Ferencváros, 2002 (12. évfolyam, 1-12. szám)

2002. november / 11. szám

2002. november R ÖNK A LEGSZEBBEK VAGYUNK! Amit eddig csak sejtettünk, de ismerőseinknek azért a bizonyos­ság erejével állítottunk, most - egy országos verseny jóvoltából és valamennyi itt élő közös munkája eredményeként - tény lett. Hivatalos diplomát állítottak ki arról, hogy „a József Attila lakó­telep a legszebb budapesti lakótelep”. (Az említett dokumentum egyébként a Részönkormányzat Toronyház utcai ügyfélszolgála­ti irodájában került kifüggesztésre, hogy minden érdeklődő meg­tekinthesse.) A Virágos Magyarországért Mozgalom ez évben Zalakaroson tartott értékelő és díjkiosztó ünnepségén Ferencvárost - és lakó­telepünket - egyéb elismerések is érték. Kerületünk önkormány­zatának ítélték például oda a Magyar Turizmus Rt. különdíját. Az indoklásban a tömbház-rehabilitációnak, a környezeti kultúra iránti igényességnek, Ferencváros belső utcái és terei felújításá­nak és parkosításának megemlítése mellett nagy nyomatékkai szerepel a mi lakóövezetünkben zajló kiemelkedő tevékenység is. A különdíj indoklását idézve: „Kiemelkedő az a tény is, hogy a József Attila lakótelepet a lakókkal együtt sikerült kellemes parkokkal, virágos játszóterekkel, óvodákkal és iskolákkal igazán élhetővé tenni.’ Szponzori különdíjakkal is gazdagodtunk. A Főkert Parkfenn­tartó Kft. ezer árvácskával, a Zöld Korona Bt. és a Pannon Park Forest Kft. pedig több százezer forint támogatással járul hozzá a lakótelep további csinosításához. Nagy öröm egy ilyen elismerés. Amikor nagyobb díjat kap bárki is, szinte kötelességszerűen megemlíti, hogy az, amiért ju­talmazták, az nem jöhetett volna létre a mögötte álló közösség nélkül. Most azonban valóban egy egész közösséget ért a kitün­tetés. A parkosító részönkormányzat, a virágültető és zöldfelület­védő lakók, az ablakaikat, erkélyeiket, házaik környékét rendben tartó - immár hivatalosan is a legszebb lakótelepen élő - helybe­liek közösségének közel egy évtizede tartó együttes munkája ve­zetett ehhez az országra szóló „diadalhoz”. VILLAMOSHOSSZÍTÁS? Az önkormányzati választási kampányban ismét előkerült a 4-es, sőt már az 5-ös metróvonal megépítésének igénye, ígérete és ter- vezgetése is. Mint annyiszor, újra összecsaptak az érvek s ellen­érvek. A környezetvédők más megoldásokat is elegendőnek tar­tanának a növekvő fővárosi tömegközlekedési gondok orvoslásá­ra. Dr. Mucsy Ferenc egyike azoknak, akik nagy terjedelmű ta­nulmányokban érveltek a kérdés komplex átgondolása mellett. „A felszíni tömegközlekedés ésszerű fejlesztésére fordított forin­tok legalább húszszor hatékonyabbak, mint a metróra költöttek” - legalábbis az ő állítása szerint. A fővárosi tömegközlekedés fejlesztési lehetőségei egy kör­nyezetvédő szemével címet viselő elemzésében többek között a hosszú villamosjáratok hálózatáról is szól egy külön fejezet. Mucsy ugyanis úgy gondolja, hogy a meglevő rövid közúti villa­mosjáratok összekapcsolásával, illetve meghosszabbításával, át­szállás nélkül elérhetővé tehetnék az „átellenes városkapuk és a külső kerületek központjait”. Az általa tételesen felsorolt járat­módosítási javaslatai közt az 1-es, 2-es, 4-es, 6-os, 13-as, 14-es, 18-as, 24-es, 28-as, 42-es, 44-es, 49-es, 56-os, 59-es, 61-es 67-es és 62-es villamosok szerepelnek, azaz szinte valamennyi jelentős fővárosi villamosvonal. Elgondolását több szakértő is támogatá­sáról biztosította, a hivatalos várospolitika szerint azonban egy­előre nincs realitásuk. A közgondolkodás részévé vált vilam- oshosszítási tervezetben néhány módosítási javaslat érinti a Jó­zsef Attila lakótelep, illetve környékének tömegközlekedését is. Ilyen például az az elképzelés, amely a 62-es (Rákospalota MÁV telep - Örs vezér tere) és a 13-as villamos (Örs vezér tere - Guba­csi út összekapcsolását és a vonal meghosszabbítását célozza. Az új járat a kisföldalatti végállomásától, a Mexikói út, Erzsébet ki­rályné útja, Nagy Lajos király útja, Fehér út, Körösi Csorna út, Bihari út, Ecseri út, Határ út, Gubacsi híd útvonalon Csepelre, majd a tervezett híd megépítése után Budafokra szállítaná az uta­sokat. A 42-es villamos (Kispest, Tóth Árpád út - Határ út) útvo­nalának meghosszabbítása is a javaslatok között szerepel. Dél fe­lé a Havanna utcai lakótelepig, észak felé a Kőér út. Basa út, Fer­tő út, Vajda Péter út, Fiumei út útvonalon a Baross térig. A legiz­galmasabb talán az 50-es villamosra (Határ út - Pestszentlőrinc, Béke tér) tett javaslat. Ennek sínpárjai „a József Attila lakótele­pen át vagy azt megkerülve” a Könyves Kálmán körúton a Fe­rencvárosi pályaudvarhoz, majd a Lágymányosi híd, Hamzsabégi út, Karolina út, Alkotás utca, Szilágyi Erzsébet fasor útvonalon egészen a Szent János kórházig vezetnének. NEM SOKAT JAVULT A HELYZET Az M5-ÖS műút bevezető szakaszának átadásától azt reméltük, hogy véget ér majd a lehajtás a lakótelepre, s ezáltal megszűnhet az átmenő forgalom. Érezhető-e már a változás? - tettük fel kér­désünket a környék lakóinak. Nagyjából úgy összegezhető a vá­laszuk, hogy alig. Csak bizonyos napszakokban - s sajnos éppen nem a csúcsforgalom idején - tapasztalható valamelyest a forga­lom csökkenése. A megkérdezettek közül Hegedűs Tibor, a Pöttyös u. 9. számú ház intézőbizottságának elnöke fogalmazott a leghatározottabban.- Reggelente semmiféle változás nincs. Sem a gépkocsik szá­ma, sem sebességük nem csökkent. Néhány gépkocsivezetőről azt kell feltételeznem, hogy eredetileg pilótának készült, csak las­súnak találta a repülőgépet, s ezért ül a volán mögé. Ennek elle­nére rendőrséget és sebességmérést még sohasem láttam a kör­nyéken. Rendőrhiányra hivatkoznak, pedig valószínűleg az is megtenné, ha egy üzemképtelen rendőrautót kivontatnának ide, s leparkolnák az út mentére. Már az visszafoghatná a száguldozó- kat. Napközben - késő délelőttől kora délutánig - érezhető a ko­rábbi időszakhoz képest a forgalom csillapodása, az esti csúcsfor­galomban viszont megint minden a korábbiakat idézi. Azt hi­szem, az Üllői útra történő ráfordulás hosszassága miatt mág mindig érdemesebb átvágni a lakótelepünkön. Ezen kéne sürgő­sen változtatni újabb közlekedésszabályozó intézkedések beve­zetésével. Svájcban, Luzemben láttam is erre jó példát. A város­ba bevezető úton olyan közlekedési lámpák vannak, amelyek egy központi számítógéppel összekapcsolva érzékelik, mennyi gép­kocsi engedhető át egy-egy zölddel a belső utakra, hogy a torló­dásokat elkerüljék. így ott nem is keresnek hosszabb, elkerülő utakat. Nálunk is inkább az Üllői úti bevezetőt kellene preferál­ni, az ottani áthaladást könnyíteni, gyorsítani. A Pöttyös utcánál viszont pont fordítva: hosszabbá kellene tenni a közlekedési lám­pák tilos jelzéseit. így lehetne elejét venni annak, hogy továbbra is érdemesebb legyen a lakótelepen keresztül menni. j|; ' BRINGAHÍR A toliforgatóknak mindig nagy örömet okoz, ha írásuk sokáig és messzire hat. Újságírónak, a napi események szerény krónikásá­nak általában csak a szenzációk adhatnak ideig-óráig efféle sikert. A kis híreknek a legritkább esetben van tartós utóéletük. Nos, a Ferencváros újságból - a részönkományzat tagjainak köszönhető­en - mégis szárnyra kapott egy hír, amely jó példaként bejárta a hazai szaksajtót. Ézeken a hasábokon, a Rönk-rovatban jelent meg tavaly áprilisban egy tudósítás arról, hogy a Rönk-tagok legutób­bi „bejárásukon” ismét megszemlézték a gondjaikra bízott vala­mennyi utcát és teret. Egy bevezető mellékmondat emlékeztetett rá, hogy a József Attila lakótelepen a helyi képviselők mindezt rendszeresen és kerékpárra pattanva teszik. Ebben ezen a környé­ken semmi meglepő nincs, mindössze az számított újdonságnak, hogy már egy illetékes irodavezető is mellettük kerekezett. A hírt a múlt év derekán leközölte a Bringainfo, majd átvette a Bringa Hírek című kerékpáros folyóirat is. Idén tavasszal - nemrég hív­ta fel rá figyelmünket egy kedves olvasónk - a Pécsi Túrakerék­páros és Környezetvédő Klub Lapja, a Kerékváros hasábjain is ol­vasható volt a lakótelepünket kerékpárral szemléző képviselőink­ről szóló írás. Érdekes és fontos a lapnak az az egyetlen mondat­ból álló híre is, amelyik közvetlenül a lapunkból indult értesülése alatt áll: „Megalakult a parlamenti képviselők kerékpárbarát frak­ciója.” Nem éltünk hiába. - Hegedűs Sándor ­íFerencváros i

Next

/
Oldalképek
Tartalom