Ferencváros, 2004 (14. évfolyam, 1-12. szám)
2004. június / 6. szám
2004. június M aradjon a művészeté Kedves Réz András, a fesztivált nyitó sajtó- tájékoztatón azt mondta: „Jó lenne, ha ez a pár nap arról szólna, hogy az emberek kimennek az utcára, bemennek a galériákba, kávézókba, esznek, isznak, és közben műalkotásokat néznek, beszélgetnek, kötetlen formában találkoznak a kultúrával és egymással. Szeretném, ha ez az egész fesztivál átalakulna valami össznépi banzájjá, ahol mindenki talál valami érdekeset.” Teljesítette a Plein Art ezt az elvárást?- Teljes mértékben. Bár most egy kicsit hervadt vagyok, mert sokat járkáltam, az eső is eleredt, nincs is olyan nagy nyüzsi, de szombaton, amikor jó volt az idő, hemzsegtek az ismerősök. Szerintem a Ráday randihely lett. Mennyire volt összművészeti jellegű?- Annyira, amennyire kell. Ezen a jellegén már nincs mit alakítani, változtatni, legfeljebb annyit, amennyi kell a folyamatos frissüléshez. Vannak visszatérő művészek, és mindig vannak újak. A fesztivál arculata évről évre alakul, és ez így jó. Mennyiben lehet javítani, változtatni, fejlődni?- Az idei a hatodik Plein Art. Történetében előfordult, hogy ősszel meg kellett ismételni, mert tavasszal túl hideg volt, és nem jöttek el az emberek. Az első évben csak magyar kiállítók voltak, de nagyon hamar beléptek a környező országok művészei. A képzőművészet mellé először a színház csatlakozott, egy kis zene, egy kis performance. Ők kezdték idecsalogatni a határokon túli alkotókat is. Idén ez egy holland és szerb művészekre kihegyezett Plein Art volt. Ki találta meg őket, honnan tudtak a fesztiválról?- Ez egy civil kezdeményezés, itt a szervezők személyes ismerőseiket, aztán az ismerősök ismerőseit mozgósították. Nincsenek főfoglalkozású munkatársak, mindenki ahhoz járul hozzá, amihez tud, és azzal, amivel tud. Én például a „beszélő ember” vagyok. Igazi „non professional” játék ez, nem áll mögötte nagy szervezet. Bár idén a kommunikációt egy profi cégre bíztuk, és ez nem tett rosszat a dolognak. Van ehhez hasonló utca a városban?- Jó lenne, ha lenne, de egyelőre nincs. A Liszt Ferenc téren elkezdődött valami hasonló, a Paulay Ede utcában az Ede napok, és ennek nagyon lehet örülni, de a Rádayhoz nem hasonlítható. Nem félő, hogy sznob hely lesz a Rádayból?- Szerintem nem. Amikor az emberek kivonultak a Váci utcából, a matyó babák és a kalocsai hímzés forgatagából, a Ráday még egy halál szakadt utca volt. Szerencsére nem lett belőle procc hely. Ez nem arról szól, hogy hogyan lehet jól megvágni a külföldit. Vannak önkiszolgáló büfék, kifőzdék és nagyon elegáns éttermek. Ennek a helynek az a szépsége, hogy minden megfér egymás mellett. Akkor halna meg, ha jönnének a gazdag vállalkozók, és megpróbálnának belőle luxus-utcát csinálni. Van ennek reális veszélye?- Sajnos van. Ez egy kiváló hely. Én csak csöndesen imádkozom azon, hogy maradjon meg egy gasztronómiai-galériás zónának, és szurkolok, hogy az egyéb művészeti tevékenységek masszívabban költözzenek be. Például a színház. Szerintem azok a pincék, amik itt vannak a Rádayba csatlakozó utcákban, kiválóak lennének stúdiószínházak, kabarék kialakítására, ahova ötven-hatvan ember befér. Ilyen nem nagyon van máshol a városban. Szerintem egy állandó szabadtéri szobortárlatnak is lenne helye, hogy a Rádayba akkor is érdemes legyen bejönni, ha éppen nincs semmilyen rendezvény. Megyeri Zsuzsanna Május elején mutatta be a Nemzeti Színház Háy János: A Senák című darabját, mely a Nemzeti drámapályázatának egyik díjazott alkotása. A Balikó Tamás rendezésében színre került mű a hatvanas évek elején, a téesz-szervezések idején játszódik, amikor agitátorok járták a falvakat, s kényszerítették - legtöbbször „csak” lelki terrorral - a gazdákat a szövetkezetekbe. A városból érkezett hivatalnokok a számító és semmirekellő Senák segítségével tudják csak betömi Rák Janit, a falu hangadó gazdáját. Őt igen, de a lovait nem. A lovak nem felejtenek, s ők állnak bosszút azon, aki érdekből, félelemből, gonoszságból elárulja az övéit, s agyontapossák kínzójukat, boldogtalanságuk okozóját, a Senákot. Nagyjából ennyi a mára már aktualitását vesztett történet, melyet sajnos az előadásnak sem sikerül megemelnie, általános érvényű emberi drámává fordítania. 20 Ferencváros A SENÁK A figurák meglehetősen vázlatosak, és a színészeken múlik, mit tudnak velük kezdeni. Leginkább László Zsolt küzd Rák Jani elnagyolt alakjával, s remélhetőleg a további előadások során ki tud alakítani egy hiteles karaktert. Egyelőre azok a legjobb pillanatai, amikor az egész család életére rátelepedő anyósával „küzd”, bár ezek a jelenetek is a kelleténél többször ismétlődnek. Igazán együtt érezni akkor lehet vele, amikor felesége rendre elhúzódik mellőle az ágyban. Őt Varga Mária játssza - derekasan. A Senákot alakító Spindler Béla a „furfangos” parasztként lép színre az első - egyébként kitűnő - kocsmajelenetben, aztán ő is csak keresi a szerepét. Az előadás legjobbja Molnár Piroska, a Mama. Igazi anyós, mindent elkövet, hogy összeugrassza a fiatalokat, tele van visszafojtott indulattal és gyűlölettel saját elromlott élete és veje, számára érthetetlen, „tesze-toszasága” miatt. Nagyszerű alakítás Szams Józsefé, aki Jani szomszédját játsza, és hiteles Újvári Zoltán kocs- márosa is. A kitűnő színpadkép Horesnyi Balázs munkáját dicséri. A bokszokra osztott színpadkép, amit a szerző korábbi darabjából, a nagy sikerű Gézagyerek-ből ismerhetünk, most is jól funkcionál, a megdöntött padlón bizonytalanul, ingatagon járnak, szinte dülöngélnek a szereplők, akár az életben. Ennél kevésbé életszerű azonban a darab nyelvezete. A folyamatos trágárság, a kötőszóként használt káromkodás a mai korban harapózott el ennyire, a hatvanas években talán még ritkábban, és főleg szellemesebben szitkozódtak az emberek. Ferencz Zsuzsa LTTJ T-------
