Ferencváros, 2002 (12. évfolyam, 1-12. szám)
2002. március / 3. szám
2002. március H áttér NEMZETI SZÍNHÁZ Múltidézés premier előtt Mint annyi minden más, a Nemzeti Színház építésének első komolyabb terve is Széchenyi István fejében fogant meg. Ő a dokumentumok tanúsága szerint részvénytársaságként álmodta meg az intézményt a Duna partján. Azonban úgy alakult, hogy az építtetést Pest vármegye kezdhette meg 1835-ben, az alapkőletétellel. Két év múlva már ott állt az ifj. Zitterbarh Mátyás által tervezett klasszicista épület a mai Rákóczi út és Múzeum körút sarkán. Szinte példátlanul gyorsan felépült, mert a városi polgárság, csakúgy, mint az arisztokrácia vagy az intézmény leendő színészei, egyforma lelkesedéssel, s nem egyszer kétkezi munkával segítették Pest városa első állandó magyar színházának épülését. Garamvölgyi Katalin Érdekes azonnal megjegyezni, hogy ezt az épületet ideiglenes megoldásnak tartották már az építés megkezdésekor is, merthogy a távlati tervekben a Széchenyi álmodta, impozáns, óriási színházé volt a főszerep. Csakhogy közbeszólt történelem, s a pénzhiány miatt is egyre csúszott a nagy álom megvalósítása. Hetvenegy éven át az egykor város peremének tartott helyen üzemelt a színház. 1837 augusztusában gördült fel először a függöny a nagyérdemű előtt. Két darabot is játszottak aznap: Vörösmarty Mihály Árpád ébredése című alkalmi játékát, és E. Schenk egyik színművét. A kor művészi elitje, s a vándorkomédiás óriások mind ott voltak a Nemzeti gárdájában: Déryné, Laborfalvy Róza. Egressy Gábor, Lendvay Márton, Hivatal Anikó, Megyeri Károly. A lelkesedés akkor sem csappant, amikor hamarosan kiderült: bizony, komoly gondokkal kell megküzdenie az új intézménynek, például azzal, hogy nem volt tapasztalt vezetősége. Ráadásul a repertoár kimerült a korabeli divatos német, ill. francia romantikus darabokkal; hiányzott a jó magyar dráma. Az 1838-as árvíz sem kedvezett a nehezen megközelíthető helyre épült Nemzetinek, s sokáig komoly konkurenciát jelentett a németajkú színház is. Pár év múltán azonban fellendült a színház: Szigligeti és Kisfaludy színművei szép sikert arattak, s szerencsére megnőtt az opera ázsiója is, így aztán Erkel Hunyadi Lászlóin is teltházas előadásokat vonzott. Ez volt a Nemzeti Színház első aranykora, amely a mindenki által ismert legendás történettel tetőzött: a '48-as forradalom kitörésének napján Laborfalvy Róza a Nemzeti színpadán Jókai Mór mellére tűzi a kokárdát, Petőfi pedig elszavalja a Nemzeti dalt. A dicsőséges hónapokat azonban a forradalom bukását követően kemény évek követték. A cenzúra egyre bénítóbbá vált, a nemzet belső problémáival küzdött, a szellemi élet horizontja elsötétedett. Ugyanakkor a népszínmű hallatlanul népszerű lett, s nem véletlenül, hiszen ez a műfaj volt a passzív ellenállás sajátos formai megnyilvánulása. A XIX. század '70-es éveiben kezdődött a második aranykornak emlegetett periódus. Szigligeti Ede, majd Paulay Ede kezébe került a színház, mindketten kiváló igazgatók és rendezők voltak. Ekkoriban szerződött a Nemzetihez a legnagyobb tragikaként emlegetett Jászai Mari. Paulay műsorpolitikájának köszönhetően a hazai drámairodalom került a középpontba, mint például Madách Tragédiáia, Vörösmarty Csongor és Tündéié', emellett nagy hangsúlyt fektetett a klasszikusok és korabeli kiemelkedő művek bemutatására is. Paulay nevéhez fűződik Csiky Gergely felfedezése is, hiszen benne találta meg a franciáknál egyre nagyobb tért hódító polgári-társadalmi színműírás magyar megfelelőjét. így aztán nálunk is meghonosodhatott a realista színjátszó stílus. Társulata 1892-ben bemutatkozott a bécsi világkiállításon, méghozzá Katona József Bánk óúnjával és Az ember tragédiájává. Generációk váltották egymást színpadon és nézőtéren egyaránt, mindannyian a Paulay-korszak fényéből, eredményeiből táplálkoztak. Csakhogy 1908-ra a Nemzeti épülete életveszélyessé vált, s a társulat számára az 1875-ben épült Népszínházát bérelték ki, oda költöztek hát a mai Blaha Lujza térre, mint mondták: „ideiglenesen”. A két világháború közé esett az igen művelt, európai látókörű Hevesi Sándor nevével fémjelzett korszak. Hevesi a kialakulóban lévő naturalista stílushoz olyan szerzőket nyert meg, mint Móricz Zsigmond vagy Herczeg Ferenc. Repertoáron szerepeltek az akkori modemek is: Pirandello, Ibsen. Új csillagok tűntek fel a színen: Bajor Gizi, Ódry Árpád, Uray Tivadar, Csortos Gyula, Márkus Emília. Hevesit Németh Antal követte az igazgatói poszton, aki lankadatlanul népszerűsítette a magyar klasszikusokat. S inspirálta a modem magyar dráma fejlődését Németh László, Tamási Áron, Márai Sándor és Zilahy Lajos műveinek színpadra állításával. Budapest ostroma súlyos sebeket hagyott az épületen, jószerivel játékra alkalmatlanná vált. Először a kamaraszínházban indult meg az élet, majd megkezdődött a helyreállítás. Csakhogy a politikai szeleknek megfelelő szellemiségű darabokat kellett színre vinni. Ennek megfelelően főképp az orosz klasszikusok, a szovjet és egyéb szocialista társadalmak drámairodalmárainak művei szerepeltek repertoáron. A nyugati szerzők közül Osbome, Miller, Sartre, Garcia Lorca egy-egy műve került színpadra ezidőtájt. 1949-ben az ötéves terv egyik passzusa rendelkezik arról, hogy „... messzemenően gondoskodni kell a művészetek és a művészeti intézmények felvirágoztatásáról (...) Fel kell építeni az új Nemzeti Színházat, a magyar színjátszás és egyben a magyar kultúra egyik legfontosabb központját.” A Blaha Lujza téri épületet már ekkor halálra ítélték. 1950-ben felmerült egy reprezentatív dísztér ötlete a Deák tér környékén, amelyet középületek öveznének, ezek egyike lett volna az új Nemzeti Színház. Egy évvel később a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága felvetette Révai József kultuszminiszternek, hogy az új színház lehetne a Városligetben. Ekkor döntés nem született. Született viszont 1963-ban, amikor a metró építése szükségessé tette a Blaha Lujza téri épület állapotának alapos vizsgálatát - a színházat lebontásra ítélték, és 1964 júniusában nem érhette meg születésének századik évfordulóját, nyomtalanul eltűnt... Vagy mégsem? Neves színészek, az épülethez, köveihez és zugaihoz ragaszkodó színházi emberek mentették egyaFerencváros
