Ferencváros, 2002 (12. évfolyam, 1-12. szám)
2002. február / 14. szám (2. szám)
2002. február I skola kező nyelveket oktatjuk: angol, német, francia, orosz, spanyol és latin. A 11-12. évfolyam feladata az érettségire és a továbbtanulásra való felkészítés. Több ismeretkörből igény szerint (fakultáció keretében) felvételi előkészítőt tartunk. Az érettségi után, 13. évfolyam keretében az iskola szakképzést nyújt az arra jelentkezőknek. A diákok ügyintéző-titkári, vagy számítástechnikai szoftverüzemeltetői oklevelet szerezhetnek az iskolában, a tanév végi, az OKJ előírásainak megfelelő szakmai vizsga letétele után. Felvételi eljárás Négyosztályos felvételire az általános iskolákban, a központi felvételi lapon lehet jelentkezni. A felvételi lapok megérkezését követően mindenkit értesítünk vizsgája időpontjáról. A tanulók felvételénél figyelembe vesszük az általános iskola 6-7-8. osztályában elért eredményeket magyar, történelem, idegen nyelv, matematika, fizika tárgyakból, így egy tanuló „hozott” pontjainak száma maximum 75 lehet. Mentesül a felvételi eljárás alól az a diák, aki legalább 73 pontot „hoz”. Nem vesszük fel azt a tanulót, akinek hozott pontjai nem érik el a harmincat. A többi diákot felvételi beszélgetésre hívjuk, amelyen a szülők is jelen lehetnek. A felvételi követelménye az általános iskola tananyagára épül, a felvételizők előkészített tételsorból húznak. A felvételin összesen további 75 pont érhető el. A felvételi során a haladó nyelvi csoportokba jelentkezőknél felméijük a nyelvi ismereteket, a számítás- technikai csoportba jelentkezőknél a számítástechnikai ismereteket, a matematikai csoportba felvételizőknél kíváncsiak vagyunk a logikai készségen túl a műveletvégzés biztonságára, a természettudományi csoportba jelentkezők pedig választhatnak felvételi tantárgyat a biológia, a kémia, illetve a fizika tantárgyak közül. Ezen kívül minden jelentkezőnél megvizsgáljuk az alapvető matematikai és logikai készséget, méljük a szövegértési és szövegalkotási képességet; kíváncsiak vagyunk a gyerekek lényeglátására, fantáziájára, együttműködési képességeire. A szóbeli beszélgetésekre 2002. február 19-22. ill. február 26-28. között kerül sor. Hatosztályos képzés Az iskola képzési rendszere igazodik a négy-, illetve hatosztályos gimnázium egymástól eltérő jellegéhez. A hatosztályos képzési mód tartalmaz egy olyan alapozó szakaszt (7-8. évfolyam), amely lehetővé teszi, hogy a tanulók magas szintű, egységes alap- képzettségre szert téve jobb eredményt éljenek el további tanulmányaik során. A 9-10. évfolyamon az alapképzés folytatása mellett a diákok választhatnak a „humán”, illetve „reál” főirányok közül. A humán orientáció keretében a diákok emelt óraszámban tanulják a magyar nyelv és irodalom, történelem, ének-zene, vizuális kultúra tárgyakat. A reál „tagozatos” tanulók a matematika, fizika, kémia, biológia, informatika tárgyakat tanulják több órában. A 11-12. évfolyamon az iskola fokozott mértékben törekszik az egyéni igények figyelembe vételére, az önálló tanulói munka feltételeinek megteremtésére. Ennek a két évnek a feladata az érettségire és a továbbtanulásra való felkészítés. Több ismeretkörből igény szerint (fakultáció keretében) felvételi előkészítőt tartunk. Az érettségi után, a 13. évfolyam keretében az iskola szakképzést nyújt az arra jelentkezőknek. A diákok ügyintéző-titkári, vagy számítástechnikai szoftverüzemeltetői oklevelet szerezhetnek az iskolában, a tanév végi, az OKJ előírásainak megfelelő szakmai vizsga letétele után. A hatosztályos gimnáziumi képzés keretében két csoport indul az alábbiak szerint: 1. emelt óraszámú angol nyelvi csoport 2. emelt óraszámú német nyelvi csoport Minden tanuló (bármelyik osztályba járjon is) az első idegen nyelvet emelt szinten tanulja. A 10. évfolyamon kezdődő második idegen nyelvet a gimnázium által az adott osztály számára felkínált lehetőségek közül választhatják diákjaink. Iskolánkban a következő nyelveket oktatjuk: angol, német, francia, orosz, spanyol és latin. Felvételi eljárás Hatosztályos felvétehre a gimnáziumunkba eljuttatott központi felvételi lapon lehet jelentkezni. (A felvételi lapokat iskolánk portáján lehet beszerezni.) A felvételi lapok megérkezését követően mindenkit értesítünk vizsgája időpontjáról. Az 1998-99-es tanévtől kezdve a Leövey Klára Gimnázium új felvételi eljárást vezetett be. A felvételnél figyelembe vesszük az általános iskola 5. osztályában elért év végi és a 6. osztályos félévi eredményeket magyar, történelem, matematika tárgyakból. így egy tanuló „hozott” pontjainak száma maximum 30 lehet. Mentesül a felvételi eljárás