Ferencváros, 2004 (14. évfolyam, 1-12. szám)
2004. július / 7. szám
2004. július H ELYZETKÉP A DZSUMBUJBÓL A szikrázó napfény végigtáncol a hófehér falon, és megállapodik a porcelán dísztányérokon. A ragyogóan tiszta lakást még egyszer megcirógatja, aztán elbújik a felhők mögött. Praktikusan berendezett kis konyhában ülünk beszélgetőtársaimmal, a hangulat idilli is lehetne, de mi a Dzsumbuj kellős közepén vagyunk. A folyosón a gyerekek partvissal, botokkal ütögetik a vaskorlátot, kiabálva száguldoznak le-fel a lépcsőkön, egy asszony hangosan szidja őket. Valahonnan magnó szól olyan hangerővel, hogy tisztán hallom a legújabb slágert: „Minden percben elvarázsolsz teljesen!” A nyugalom itt ritka vendég, pedig ráférne arra a két nyugdíjas asszonyra is, akikkel Vidék Sándor, a Dzsumbujért Érdekvédelmi Civil Szervezet vezetője ismertetett meg. Egyikük két éves korában költözött ide 1937- ben, akkor, amikor ezt a bérkaszárnyát birtokba vehették a lakók. A három hosszú, „ikerházas” épületet azzal a céllal hozta létre a főváros, hogy ide költözhessenek a szegények legszegényebbjei, akik addig nyomortanyákon, ideiglenes szállásokon húzhatták meg magukat, s hiába kilincseltek lakásért. 1937-40 között az itt lévő 426 lakásban legalább négyezren éltek. Eleinte két család, tehát egyszerre akár húszán is laktak az egyenként 28 négyzetméteres, egy szobából álló helyiségekben, amelyeket csak később alakítottak át szoba-konyhássá. Két lakáshoz tartozott egy közös vízcsap, vécé és benyíló, ami a „komfortot” jelentette. Idővel a fűtési rendszert is korszerűsítették, s emeletenként 2-2 mosókonyha és fürdőszoba szolgálta az itt élők „kényelmét”. Akik akkor idekerültek, nem bánták a mostoha körülményeket, örültek, hogy végre fedél van a fejük fölött.- Tudja, kedves - mondja az egyik idős asz- szony, - szegény, de nagyon rendes munkásemberek éltek itt valamikor. Tudtak egymáshoz alkalmazkodni, s együtt vigyáztak a telep rendjére, tisztaságára. A szülők általában a környék üzemeiben dolgoztak. A gyerekeket nem engedték annyira szabadjára, mint most. A kerítés mellett virágágyakat létesítettek. Szemetet sehol nem lehetett látni. Volt a közelben közért, hentesüzlet, fodrász, tejcsarnok, Röltex. Ma már csak egy pici kis boltunk van, és a közeli orvosi rendelő sem üzemel orvos híján, így kénytelenek vagyunk messzebbre járni gyógykezelésre. A játszótér is nagyon lepusztult lett. Valamikor még az én édesapám készített pörgő-, lengő- és mérleghintát ide, hogy örömük legyen a gyerekeknek. Én a két fiamat is úgy tanítottam, hogy vigyázzanak a közös tulajdonra. Ma már ezért hiába szólnék, csak szemtelen válasz érkezne. - A rendszerváltás óta nem jó itt lenni - veszi át a szót a másik nyugdíjas asszony. - Addig jól éreztük itt magunkat. De a kilencvenes évektől sok minden megváltozott. Én már csak bevándorlóknak nevezem az újonnan ideköltözőket. Miért? Mert sokuk önkényes lakásfoglaló. A rezsit nem fizetik, mégis jól élnek. Vajon miből? Én 48 éve lakom itt, tartozásom még sohasem volt, pedig négy gyereket neveltünk fel nehéz körülmények között a férjemmel.- A legfőbb baj az illegálisan itt lakókkal - kapcsolódik a beszélgetésbe a civil szervezet vezetője -, hogy nem szocializálódtak, ezért hiába figyelmeztetjük őket a helyes viselkedésre, meg sem hallják a szavunkat. Én ide születtem 43 évvel ezelőtt. Emlékszem, régebben bátran elmehettünk nyaralni, hazatértünkkor mindent rendben találtunk, senki nem nyúlt a másik ember tulajdonához. Ma kénytelen vagyok két kutyát tartani a biztonságunk érdekében, A civil szervezet vezetője persze nem általánosít, hiszen nem minden illegális beköltöző egyforma. Akadtak, akik az elfoglalt lakást gyönyörűen felújították, modernizálták. így sokan legális bérlőkké válhattak. Az a baj, hogy nem lehet pontosan tudni, melyik lakásban hányán laknak. Szükség lenne egy olyan lakó-nyilvántartási rendszerre, mint amilyen régen, a házfelügyelők működése idején létezett.- Mindenki egyetért azzal, hogy az önkormányzat a normális viselkedésűeknek egy idő után utalja ki a lakást - mondja Vidák Sándor -, hiszen ők már beilleszkedtek ide, elfogadták a szabályokat. De aki nem idevaló, az ne lakjon itt, ne zavaija mások nyugalmát!- Az lenne jó - töpreng az egyik asszony -, ha mi, idősek nem lennénk ennyire magunkra hagyatva itt. A körülbelül 800 lakó 30 százaléka idős, 70-80 év körüli. Mi törődünk egymással, figyelünk arra, kivel mi történik. De szeretnénk magunkat biztonságban érezni, úgy, mint egykor, hogy ne kelljen mindenhová rácsokat szereltetni, s ne csak akkor legyünk nyugodtak, ha a rendőrök megjelennek a Dzsumbujban! A dr. Kökény Mihály alapította civil szervezetnek nincs még irodája sem, de Vidák Sándorral az élen mind a huszonkét önkéntes próbál kezet nyújtani a bajbajutottaknak. Akinek lakbér- és közüzemidíj-hátraléka van, elsősorban a civil szervezettől remél segítséget. Vidák Sándor szociális érzékenysége a garancia arra, hogy minden esetben végigjárják az illetékes hivatali fórumokat, s az esetek többségében vagy mérsékelhető a tartozás, vagy részletekben fizetheti azt visz- sza a lakó. Németh Józsefnére, a terület ön- kormányzati képviselőjére is számíthatnak az itt élők. Nemcsak fogadóóráján próbál segíteni, sok helyütt hallatja a szavát a telep lakóinak érdekében. Garamvölgyi Annamária Ferencváros 22
