Ferencváros, 2004 (14. évfolyam, 1-12. szám)
2004. június / 6. szám
2004. június E LBÍRÁLTÁK A TÁRSASHÁZ FELÚJÍTÁSI PÁLYÁZATOT A Rönk legutóbbi testületi ülésén megvitatta az illetékességi területéről beérkezett társasház-felújítási pályázatokat, melyek közül idén 41-et javasolt támogatásra a Városfejlesztési és a Vagyonkezelési Bizottságnak. Azóta megszületett a hivatalos döntés, amely teljes egészében figyelembe vette a javaslatot. Idén harmincmillió forintról rendelkeztek, és első sorban a belső felújítási munkákat preferálták. A legkisebb támogatási összeg kétszázezer, a legnagyobb egymillió forint. A közüzemi vezetékek felújítására az Epreserdő u. 31. és a Napfény u. 17. 350-350 ezer forintot, a Távíró u. 22. és a Toronyház u. 14. négyszáz-négyszázezer forintot, az Epreserdő u. 34. és a Kosárka sétány 1. ötszáz-ötszázezer forintot, az Egyetértés u. 1. és a Távíró u. 7. hatszáz-hatszázezer forintot, az Üllői út 151-155. számú ház hétszázezer, a Kosárka sétány 6. lakóközössége pedig kilencszázezer forintot kapott. A Dési Huber u. 20., 21. és 22., valamint a Hurok utca 5. és Pöttyös utca 10. számú házak a közüzemi - elsősorban elektromos - vezetékeik felújítására egy-egymillió forint támogatáshoz jutottak. A központi fűtés korszerűsítéséhez találtak kiegészítő forrást a Börzsöny u. 8. Csengettyű u. 21., a Dési Huber u. 15., Epreserdő u. 30., a Távíró u. 23. és a Toronyház u. 16. lakói. Mind a hat társasház egy-egymillió, míg a Dési Huber u. 19. a fűtési rendszere korszerűsítéséhez nyolcszázezer forintot nyert a pályázatával. Felvonófelújításra a Pöttyös u. 4. és a Dési Huber u. 32. egyaránt ötszáz-ötszázezer, szellőzők felújítására a Dési Huber u. 8. kettőszázezer, az Aranyvirág sétány 7. pedig négyszázezer forinthoz jutott. Jutott pénz külső munkálatokra is. Az Aranyvirág sétány 3. sz. társasház erkélyeinek felújítását ötszázezer, az Epreserdő utca 32. erkélyeiét hatszázezer forinttal támogatják. A Napfény u. 31. panelhézagjainak szigeteléséhez félmillió forinttal járul hozzá az önkormányzat. A Börzsöny u. 6. homlokzati portál-cseréjéhez és a Dési Huber u. 10. homlokzatának felújításához egy-egymillió forintot utalnak majd át a döntés értelmében a társasház folyószámlájára. A legnagyobb külső feladat-támogatásra - a lakótelep jellegéből adódóan - még idén is a tetőszigetelések felújításoknál van szükség. Most az Ifjúmunkás u. 20., a Lobogó u. 5., a Lobogó u. 6. és az Üllői út 157. ilyen típusú munkáit támogatták egy-egymillió, az Ifjúmunkás u. 27., a Csengettyű u. 16. tetőszigetelését hétszáz-hétszázezer, a Dési Huber u. 17. tetőmunkáit hatszázezer forinttal, míg a Dési Huber u. 3. félmillió, a Dési Huber u. 4. pedig négyszázezer forinthoz jut. Az Üllői út 169-179. részleges tetőszigetelését ebben az évben nyolcszázezer forinttal támogatták. 10 NYITVA MÉG A KORIPÁLYA! Alig két éve még ekként fanyalgott vezető napilapunk publicistája: „a budapestiek egyelőre nem sok lehetőség közül választhatnak. Az újpesti UTE-pálya az előző szezon végén bezárt, a Fradi-pályán csak edzéseket tartanak, akárcsak a Népstadionban. A Duna Plaza műjegét felszámolták, az ottani gépeket a IX. kerületi önkormányzat megvásárolta, de a József Attila-lakótelepen kialakított kis jégpálya igazából csak a helyiek igényeit tudja kielégíteni. A Pólus Center jege sem számít a Városligeti műjégpálya igazi konkurensének, az ottani kis műjég igazából a gyerekeknek való.” Nos, azóta tudjuk, hogy a szerzőnek nem lett igaza. A lakótelepi korcsolyapálya látogatottsága igencsak tiszteletet parancsoló, a szomszédos kerületekből és a városhatáron túlról is vannak látogatói. Mint azt Gágyor Péter igazgató elmondta, az idei szezonban - április végéig - hatvanezer jégre lépőt regisztráltak, a ferencvárosi diákok korcsolyaoktatásán részt vevőktől az egyesületi és amatőr sportolókon át a közönségkorcsolyázásra jegyet váltókig. Mivel egy-egy fő több alkalommal is megjelenik a jégen, nem lehet pontos számot mondani, csak a jégre lépések számát regisztrálják. A fővárosnak ez a leghamarabb megnyíló és legtovább üzemelő jégpályája. A megnyitás óta folyamatosan nő a látogatók száma. Az idei szezon június 30.-áig tart, tehát a lakótelepen még a nyári szünidő idején is lehet korcsolyázni. Július és augusztus során lezajlik a szokásos karbantartás. Augusztus 20.-ától a próbaüzem alatt az amatőr sportolóké lesz ajég, s szeptember 1-jétől ismét teljes körű szolgáltatásokkal várja látogatóit a koripálya. NYILVÁNOS LETT AZ USZODA Már nem csak a kisdiákok az úszásoktatáson, a felső tagozatosok az úszásedzéseken, vagy versenyeken verik fel az uszoda csendjét. A József Attila-lakótelep sportalkalmai jelentős mértékben gazdagodtak. A Vörösmarty Mihály Általános iskola a Lobogó utca 1. sz. alatt működő úszócsarnokát a hétvégekre a nagyközönség számára is megnyitotta. Felnőttek, fiatalok és gyerekek szombaton 9-14 óráig, vasárnap 9-12 óráig látogathatják az úszómedencét, az előzetes elképzelések szerint nyáron is. A PÖTTYÖS UTCA BEVONULT AZ IRODALOMBA Kevés utcánknak sikerült ilyen komoly irodalmi rangra jutnia. A Pöttyös utcának e tekintetben talán párja sincs. Gács Anna a Pompei hasábjain, a „Londoni levelekében már évekkel ezelőtt leírt egy történetet, amely az University of London magyar szakos hallgatói körében esett meg Abondolo professzor Kosztolányiról tartott szemináriumán. Amikor az Esti Kornél első utazásáról szóló fejezetben odáig jutottak, hogy Editke „pöttyös, fehér batisztruhát 1 TT RÖNK