Ferencváros, 2004 (14. évfolyam, 1-12. szám)

2004. június / 6. szám

JORDÁN PÉTER A SEM IX. RT. ÚJ VEZÉRIGAZGATÓJA A SEM IX. Rt. élén ebben az évben változás történt. A részvénytársaság igazgatója, La­kos Imre kölcsönös megállapodással távozott posztjáról, amit Jordán Péter építőmérnök vett át. A SEM IX. Rt felel a ferencvárosi rehabilitációs folyamatok lebonyolításáért, így például az Rt. értékesíti az önkormányzat tulajdonában álló telkeket.- Ön három évvel ezelőtt „érkezett” Ferenc­városba. Jól érzi itt magát?- Az elmúlt időben sikerült beleásnom ma­gam, megismernem töviről-hegyire a ferenc­városi rehabilitációt. Szinte közhely, de el kell mondani, hogy a IX. kerületben egy aprólékos, precíz, profi munka zajlik. Maga a rehabilitációs alapgondolat, amely szerint az események zajlanak, egy pontosan és hosszú távra tervezett eseménysorozat, amely rész­leteiben is igen gazdagon és előrelátóan ha­tározza meg a kerület jövőjét. Ezek alapján azt hiszem érthető, hogy örömmel és szíve­sen fogadtam el a megbízást. Ez nekem, mint építőmérnöknek, egy igen szép kihívás.- Eszerint itt, a Balázs Béla utcai irodában a kerület jövőjéről döntenek nap mint nap, arról, hogy hol és milyen körülmények között fog élni sok tízezer ember. Miből áll pontosan egy vezér- igazgató munkája?- A SEM IX. Rt. a Ferencvárosi Önkor­mányzat nevében koordinálja a rehabilitá­ciót. A önkormányzat minden évben a ren­dezési terv alapján kijelöli a fejlesztési irányt. Megjelöli azokat az ingatlanokat, amelyek értékesítésre kerülnek. Az önkormányzat végzi a lakások kivásárlását, majd mi átvesszük az üres épületeket. Ha az előírás úgy rendelkezik, bontatjuk, majd egy össze­tett, bárki számára elérhető nyílt pályázat keretében értékesítjük az adott ingatlant.- Egyszer elfogynak a telkek, a lebontandó fel­újítandó épületek. Mi a jövője az Rt-nek?- A közterületek, tehát a terek, utak, járdák parkok rekonstrukciója, vagy mondhatjuk erre is: rehabilitácója. Ez ugyanis szerves ré­sze kell hogy legyen egy városrász újjáépíté­sének. A lakások, utcák csak akkor élhetők egy belvárosban, ha azokat terek, zöld szige­tek, játszóterek, parkok szépítik. E munka keretében valósult meg a Tompa utca sétáló része, vagy a Lenhossék park. Nemrég átad­tunk a Viola utcában egy belső parkot. A jár­dák átalakítását is egyre több helyen vehetik észre az itt lakók. A korábbi keskeny, szűk utcákat próbáljuk kiszélesíteni, a kialakult szigeteket fákkal, örökzöldekkel telepítik be. A kerületépítésnek tehát korántsem lesz vé­ge néhány év múlva, az ugyanolyan lendület­tel fog folytatódni, csak akkor már más kapja a hangsúlyt. Esdi Máté Belső kert a Viola utcai tömbházban. Zöld játszótér a belvárosban. Jordán Péter szakmai pályafutásának főbb állomásai 1976: építőmérnöki diplomát szerez. 1976-79: MÉLYÉPTERV-nél dolgozik. 1979-től húsz éven keresztül tanít az Ybl Miklós Műszaki Főiskolán. 1996-tól fizetésnélküli szabadságra megy, és részt vesz az Erzsébet téri Nemzeti Színház beruházásának koordinálásában. 1998-ban leállítják a Nemzeti Színház Erzsébet téri építését, de részt vesz a he­lyette épülő Melleniumi Kulturális Park beruházás igazgatásában 2000: a Kulturális Minisztérium Beruhá­zási osztályvezetője lesz. 2001. február 1-től a SEM IX. Rt. műsza­ki igazgatója. 2004. április 1.: a SEM IX. Rt. vezérigaz­gatója. Kitüntették Gegesy Ferenc polgármestert Gegesy Ferenc, a IX. kerület polgármestere a VI. Plein-Art fesztiválra kitüntetéssel ér­kezett. Az elismerést Demján Sándor vál­lalkozó, ingatlan-fejlesztő adta át a fesztivál egyik kiállításmegnyitóján. Az elismerő oklevél másolatát a pol­gármesteri hivatalban függesztették ki. Ez olvasható rajta: »A MAGYAR INGAT- LANSZAKMAERT« 2004 díjat adományozzák Gegesy Ferenc Ferencváros polgármesterének, az ingatlanszakma állam- és közigazgatási terü­letén, a városfejlesztés terén végzett kiemelkedő tevékenységéért. Egy díj egy embernek. Egy díj azért, mert vezetésével sikerült egy egész kerület arcu­latát vonzóbbá tenni, újjávarázsolni. Az elismerést gyakran irigység kíséri, mert valahol valaki így dörmög magában: „én job­ban, szebben, ügyesebben csinálnám”. A tény azonban az, hogy 1992. óta 2700 lakás épült, és jelenleg több mint 2100 ingatlan építése van folyamatban negyven helyszínen. A rendszerváltás óta csak Ferencvárosban adtak át újonnan épült játszóteret. Azok, akik itt élnek Ferencvárosban, napról-napra szebb, élhetőbb városrészbe jöhetnek haza. Tény az is, hogy akik a Ferencvárosban vesznek lakást, azoknak évről-évre az átlagosnál jobban megy föl az ingatlanuk értéke. Az a rehabilitáció, ami a IX. kerület­ben folyik, már korábban is kivívta a hazai és a nemzetközi városfejlesztő szakma elisme­rését. És végül tény az is, hogy jelenleg Bu­dapest legintenzívebben fejlődő területévé vált fővárosunk történelmi belső kerülete, a Ferencváros. Esdi Máté 2004. június

Next

/
Oldalképek
Tartalom