Ferencváros, 2003 (13. évfolyam, 1-12. szám)
2003. június / 6. szám
„Amikor beteltek Pünkösdnek (Pentecostesnek, vagyis az Ószövetségben már előre jelzett ötvenes számnak) napjai, az apostolok mind együtt voltak ugyanazon helyen; zaj támadt hirtelen az égből, mint a heves szélvész... és beteltek Szentlélekkel.” (ApCsel 2.1-11.) Krisztus tehát teljesítette ígéretét: „Kérni fogom az Atyát, és más Vigasztalót küld nektek... ” A Szentlélek elküldése teljesíti ki a húsvét ünnepét, mert húsvét hatásai csak pünkösd után, a Szentlélek által kezdhettek érvényesülni. A Szentlélek a harmadik isteni Személy, az Atyát és Fiút összekötő személyesült Szeretet. Az isteni végrehajtó, megvalósító erő különleges hordozója. Ezért méltán játszik kiemelkedő szerepet a Krisztus által megszerzett megváltás érvényesítésében, az emberekhez való közvetítésében, vagyis a megszentelés művében. A Szentlélek hatásai „És elkezdtek szólani különféle nyelveken, amint a Szentlélek adta nekik szólani.” Pünkösd nyelvcsodájában - éppen fordítva, mint egykor a bábeli nyelvzavarban - a Szentlélek egybegyűjtötte azt, ami azelőtt szétszórt volt, egységbe forrasztotta az eddig különbözőt. „Ki mindeneket egybetart” - énekeljük az Introitusban. Az emberek e szent összegyűjtése, gyülekezete az Egyház (Ecclesia). Pünkösd az Egyház születésnapja. „Szétosztó tűznyelvek jelentek meg...” ugyanolyan tűzjelek között történt az Újszövetség megkötése, az új választott nép megteremtése, mint történt az Egyiptomból való kivonulás után 50 nappal a Sínai-hegynél az Ószövetségé. E tűzjel egyben a Szentlélek átalakító hatását jelzi. A lélek minden keresztényt szent pecséttel jelöl, s ajándékaival, sugallataival átformálja a lelkeket. , Akkor Péter kilépett a nép közé...” Az eddig gyáva apostolok most az ige hirdetőivé lettek. A Szentlélek az Egyház missziós, apostoli küldetésének elindítója és állandó életben tartója. Péter beszédében megmagyarázza, miképpen teljesedtek a jövendölések Jézus Krisztusban. Mindezt a Lélekben értették meg az apostolok, ahogy Jézus megígérte előre: „Ő majd megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent.” Ő az Igazság lelke, a tévedhetetlen igazságnak, tiszta hitnek őre az Egyházban minden időben. „Nála vagyon a szó értelme” - énekeljük az Introitusban. A káosz, a zavaros élmények, a tisztázatlan szenvedélyek között, melyek a vallást is fenyegetik a Szentlélek nemcsak a tűznek, lelkesedésnek, hanem a józan értelemnek is védője, adományozója, biztosítéka. Péter beszédének hatására aznap mintegy háromezer ember keresztelkedik meg. A mustármag most kezd növekedni, a tésztába vetett kovász most kezd el dolgozni. Eredménye pedig: egy szentségi átalakítás. A Szentlélek ma is a szentségek létesítője, osztogatója az Egyházban. A Szentlélek védője vigasztalója (,,Paraklétosz”-a) minden keresztény embernek. Ő tudja, mikor mire van szükségünk, hogy az élet küzdelmei közt össze ne roppanjunk. Közölte: Parádi Gyula plébános Szent Iván-éji imádságok, bujaságok, vigasságok Június 24-e a nyári napforduló, egyben Keresztelő Szent János születése napja. Évszázadok óta Szent Ivánt ünnepük ilyenkor az emberek. A dolog csak első ránézésre tűnik bonyolultnak: az Iván ugyanis Keresztelő János egyik névváltozata. Azért terjedt el e szlávos változat, mert az ünnep még a bizánci - később pravoszláv - egyház uralmának ideje alatt „gyűrűzött be” hazánk területére. A napfordulókat már az őskorban is számon tartották, a kereszténység létrejötte előtt ünnepelték Egyiptomban és a