Ferencváros, 2003 (13. évfolyam, 1-12. szám)

2003. március / 3. szám

Iskolaválasztás előtt A Ferencvárosban az oktatási és kultu­rális „tárca” az egyik legfontosabb terü­let. A kerületi diákok több olyan kedvez­ményt kapnak az önkormányzattól, amely anyagi terhet vesz le a szülők vál­láról, és segíti a tanulmányi előmenetelt, a sikeres továbbtanulást. Bézsenyi Ákos­sal, az Oktatási, Kulturális és Sport Bi­zottság (OKSB) elnökével a pedagógu­sok helyzetéről, a diákkedvezményekről, a helyi kultúra támogatásáról és a tervbe vett új sport és szabadidő központról be­szélgettünk.- Talán köztudott, hogy a Ferencvárosban kiemelkedő fontosságú az oktatásügy. Mit je­lent ez a gyakorlatban, a költségvetésből men­nyit fordítanak erre a célra?- A kerületi költségvetés legalább egyne­gyedét költjük az oktatási ágazatra, ami több mint három milliárd forint ebben az évben.- Melyek az oktatási, kulturális és sport bi­zottságfeladatai?- Az említett területeket érintő valamennyi kérdésben állást foglalunk, javaslatot teszünk. Legtöbbet talán a költségvetéssel foglalko­zunk. Feladatunk az intézmények igazgatói ál­lására pályázók meghallgatása, a nevelési vagy pedagógiai programok minősítése, aján­lása, elfogadása. A Ferencvárosi Nyári Játé­kok Kht. és a Piccolo Színház éves terveinek minősítése. Támogatjuk a kerületi diák-, és tö­megsportot, egyesületeket. Rendelkezünk sa­ját pénzkerettel, amelyekre pályázhatnak az intézmények, civil szervezetek, egyesületek, magánszemélyek. Természetesen kulturális pályázatokat továbbra is kiírunk minden év­ben. A kerületi diákok egyedi támogatására a Deák Alapítvány hirdet pályázatokat. Az ala­pítvány, melynek kuratóriumi tagja vagyok, ebben az évben hét millió forintot oszt szét. Taneszközök vásárlásához nyújt segítséget, ösztöndíjat biztosít, támogatja az idegen nyel­vek tanulását.- Milyen kedvezményeket biztosít az önkor­mányzat a diákoknak? Bézsenyi Ákos 48 éves középiskolai matematika-fizika szakos tanár, értékelési szakértői kép­zettséggel. Ez utóbbi a korszerű, matematikai módszereken alapuló feladatlapok összeállításá­nak tudománya. Nemzetközi kutatócsoportban dolgozott, holland és magyar szakemberek együtt végeztek összehasonlító elemzést a két ország diákjainak teljesítményéről. AIX. kerületi Ihász Dániel Szakközépiskolában tanít, már a második ciklusban önkormány­zati képviselő. 1998 óta az OKSB elnöke.- Minden iskola, diákonként 2400 forint központi tankönyvtámogatásban részesül. A mi hozzájárulásunk: a ferencvárosi általános iskolák első négy évfolyamának diákjai in­gyenes fuzetcsomagot kapnak az önkormány­zattól. Az ötödik évfolyamosok csak akkor, ha kerületi lakosok és ide járnak iskolába. A ffi- zetcsomagokra 6 millió, a tankönyvekre 40 millió forintot költünk egy évben. A legszerencsésebbek, akik a Ferencváros­ban laknak, és idejárnak iskolába, nekik az el­ső 12 évfolyamon nem kell tankönyvet vásá­rolniuk. A nem itt lakó, de itt tanuló kilence­dik évfolyamosok számára szintén biztosítjuk az ingyen tankönyveket és füzeteket, mert ezen az évfolyamon kell a legtöbbet költeni tanszerekre. Támogatjuk a kényszerűségből más kerü­letben, speciális oktatásban részesülő diákja­inkat is. Folytatás az 5. oldalon Kedves Olvasók! Köszöntőm önöket, mint a Ferencváros című lap főszerkesztője. Régi-új ismerősként jelentkezem, hiszen 2000-2001-ben már olvashatták írásaimat az egészségügyi rovatban. Most más szerepet vállaltam. Szeretnék jó gazdája lenni a lapnak. Re­mélem, hogy kollégáimmal hónapról- hónapra, sokak megelégedésére, örömére tu­dunk majd egy színes újsággal, érdekes hí­rekkel és fontos információkkal jelentkezni. Bízom abban, hogy szerkesztői feladatom nem pusztán egyoldalú közlés lesz. Várjuk továbbra is leveleiket, visszajelzéseiket, a szerkesztőség fogékony és nyitott minden új­donságra és még fel nem dolgozott emlékre, témára. A jó kapcsolat reményében: Solténszky Kornélia főszerkesztő Ferencvárosi 2003. március

Next

/
Oldalképek
Tartalom