Ferencváros, 2002 (12. évfolyam, 1-12. szám)

2002. október / 10. szám

2002. október V álasztás FÜGGETLEN JELÖLT Dr. Nagy Árpád Attila 5. SZ. VK. Mindnyájunk kívánsága, hogy tiszta és kultúrált környezetben, színvona­las egészségügyi, óvodai, iskolai és kulturális intézményekkel ellátva, job­ban és biztonságban élhessünk, nem feledkezve meg a rászorulók támo­gatásáról sem. Ennek érdekében az Önök által súlypontinak ítélt feladatok megoldását szorgalmaznám. Páli Imre 5. SZ. VK. 51 évesen indulok képviselőjelöltként, mint a kerület szülöttje és lakója. Célom, hogy a nagy múltú kerületnek ne csak múltja, hanem jelene és jövője is legyen. Ferencvárosinak lenni életforma. A kerület, amely történelmi himévre tett szert műemlékei, épületei részben a sport által - többet érdemelne. Kérem az ezirányú támogatásukat. P7 /TI Magyar MAGYAR DEMOKRATA FÓRUM Dr. Bácskai János 6. SZ. VK. 10 éve élek családommal, a Tűzoltó utcában. Az ELTE- n szereztem diplomát, majd a BME-n doktoráltam. Az ELTE-n dolgoztam tanárként és kutatóként. Jelenleg el­nökként irányítom a Ferencvárosi Önkormányzat ellen­őrzésére hivatott pénzügyi bizottságot. Másfél éve vagyok Fidesz frakció­vezetője és a jobboldali pártokból létrejött Polgári Frakciót is vezetem. 12 Ferencváros Ferenc körúti „Sohó” ellenőrzése, mérséklése. Illegális árusokkal szembeni leghatározottabb hatósági fellépés. Rehabilitációs övezet ingatlanszerződéseinek felülvizsgálata, akár szúrópróba szerűen is. Békés közbiztonság. Sterbek Zsuzsanna tanárnő vagyok. Oktatási tapasztalataimat szeretném hasznosítani az önkormányzati munkában, ennek kapcsán szorgalmazom a Középső-Ferencváros rehabilitált részén egy új óvoda kialakítását és megnyitását. Székely Péter vagyok, 1974-ben születtem. Aki a kerület utcáit jáija, láthatja, hogy valóban sok változás történt az elmúlt években. Elkezdődött a kerület rehabilitációja, de sajnos ez sok ember utcára kerülését jelentette. Mennyi marad az új lakásokból az itt élőknek? Szerintem folytatni kell a felújításokat, de jusson önkormányzati lakás a rászorulóknak is. 1957-ben költöztem szüleimmel Budapestre. Iskoláim elvégzése után ebben a kerületben dolgoztam szerelői, gépkocsi előadói munkakörben egészen a nyugdíjazásomig. Nemzeti elkötelezettségű, a polgári értékeket megbecsülő és őrző keresztény ember vagyok. Szavazataikat, támogatá­sukat köszönöm. Dörök Rudolf 2 gyermek édesapja. Felismerve a rendszerváltás hibáit, a kerületben többedmagával 2 élelmiszerüzletet hozott létre MB shop néven. Ezekben az árakat a szerényebb ferencvárosi pénztárcákhoz próbálják igazítani. Rudi az anyagbeszerző: olcsón vásárol, hogy olcsón adhassanak. Ki lehet próbálni. Az MSZDP 6. választókörzetének jelöltje. Dörök Rudolf 6. SZ. VK. Bácsi Béla 6. SZ. VK. Székely Péter 5. SZ. VK. Sterbek Zsuzsanna 5. SZ. VK. Popcsa György 5. SZ. VK.

Next

/
Oldalképek
Tartalom