Közel-Keleten, míg Keresztelő (illetve, ha már a névváltozatoknál tartunk: Virágos, vagy Búzavágó) Szent János napja csak az i.sz. V. században vált általánossá. .Akkor viszont olyannyira, hogy a régi magyar nyelvben az egész júniust Szent Iván havának nevezték. Keresztelő Szent Iván Ha a keresztény egyház semmiképpen nem tudott betiltani az ősi pogány hagyományok és szertartások közül valamit, azt beépítette saját liturgiájába. Nem történt ez másképp a nyárközép napjával sem, bár az egyházi utasítások azt jelzik, hogy a napforduló ősi ünnepét nem sikerült teljes egészében Keresztelő Szent János dicsőítésével felcserélni. Az egyház, Jézus és Szűz Mária születésnapján kívül, csak Keresztelő Jánosét tartja meg. Amikor anyját, Erzsébetet meglátogatta a szintén áldott állapotban lévő Mária, a pici János megáldatott anyja méhében. A Biblia szerint János pontosan fél évvel korábban született, mint Jézus. Szent Iván egyébként a korán elhalt gyermekek védőszentje is volt. A túlvilágon könnyített sorsukon, ha kereszteletienül haltak meg. A halott- kultusz maradványa az anyák Szent Iván-napig tartó penitencia vállalása: addig a napig nem esznek gyümölcsöt, mert a hiedelem szerint ezen a napon Keresztelő Szent János mannát osztogat odafónt a mennyben a gyerekeknek, és akinek az anyja idelenn már idei gyümölcsöt evett, annak azt mondja: „Te nem kapsz, a te részedet megette anyád!” Szent Iván bűvös tüze Az egyház néhány országban Szent Iván tüzét opera diabolicának, azaz ördögi cselekedetnek tartotta, másutt viszont szent eseménynek nevezte, és bevonta a középkori liturgiába. A tűz, vagy az égő fáklya ettől kezdve arra utalt, hogy János csontjait megégették Sebaste, a valahai Samaria városában, illetve, hogy - Krisztus mondása szerint - ő volt „a lángoló és világító lámpás”. Rómában a Szent János-katedrális búcsúnapjának előestéjén, a téren ma is meggyújtják Szent Iván tüzét. Magyarországon ebben a felfogásban csak a XVI. századtól gyújtottak máglyákat, de ekkor már Szent Iván tüzének neveztek minden ünnepi- vagy örömtüzet. A tűzgyújtás hagyománya azonban jóval a kereszténység előtti időkre nyúlik vissza. A nyárközépi tizekhez kapcsolódó hagyományok - maga az örömtűz gyújtása, körültáncolá- sa, átugrálása; a szántóföldek körüljárása fáklyákkal; illetve a Napot szimbolizáló égő kerék gurítása - egyaránt azt a célt szolgálta, hogy az emberek, a közösség, az állatok és a növények egészségesek és termékenyek maradjanak. Hogy aztán ki gondolta először, hogy azon melegében ki is kell próbálni, vajon a szertartás elérte-e célját... Magyarországon meghatározott rend szerint gyűjtött szalmát és növényeket égettek, bár ez a szigorú rend mindenhol változott: hol lopni kellett ezeket, hol összekunyerálni. Az égő üszőkkel aztán megkerülték a vetést, vagy elvitték a házakhoz és letűzték a veteményesben, hogy az „élet meg ne üszkösödjék”, vagy legalább ne pusztítsa a hernyó. A lányok a legtöbb helyen bizonyos bűverejű növényekből koszorút fontak, és különböző előírások szerint viselték. Baján csak a család legidősebb lánya tehette a fejére - a húgai esetleg a kezükben tarthatták, - hiszen neki kellett elsőként férjhez mennie, gyereket szülnie. A termékenység a fiatalabbaknak inkább átok lett volna. Ha a koszorú teljesítette feladatát, vagyis meghozta a várt kérőt a házhoz, a későbbiekben is fontos szerepe volt. Megvédte a házat a fűztől, s ha egy kis részét a takarmányba keverték, a beteg vagy vemhes marhákat is meggyógyította. Lejegyezte: Megyeri Sára 2003■ június
