Ferencváros, 2004 (14. évfolyam, 1-12. szám)
2004. július / 7. szám
KÖNYVHÉT Alkonyzóna - Hajléktalan művészek antológiája (Barrus Kiadó). A Ráday Könyvesházban a kötet szerzői olvasták fel írásaikat, és dedikáltak. Beszélgetés Fekete Andrással, az egyszemélyes kiadóval. Hogyan született az ötlet, hogy haj- léktalan művészek írásait összegyűjtse?- Kovács Istvánt, az egyik szerzőt láttam a tévében, amint felolvasta írását. Megkerestem, hogy összeállítsunk egy kötetet a műveiből, de kiderült, hogy nagyon kevés írása van. Akkor jutott eszembe, hogy felkutatok más hajléktalanokat a kötethez. Mekkora munka volt ez?- Szerencsém volt, mert hamar eljutottam Kepe Róbert- hez, a Fedél nélkül újság koordinátorához, akinek hatalmas anyaga volt megjelent vagy meg nem jelent írásokból. Az ő segítségével ismerkedtem meg a szerzőkkel, akik közül néhányat nagyon nehéz volt előkeríteni. A borítógrafikát készítő Tóth Tiborral mindössze egyszer találkoztam, és még arra sem volt módom, hogy a könyvből a tiszteletpéldányt átadjam neki. Kaptak a szerzők honoráriumot?- Természetesen, jóllehet a kortárs antológiáknál ez nem divat. Valószínűleg ebből nem gazdagodtak meg, mégis sokaknak nagy segítség volt az is, hogy megjelenhettek. Bár a hajléktalanoknak nagy szükségük van a pénzre, mégis úgy érzem, nem a pénz volt a legfontosabb. Egyikük szerepelt a tévében, és a műsor után egy fogorvos felajánlotta, hogy ingyen rendbe hozza a fogait. Ez is segítség. Az antológia nem azért született, hogy a hajléktalanokon segítsen, mégis, lehetséges, hogy képes a szerzők életét megváltoztatni?- Elképzelhető, bár kis esélyt látok rá, hogy valamelyikük befut mint kortárs szerző, esetleg felfigyel rá valaki. A mai világban nagyon nehéz érvényesülni, hiába csinál valaki valamit nagyon jól, azt el is kell tudni adni. A tévé és a rádió szerepe ebben mérvadó. Van olyan szerző, aki csodálatosan ír, de alig lehet érteni, amit mond, tehát az ő lehetőségei eleve korlátozottak. Ha lenne is alkalom arra, hogy nyilvánosság elé kerüljön, hogy megismerjék, nem alkalmas rá, hogy szerepeljen. Mégis bízom benne, hogy a kötet esélyt adott arra, hogy megismerjék őket, és talán egy-két embernek lehetőséget teremtsen. Egyiküktől készülünk önálló kötetet is kiadni, de erről még korai beszélni, -mezsuKáliz Endre ÉJSZAKA Éjszaka, ha rám mosolyog két puha melled a halál is engedelmesen kuporodik lábam elé. TÍZ ÉVES AZ ÜNNEPI JÁTÉKOK A Ferencvárosi Önkormányzat 1994 óta rendezi meg a Bakáts téren és az Assisi Szent Ferenc- templomban a Ferencvárosi Ünnepi Játékokat. Pest legnagyobb szabadtéri színpadán immár hagyományosan láthatók és hallhatók komolyzenei és dzsessz- koncertek, táncjátékok, musicalek, operák. Két éve került a repertoárba a határon túli színházak vendégjátéka, amiből a rendezők szeretnének hagyományt teremteni. Ebben az évben a komáromiak My fair lady előadása töltötte be ezt a szerepet. Szintén hagyománnyá válik, hogy ősbemutató is emeli az esemény rangját, idén Mascagni Messa Di Gloria című oratóriumát mutatták be az ünnepi játékok nyitányaként. A lokálpatrióta Benkó Dixieland Band és a Budapest Klezmer Band fellépése szépen ötvözte a hagyományos és az új elemet az ünnepi játékok történetében. Koltay Gáborral, a Liszt: Christus oratórium és Verdi: Az álarcosbál rendezőjével beszélgetünk: Hogyan alakult az Ünnepi Játékok arculata az elmúlt években? A Bakáts tér Budapest egyik gyöngyszeme. A templom, a tér hangulata sok lehetőséget rejt magában Ezt az utóbbi években ki is használtuk, mert 2000 óta, amióta itt rendezek, a díszletbe beépül a templom körüli terület is. Természetesen ezzel nemcsak a játéktér nő meg, hanem sokkal látványosabb és a szabadtéri előadás dramaturgiájának jobban megfelelő játékszervezésre is van mód. Kezdetektől célom, hogy olyan darabokat válasz- szunk, melyek a tér adottságait kihasználják, és olyan új rendezésben mutassuk be, amely él a szabad tér adta lehetőségekkel. Az álarcosbál előadásán a templom építészeti együttese a díszlettel szerves egységet alkot. Tartalmilag törekedtünk a még nagyobb változatosságra úgy, hogy a szokásos program ne csorbuljon, és olyan új elemeket vittünk a repertoárba, melyek méltók egy tizedik évfordulóhoz. Ilyen Liszt Christus oratóriuma, mely egy passiójáték formájában került színre, és a Duna-rap- szódia - a Honvéd Táncszínház produkciója -, amely szépen ötvözte a Kárpát-medencei folklórt, amelyet büszkén vihetünk az egységesülő Európába. Mi az idei rendezvény művészeti koncepciója? Idén is olyan operát szerettünk volna bemutatni, mely feltehetően sok embert érdekel. Ez a színpad nem elsősorban az avantgárd és a kísérletezés színtere, bár két éve, a Sámson és Delila esetében ezzel is megpróbálkoztunk, és sikert arattunk. Arra is törekszünk, hogy évenként felváltva szép magyar operákat vagy olyan nagy klasz- szikusokat mutassunk be, mint Verdi. Az is szempont, hogy ne repertoáron levő művet vegyünk elő. Az álarcosbál évek óta nincs műsoron, és szabadtéren még nem mutatták be. Az opera utolsó néhány mondata különös jelentős. Szeretném, ha a főszereplő szavai nem direkt és erőszakolt módon, mégis érthetően azt az üzenetet hordoznák, hogy legyen végre vége a mindennapi életben zajló szellemi vendettának, és Riccardo szavai felhívnák a figyelmet egy szép gondolatra: „Büntetést hiába vártok, tiszta szívvel megbocsátok.” -mezsuFerencváros 13 2004. július