alól az a diák, aki legalább 28 pontot„hoz”. Nem vesszük fel azt a tanulót, akinek hozott pontjai nem érik el a 18- at. Felvételi beszélgetésre hívjuk a diákokat, amelyen a szülők is jelen lehetnek. A felvételi során felmérjük a nyelvi készséget, az angol vagy német nyelvi ismereteket, ezen kívül minden jelentkezőnél megvizsgáljuk az alapvető matematikai és logikai készséget, mérjük a szövegértési képességet; kíváncsiak vagyunk a gyerekek lényeglátására, fantáziájára, együttműködési és kommunikációs képességeire. A felvételin szerzett pontok száma összesen 30 pont lehet. Tapasztalataink szerint azok a diákok szerepelnek eredményesen a felvételin, akiknek tanulmányi eredménye eléri a négyes átlagot. A szóbeli beszélgetésekre 2002. február 19- 22. ill. február 26-28. között kerül sor. Szakmai képzés Minden évben több olyan végzős diákunk van, aki nem kíván felsőfokon továbbtanulni, illetve sikertelen felvételi vizsgát tesz. Számukra jelent segítséget az érettségi utáni, intézményen belüli szakmai képzés megszervezése, melyre igen határozott igény mutatkozott mind a diákok, mind szüleik részéről. A képzés gyakorlatorientált, közvetlenül is felhasználható ismereteket nyújt. A szakmai képzésre az érettségi vizsga letétele után jelentkezhetnek a diákok. A képzés nappali jellegű, a tanulók hozzávetőlegesen évi 1000 óra képzésben részesülnek, melynek végén OKJ szerinti szakmai vizsgát tehetnek. Jelenleg (és középtávon) iskolánkban a következő OKJ (Országos Képzési Jegyzék) által elismert szakmák oktatását biztosítjuk: A középfokú ügyintézőtitkár (OKJ: 52 3404 04) megfelelő mélységű számítógépkezelési és szövegszerkesztési, gépírási, titkári, gazdasági jogi, nyelvi és beszédtechnikai ismeretek,' valamint idegennyelvtudás birtokában hazai és idegen érdekeltségű cégeknél (gazdálkodó egységeknél) ügyintéző és titkári feladatokat lát el, elsősorban középszintű vezetők mellett, illetve nagyobb intézményeknél, gazdálkodó egységeknél titkárságon, munkatársként. A számítástechnikai szoftver üzemeltető (OKJ: 52 4641 03) alkalmas a gazdasági és társadalmi élet szinte teljes vertikumában (az államigazgatásban, az oktatási és egészség- ügyi intézményekben, az ipari és mezőgazdasági termelésben, kereskedelemben stb.), az adott területhez kapcsolódó irodai és ügyviteli munkában, a gazdálkodó egységek tartalmi és adminisztratív munkájában alkalmazott szoftverek biztonságos, gyakorlott üzemeltetésére. Elméleti felkészültsége révén fogadóképes a képzés során megismert szoftverek új változatainak alkalmazására. Jelentkezés, felvétel: A szakmai képzésre a jelentkezési lap kitöltésével és az iskolában való leadásával lehet jelentkezni. (Jelentkezési lapok gimnáziumunkban, az iskolatitkári irodában és a portán vehetők át.) A jelentkezési határidő 2002. augusztus 30. Felnőttoktatás A felnőttképzés keretében az alábbi típusú gimnáziumi osztályok indulnak: 1. ) ESTI TAGOZAT, amelyre azokat a jelentkezőket vátjuk, akik rendszeresen meg tudnak jelenni a tanítási napokon, akiknek a teljesítményét folyamatos évközi dolgozatokkal, feleltetésekkel mérni tudjuk. Ebben az osztálytípusban az értékelést a rendszeres számonkérésre építjük, ezért nincsenek vizsgák. Ezt a tagozatot azoknak a fiataloknak ajánljuk, akik nem rendelkeznek még munkahellyel, vagy akik még nem családos emberek, ugyanis ebben az oktatási formában több időt kell az iskolában tölteniük. Számukra azonban időarányosan több tanári segítséget tudunk nyújtani, mint a levelező tagozaton. 2. ) LEVELEZŐ TAGOZAT, amelyen a tanév során 3 alkalommal kell a tanulóknak minden tantárgyból beszámolót tenniük. Aki a beszámolási kötelezettségének a megjelölt időpontban nem tesz eleget, az kizáija magát az adott évfolyamból. 3. ) INTENZÍV TAGOZAT - A közoktatásról szóló 1993. évi LXXDC. törvény 71. § (3) bekezdése alapján - a hallgató kérésére - indokolt esetben lehetővé tesszük két év anyagának egy év alatt történő elvégzését. Jelentkezés, felvétel: 2002. májustól kezdődően fogadjuk a jelentkezőket, akiknek biztosítjuk a helyet szeptembertől abban az esetben, ha az augusztusi beiratkozáskor bizonyítványuk leadásával megerősítik tanulmányi szándékukat. A beiratkozáshoz a 8. osztály elvégzését igazoló bizonyítványra, vagy az ennél magasabb végzettséget tanúsító okiratra van szükség. Amennyiben a jelentkező 3 éves szakmunkásképző intézetben szerezte szakmunkás bizonyítványát, úgy egy év beszámításával a 10. gimnáziumi osztályban folytathatja tanulmányait. A beiskolázásról, felvételikről naprakész információk olvashatók iskolánk internetes honlapján: http://nov.lkg-bp.sulinet.hu 12 Ferencváros