Ferencváros, 2003 (13. évfolyam, 1-12. szám)
2003. november / 11. szám
2003- november G épek Kor- és kórtünet a vásárlás. Az persze merő eufemizmus, hogy „egy helyen vegyél meg mindent, és mi gondoskodunk, hogy jól is járj” - merthogy ilyesmit sugall minden postaládánkban landoló prospektus és reklámanyag, mely a nagy akciókra és leárazásokra, promóciókra és kiárusításra hívja fel figyelmünket. Na jó. Elmegy az ember, mert lényéhez tartozik a spórolás. És olcsó a tej, igaz, közel 25 kilométert autózik, csak oda, ekképpen a benzinköltség sem feledhető tétel, de hát tehenet mégsem vehet a városi lakásba, csak azért, hogy legyen tej. Logikus. Szóval, elindul tejért, meg mondjuk, betervez még egy mackómhát is, mert pompás áron hirdetik, meg maximum még egy tömbsajtot, mert enni is kell. Megy, közlekedik, parkol, vásárol. Tejet, mackóruhát, sajtot, meg ha már ott van, ezt-azt, a lényeg, hogy gyorsan, sokat, egy helyen, meg különben is, mindig jól jön még egy konzervnyitó, meg egyéb, roppant praktikus, momentán jó áron beszerezhető ketyere. Vidám dolog vásárolni, lássuk be, és határozottan van valami antidepresszáns hatása a halmozásnak. Szép tiszta környezetben időzik, kulturális programnak is felfogható, mert van könyvrészleg mindenütt, meg helyes kismacskás képek bekeretezve, meg lágy zene is szüremlik. Jól vasalt egyenruhás emberek görkoriznak vidáman és az egész élet valahogy olyan hepi. Aztán a pénztár... Kártyás korunkban ez sem j olyan stresszes, mehetünk egy fillér készpénz né kül is tejért, mackóruháért, sajtéit. A pénztáros kisasszony kedves. Kötelező neki köszöntenie minket, s ez így van jól. Elvileg csak el kell húznia az árut az inframicsoda előtt, nem nagy ügy. Gyakorlatilag úgy fest a dolog, hogy huzigálja, huzigálja, a gép meg nem csinál semmit. Akkor jön a kézi zuhanyra emlékeztető leolvasó, ami csak pittyeg, de az sem olvas. Következő próbálkozás a termékszám beütése. Ennél a pontnál a pénztáros kisasszony már nem mosolyog ránk. Olyasmiket gondol, hogy ennek a banyának mi a túrónak ennyi éjszakai krém és minek iszik annyi leértékelt sört, minek zabái ennyi sajtot, hiszen már a frissen vásárolt akciós mackóruha sem fog felmenni a nagy fenekére. A számsor sem bizonyul sikeresnek, ekkor telefonra kap. A vevőke kínosan toporog. Ekkor kezd szembesülni mindazzal a tömérdek étellel, itallal, egyébbel, amit a kosarába halmozott. Hirtelen maga is úgy érzi, hogy sokat eszik, nem kéne ennyi sört vásárolnia nyilvánosan, és hogy tényleg nagy a feneke ehhez a csípőfazonú aerobic dresszhez, aminek kivételesen kedvezményes volt az ára... A telefon ezen a drámai ponton megsüketül, viszont egy vidámnak látszó görkoris siklik a pénztárhoz, és javaink nagyját felmarkolva elsiklik, hogy újakat hozzon, amelyeken talán olvasható címke van. Úgy röpke 20 perces közjáték után már túl is jutunk a fizetésen. A parkolóban némileg megnyugszunk, más hozzánk hasonló népek kosarai ugyanúgy tele vannak sajttal, tejjel, mackóruhával és a leértékelt sörrel. De nyugalmunk csalóka és csak átmeneti. Órákkal később, miután visz- szaevickélt újabb 25 kilométert az ember lánya, otthonában döbbenten mered a tejek közt megbúvó traktoralkatrészekre, bicikliláncokra, és legfőképpen azt nem érti, miért vett tucatnyi férfi zoknit, amikor éppen válik attól, akihordhatná... garka Telefónia, a „mi érdekünkben” Vélhetőleg nem egyetlenként utálom, ha hülyének néznek. Ettől függetlenül nap mint nap palira akarnak venni minket. Félrebeszélnek a tévében, a munkahelyen megmagyarázzák, miért kapjuk késve a fizetést, ha vásároltunk, elmondják, valójában mi tehetünk, arról, hogy rossz a termék, a politikusok négyévente szólnak hozzánk, bár ne tennék. S nincs olyan, aki ne tudna még rengeteg példát sorolni. A legszebb mégis, amikor hozzáteszik, hogy mindez a mi érdekünk. Pedig... Aki a közelmúlt bármelyik mobilos cégének hirdetéseit figyelte, haját tépte a sok dumától, közben a kezdődő őrület jeleként talán már-már kacagott, a „nézzük baleknak az ügyfelet” című társasjáték szenvedő alanyaként. Persze mindannyiszor közölték, „csak Neked, csak most és baromi jól jársz”. Nos, ez a valódi kész átverés show. A csapatra építő, eme „segítséget” nyújtotta: „az SMS küldés az internet helyett a 777mobil WAP oldalain érhető el, így bárhol és bármikor mobil- telefonról - mindössze az adatátviteli költség ellenében - küldhetők SMS- ek. Nem leszel helyhez kötve, nincs szükséged számitógépre és internet- előfizetésre sem.” Tök jó, csak éppen a többség a munkahelyéről, és ami a legfontosabb teljesen ingyen küldte az SMS-t az internetről. Ezen túl, viszont fizetnie kell. Tényleg, de jól jártunk... Nem az a gond, hogy megszűnt egy ingyenes szolgáltatás, mert az nagylelkű ajándék volt eddig. Csak ne magyarázzák meg! A másik, az „élvonal”, jóindulatát azzal is bizonyítja, hogyha az információs vonalat (173) hívjuk, egy idő után akkor is fizethetünk. Ez aztán az ügyfélbarát szolgáltatás. De ne csodálkozzunk, hiszen nemrég még azt elemezte, milyen remek a másodperc alapú számlázás (és valóban így érezhettük). Újabban viszont bizonygatja, hogy sokkal kedvezőbb a pénztárcánk számára, ha fél-, esetenként egyperces egységekben mérik a forgalmi díjat. Ezért, s csak a mi javunkra meg is változtatta a számlázást. Tessék mondani, akkor most melyik variáció igaz? Mert, az egyik ugye nem... A korábban agresszívan támadó (, Jci a vonalassal”), most mártír módira váltott. Az agyba-föbe verése okán már-már megsajnált feltaláló is csak a mi kedvünkért áldozza fel magát. Titkoltan a Máltai Szeretetszolgálat tagja, vagy talán Teréz anya reinkarnációja férfibőrben. Biztos, hogy esélyes a béke Nobel-díjra. A díjcsomagok előnyösségével nem kívánok foglalkozni, de egy csodás ajánlattal annál inkább. Egyik kapcsán rendre azt duruzsolják, hogy 2005-ig nem változtatják meg a financiális feltételeket. Ez a feltételes (és feltétlen) reflexre épít, vagyis, ha azt tennék, emelnék az árakat. Pedig valójában a verseny okán inkább csökkenteni kéne. Arról már nem is beszélve, hogy nagy valószínűséggel az unióba lépésünk után lefelé mozognak a tarifák. A szerződés és az ajánlat alapján viszont mentesülhetnek ez alól. Persze csak a saját jól felfogott érdekünkben. (sä)
