Ferencváros, 2004 (14. évfolyam, 1-12. szám)
2004. április / 4. szám
2004. április T ermészetesen a ferencvárosiakról van szó, nem a bécsi, prágai, párizsi, de nem is a firenzei vagy velencei csodákról. Annyi építészeti érték és szépség van itt körülöttünk, csak győzzük észrevenni. Érdemes jártunkban-keltünkben felemelni a tekintetünket - nem is kell túlságosan magasra, hiszen egy-, két-, legfeljebb háromemeletes épületekről van szó és körülnézni kicsit. Itt a tavasz, fogják kézen a gyereket, és tegyenek ráérős sétákat a kerület utcáin, időzzenek el a megszépült, újjávarázsolt ferencvárosi műemlékek előtt! Fedezzék fel a várost, ahol élnek! Higgyék el, megéri! Most csak rövid barangolásra invitáljuk önöket, amolyan kedvcsinálóra. A hajdani városfallal szemben, a mai Kálvin (régen Széna) téren (9. sz.) áll a kerület talán legrégibb háza, az 1775-ben épült gyönyörű klasszicista épület, kapuja fölött két oroszlán hirdeti, hogy ez volt egykor a Két Oroszlán fogadó. Alig pár méter innen az Üllői út 7. A hasonló stílusú, szépen felújított ház nevezetessége, hogy 1864-67 között itt lakott Arany János, innen költözött a Három Pipa (ma Erkel) utcába. Kár, hogy nincs emléktábla a falon. Menjünk most át a Lónyay (azelőtt Két Nyúl) utcába, és álljuk meg hosszabban a 29. szám, a lenyűgöző szépségű Gregersen-ház előtt. Kerületünk első jelentős magánházát 1875-ben építtette a Norvégiából ideszármazott ácsmester. (Milyen természetes volt akkoriban, hogy igyekvő, tehetséges iparosok, kereskedők ilyen takaros kis palotákat tudtak építtetni maguknak!) A derék norvég - aki még a '48-as szabadságharcban is részt vett -, nagy szerepet játszott Pest (és az árvíz után Szeged) építésében és iparának megteremtésében, de ő készítette az Operaház páholysorát is. Emléktáblát, sajnos, ő sem kapott. Keljünk át a Ferenc körút túloldalára (pillantsanak föl néha az újságból, ha a hatoson utaznak, és legalább a villamosból gyönyörködjenek a körúti házakban!), és már ott is vagyunk a Tompa utcában. Párizsi hangulat - mondanám - miként a Rádayban, de inkább ferencvárosi. Ami a Tompa utcában és környékén az utóbbi években történt, az meg kell dobogtassa minden lokálpatrióta szívét. Sokáig álltam, s elnéztem, ahogy a 13-as számú ház gyönyörű homlokzatának ablakain tükröződik a délutáni napfény, s örültem, hogy Vajda János ilyen szép házban lakhatott és írhatta meg Az üstökös című versét. (Emléktábla van!) Emellett a 11-es számú kétemeletes sarokerkélyei egyszerűen elbűvölőek. És ilyen az Angyal utca 23. is, ez a kis ékszerdoboz, melynek kapuja fölött a pici balusztrádot két oldalról egy-egy szoboralak vigyázza, oszlopfővel díszített ablakkeretein apró timpanon nyugszik, és az a kis földszintes ház a Bokréta utcában, az a másik timpanonos a Violában meg a Liliomban, és a... Majd együtt folytatjuk. (fisuzsa) Elnéztem az időt, s egy teljes órával a megnyitó előtt érkeztem a kiállításra. Sörözni akartam, de inkább maradtam, szemlélődtem. Futó benyomásokat próbáltam rögzíteni. Válogattam, rendeztem - gondolatban. Az egyik mű hívta a másikat maga mellé. Először Magyar Mónika „Átjárók”-ja fogott meg. Irdatlan erejű, fekete-fehér grafikák. Majd Szőcs Géza „Anzixai” ragadtak meg. A nyomólemez szélei láthatók a nyomaton, ez a lemezen található roncsolt szövegtöredékkel naplójegyzetre utal. A fehér alapon fekete és vörös nyomás a német expresszionizmus legjobb, legkeményebb darabjait idézi. Takács Márton két műve, a „Casanova Párizsban” és a „Casanova érkezése” talán utalás is lehet Brueghel „Ikarosz bukása” című képére. A főszereplő itt is a háttérben, szinte nem számít. A modern Párizs, a Szajna-part és egy látszólag jelentéktelen részlet: az utazó. A címadás, a szavakba rejtett erotika továbbgondolásra késztet. Horváth Kinga leheletfinom tájképei következnek: Az akvatinta barnája a sárgás fabrianopapíron fokozza a domborzat geometriáját. Az egyik tájképben, valószínűleg az előző képek miatt, 14 egy fekvő női testet láttam. Szabó Ábel hatalmas égbolt alatti szántóföldjei, a szántás különböző irányú rajzolataival, egyfajta vonatélményt adnak. Utazásra, bizony izgalmas helyben utazásra hív bennünket fekete-fehér grafikáival. Nádas Alexandra litográfiáit már a Ferencvárosi Pincetárlaton is fontosnak tartottam. Munkáiban a látvány és a konstrukció határán egyensúlyoz. A síkba terített tájban - mely akár téglalapok, csíkok érdekes rendje is lehetne - egyetlen organikus forma, egy emberi kontúr töri szét a geometriát. A sárgák, melegbarnák, földvörösek, néhol feketék teszik hangsúlyossá, értelmezik a képeket. Bugovits Anikó rézkarcaival volt a legtöbb gondom. Hogyan helyezzem el a többi között? A népművészeti vagy inkább naiv ihletésű rézkarcokat végül a cím, „Fejbenézés” tette a helyére, kötötte össze gondolatilag a többi munkával. Mikorra ide jutottam, végre megérkeztek a vendégek, és elkezdődött a megnyitó. Eszik Alajos grafikusművész szellemes, ironikus, mégis szeretetteljes bevezetővel köszöntötte a gyermelyi művésztelepen alkotó hét művészt. Knox T ÁEllf@I«SAIÍKliE .M E K *>. ff * | •-* '7“\* Gyermelyi hetek ~ kiállítás a Gaíéflá iX^ben Mesélnek a házak
