Ferencváros, 2003 (13. évfolyam, 1-12. szám)
2003. december / 12. szám
Diákriporterek kerestettek Ezer lépés a szívedig Beszélni nehéz! - jutott eszünkbe Péchy Blanka és a rádióműsor. A „Medáliák” - Z. Mezei Erzsébet (képünkön) és munkatársai - „Diákriporter kerestetik” címmel hirdettek versenyt a Dési Huber Művelődési Házban, közép- és általános iskolás fiataloknak. A jelölteknek először interjút kellett készíteniük, 2 percben, egy diákszínjátszóval. Takács Máriusz, a Vajda János Újreál Gimnázium negyedikese jócskán kapott eredeti és sztereotip kérdéseket is, s fáradhatatlanul válaszolt rájuk. A kis riporterek ezután egy kép alapján írtak tudósítást, idősebb társaik pedig riportot készítettek jelenlévő fiatal vendégekkel. A zsűri - Modróczky Krisztina, a 9s TV vezetője, Kisdi Máté, a Budapesti Nap munkatársa és e sorok írója - korántsem volt szigorú. Mérlegelte a verbális kifejezésmódot, a stílust, az íráskészséget, a helyesírást és a vállalkozó szellemet is. Kérdezni is nehéz! - állapíthattuk meg, pedig a gyerekek szóban színesebben tudták magukat kifejezni, mint írásban. Kevesebb tévénézést, több olvasást javasoltunk nekik, akik igazán bátrak voltak és mertek sok idegen ember előtt megszólalni. Az újságírást hosszú évekig kell tanulni, s a vetélkedők láthatták, hogy csak látszólag könnyű ez a pálya. A középiskolások közül első lett Nagy Vivien (Deák Gimnázium), „Arany tollat” kapott: Kónya Éva (Deák Gimnázium), és „Arany mikrofont” vett át Mészár Kata (Szent István Közgazdasági Szakközépiskola). Az általános iskolások versenyében nem adott ki első díjat a zsűri. II. díj: Varga Rita (József Attila Általános Iskola) és Tar Milán (Körösi Csorna Sándor Általános Iskola). III. díj: Dávid Tünde (Vörösmarty Mihály Általános Iskola). „Arany mikrofont” érdemelt ki Katona Márk (Körösi Csorna Sándor Általános Iskola), „Arany tollat” Pomeisl Ferenc (Vörösmarty Mihály Általános Iskola). Különdíjas: Aranyi Gergő (Körösi Csorna Sándor Általános Iskola) és Baranyai Szilárd (Vörösmarty Mihály Általános Iskola) Az ügyes diákriporterek jutalmul értékes könyveket is hazavihettek. (-völgyi - ria) A lány úgy állt a nyüzsgő, ünnepre készülődő nagyváros utcáján, hogy szinte semmit sem érzékelt a külvilágból. Csak befelé figyelt. Arcán, mint tiszta időben az égbolton a csillagok, úgy csillogtak a könnycseppek. Többé nem kerülhetek ilyen helyzetbe! - gondolta. Akkor már legalább egy éve szerette a fiút. A baráti társaság, ahová tartoztak, semmit nem vett észre ebből. Igaz, a lány nem merte elárulni érzéseit, félt, hogy elriasztja a fiút, aki amúgy is különösen viselkedett vele. Egyszer majd elolvadt, h' meglátta, máskor m e g szinte átnézett rajta, mint az üvegen. Még apró ajándékait is egykedvűen, szinte közömbösen fogadta. Ezer lépés a szívedig - sóhajtotta a lány, de nem adta fel. És most mindennek vége! A fiú az imént nyíltan megmondta, ez nem megy tovább, nem szereti és nem is fogja szeretni soha. S olyan ridegen, majdhogynem brutálisan közölte ezt vele, hogy a lány úgy érezte, szép nagy pofont kapott az élettől karácsonyra. S most csak állt, nem tudta, mitévő legyen. Ekkor egy koldus lépett hozzá és így szólt: - Ne sírjon kedves, maga legalább tud szeretni. Tudja, hogy hányán nem képesek erre? Vannak emberek, akik nem tudnak érzelmeket adni, de azokat befogadni sem. Aki szívtelen, ezt úgysem értheti meg. A lány egy pénzérmét nyomott a koldus kezébe, de az visszaadta neki és igy szólt: - Nem jutalomért mondtam! Valamikor én is szerettem valakit, aki nem becsült, nem értékelt, pedig mindent megettem volna érte. Látja, a fájdalom elmúlt, de az emlék megmaradt, s erre gondolok majd karácsonykor is. A könnyek felszáradtak, s a lány elhatározta, nem haragszik tovább arra az érzésre, ami eddig a szívét betöltötte. S lassan eltűnt az utca forgatagában. G. A. Kaptár Alapítvány az Óvodás Gyermekekért Köszönetét mondunk adományozóinknak, akik 2002. évi jövedelemadójuk 1%-át, 161.313 forintot, javunkra ajánlották fel. Ezt az összeget az óvoda udvarának fejlesztésére, műanyag csúszdák vásárlására fordítottuk. Méhecske Óvoda A karácsonyfaállítás szokása német evangélikusoktól ered, a- kiktől a XIX. században átvették a bécsi tő- ári családok, majd tőlük a magyarok. Brunswick Teréz József nádor neje: Mária-Do- rottya, a Podmaniczky család és a Bezerédj család állítottak először karácsonyfát hazánkban. Jáky Ferenc osli plébános 1855-ben a falu iskolás gyerek zámára szervezett karácsonyfa-ünnepély^. Ünnepi disz, egyszersmind jelkép. Emlékeztet az Édenkertben ültetett tudás fájára, melynek gyümölcséből a tilalom ellenére ettek az ősszülői Ugyanakkor emlékeztet az élet fájára is, amely Isten kegyelméből megérlelte gyümölcsét, Jézus Krisztust. Az életfán, majd a szokásba jött karácsonyfán elhelyez díszek között vannak olyanok, amelyek önmagukban is Krisz ísra és a Megváltóra utaló jelképek, mások pedig „csak” díszek. A dió ősi Krisztus-jelkép. Amint a dióhéj rejti az édes és tápláló lióbclct, úgy rejtette anyja méhe, majd a sziklasír az Üdvözítőt, ak ejtekéből kilépve a hívek tápláléka és öröme lett. Ä különböző füzérek és boák a tudás fájára tekerődzött kígyót jelképezik. A csillagok és a csúcsdíszként a fa tetejére tűzött üstökös Betlehem fényét, s azokon keresztül a Világ világosságát szimbolizálják. A mézes sütemények és édességek a tejjel-mézzel folyó Kánaánt, az Isteni ígéretek teljesülését, a közénk elérkezett Isten Országát jelenük. Szenteste csillogó fénybe öltözik a karácsonyfa. Alatta kicsi Betlehem, körülrakva ajándékokká Mivel pedig az ajándékokat a szeretet isteni erénye tette a fa alá, joggal mondhatjuk, hogy a, Jézuska hozta” A karácsonyfa Ferencvárosi 2003• december
