Ferencváros, 2003 (13. évfolyam, 1-12. szám)
2003. december / 12. szám
Valóra vált álmok Dr. Balogh Endréné magyar nyelv és irodalom, történelem és könyvtár szakos tanár. Negyvenkilenc éven át oktatott a Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskolában. 1951. óta lakik a kerületben. Jelenleg az V. kerületi Ward Mária Általános Iskola és Gimnáziumban dolgozik. Korábban is számos elismerést kapott kiváló pedagógiai és szakmai munkájáért. A Ferencvárosért Emlékérem átvétele alkalmából beszélgettünk.- Hogyan mérhető egy pedagógus sikere?- A gyerekeken. Országos versenyeken vesznek részt, díjakat nyernek, de a legnagyobb elismerés, amikor kikerülnek az iskolából és visszajárnak. Beszámolnak életük alakulásáról, sikereikről. Nemrég futottam össze egy kislánnyal, akivel sok bajom volt. A nyakamba borult, és örömmel újságolta: „Gabi néni, tessék elképzelni, dolgozom, főiskolára járok, és én tudok egyedül jegyzetelni. A többiek rólam másolják az előadások anyagát!” Ez az elismerés felér egy Kossuth-díjjal.-Mindig tanítani akart?- Kicsi gyerekkoromtól erre a pályára készültem. A barátnőimmel mindig iskolásdit játszottunk. Én decemberben születtem, évvesztesként nem mehettem volna a játszópajtásaimmal együtt szeptemberben iskolába, de a tanítónő azt mondta édesanyámnak: „adja be, majd megunja”. Nem untam meg, azóta is iskolába járok.- Hol tanulta a szakmát?- A Csalogány utcai tanítóképzőben. Nagyon jó volt a képzés. Még most is összejárunk a régi évfolyamtársakkal. Tanítani először visszakerültem oda, ahol én is tanultam. Egy évig dolgoztam kisegítőként. Aztán több helyettesítési állásom volt Zemplénben. Később Budapestre jöttem férjhez. A párom is pedagógus volt, gimnáziumban tanított, de az egri főiskolán is vezetett tanulóköröket.- Más is volt pedagógus a családjában?-Aszüleim, nagyszüleim mással foglalkoztak. De fétjemmel szíwel-lélekkel dolgoztunk mindig a pályán, talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy mind a két lányunk pedagógus lett.- Mesélne még az emlékeiről?- A Bakáts téri iskola volt a második otthonom. Igazgatóhelyettes voltam 10 évig, munkaközösség-vezető, készítettem évkönyvet. De az utóbbi időkben már nehezebb a gyerekekkel, sok a probléma. Hiába van rengeteg tapasztalatom, mások a gyerekek, mások a szülők. Pedig régebben öröm volt együtt dolgozni a családokkal. Sokat segítettek, mindenben részt vettek. Ma már csak elvétve találni ilyet. M. Zs. A régi ferencvárosi vendéglők emléke Miller Károly, pesti újságíró, 1855-ben „Ahogyan Pest él” címmel humoros, verses, német nyelvű útmutatót adott ki, a város nevezetességeiről. A versikék sok érdekes helytörténeti emléket tartalmaznak. A magyar nyelvre fordított rigmusokból megtudhatjuk, hogy már akkor, „Bak Sert” is főztek: „Ha Bak Serhez szokott ínyed, Ily sert is ihatsz Pesten, Serfóző Petz és Tüköry, Hév szomjad oltja menten. ” A könyv mesél a rég eltűnt belvárosi serházakról, a városligeti éttermekről, és a ferencvárosi „kipakkolós” vendéglőkről, ahová a mesterlegény magával vitte a rántott csirkét. Megemlíti a „Régi Serházat” és a „Kis Serházat”, amelyek a ferencvárosi temető mellett fogadták a szomjas vendégeket. A temető a Védgát utcán túl volt, a serházak viszont a Gáton, illetve a temető árkán innen álltak. „Franczstadtba’ Sturmnál óh mi jó, A friss csirke kirántva Ihatsz itt sert ‘Kőbányait’, Hogy szájad marad tátva. A régi Sercsamokba jár A polgárság már régen, Kis pénzért innen visz haza Könnyű mámort cserében. Kis bakugrásra van csupán A Kicsi Serház tőle, Odalátni a szemközti Franczstadti temetőre... E Kis Serház emitten áll Gát-utcában a gáton, A vén Sírkert meg ott búsul Túl a temetőárkon... Ezért a ser mi jól esik Innen a temetőárkon! Igyál Pajtás, amíg lehet! Ne borongj elmúláson!" Krúdy Gyula szerint „A pesti vendéglők a régi világban mintha csak azért lettek volna nyitva , hogy ott a költők szokásos tápszereiket magukhoz vegyék, valamint a disputákat ott helyben elintézzék. Végig az egész városon, minden valamirevaló kocsmának volt saját poétája.” A Temető (mai Mester u.) utca 8. szám alatt, az Angyal utca sarkán, egy apró földszintes házban működött az Arany Angyal vendéglő. Az 1848-49-es szabadság- harc bukása után az írók és a művészek, hogy a rendőrség figyelmét kijátsszák, gyakran változtatták összejöveteleik helyét. A kis ferencvárosi vendéglőt Vachot Imre újságiró szemelte ki. A derék német csapiáros a hátulsó kertre néző szobát engedte át az összejöveteleknek. Oda ugyan egy spion se jutott be! Az asztalfőn Vörösmarty Mihály, a kor ünnepelt költője ült, aki épp ennek az útmutatónak a kiadási évében hunytéi, 1855-ben. Kecskeméti Józsi és zenésztársai köpenyük alá rejtett hangszerükkel szállingóztak egyenként a vendéglőbe. Kecskeméti, amikor belefáradt a hegedülésbe, prímási hegedűjét az ifjú Patiká- rus Ferkónak kezébe nyomta, aki játszani kezdett rajta. Remek hegedűjátékára felfigyelt Erdélyi János, majd másnap a belvárosi Arany Sas Fogadóba vitte a fiút, ahol elindult a hegedűművész országos karrierje. Pilinyi Péter Ferencváros 7 2003■ december
