széksorait. Háborús filmek voltak persze, sematikusak és egy kaptafára készültek, de kiragyogott közülük néhány valódi, különös csillogású gyöngyszem, melynek értékét a mi bimbózó értelmünk is felfogta. így lett nekem máig a legszebb háborús film Grigorij Csuhraj lírai alkotása, a Ballada a katonáról. Szerettem előző filmjét, A negyvenegyediket is, és remélem, van még rajtam kívül valaki, aki emlékszik Kalatozov remekére, a Szállnak a darvakn, s benne a titokzatos tekintetű Tatjana Sza- moljovára. Ezek a filmek igazi emberekről és igazi érzelmekről szóltak, s meg tudták érinteni kamaszlelkünket. Az enyémet leginkább a Ballada, melyben - micsoda merészség volt ez 1959- ben! - egyetlen háborús jelenet sincs. Egy-egy kockája (például amikor Zsanna Prohorenko a lábát mossa a kútnál) ott szerepel minden valamirevaló filmlexikon, kézikönyv lapjain. Nekem egy másik jelenet is élénken él az emlékezetemben, egy fehér kendős jelenet. A film egy tizenkilenc éves, gyerekarcú kiskato- náról szól, aki ösztönös hősiessége jutalmaként két hét szabadságot kap. Ez az idő épp arra elegendő, hogy hazautazzon a falujába, megjavítsa a háztetőt, s már fordulnia is kell vissza. A film végén az anya, fehér kendős parasztasszony, áll a poros, végtelen orosz országút szélén, s várja, várja haza a fiút. Évekig. Ez a néma, konok asszonyi remény meg az a fehér fejkendő az én emlékezetemben mindig a háború elleni tiltakozás legszebb jelképe marad. Ferenci Zsuzsa 14 Ósi grúz szokás szerint a férfiak befejezték a harcot, ha a nők eldobták fehér kendőjüket. Ezt a hagyományt elevenítette fel egy grúz filmrendező a közelmúltban, amikor felhívással fordult az asz- szonyokhoz: emeljék fel szavukat a háború ellen. Kezdeményezésére 1993 szeptemberében kétezer nő vonult ki fehér kendőben Grúziában, s példájukat más országok asszonyai is követték. így lett a fehér kendő a megbékélés jelképe, s a nap, szeptember utolsó vasárnapja a Fehér Kendő Napja, 1994 óta hazánkban is megemlékeznek róla.
