Ferencváros, 2002 (12. évfolyam, 1-12. szám)
2002. július / 7. szám
2002. július I nterjú mincöt olyan főszerepet, amire más egy egész életen át vágyik. Ennek ellenére az az érzésem, hogy tíz év után menni kell egy színházból, nekem is menni kéne. Pillanatnyilag azonban még a vendégszereplések sem fémek bele az időmbe. Tordy Géza hívott Szolnokra, Eddy Carbone szerepére, a Pillantás a hídról című Miller darabba, de egyszerűen nem lehet ösz- szeegyeztetni időben. Veszprémbe is szívesen mennék, de fix társulatot akarnak, és akkor itt fel kellene számolni mindent. A Vigszinházban nincs nekem olyan rossz dolgom, még akkor sem, ha azt kell mondanom, hogy olyan szerepeket, mint Veszprémben, itt nem kapok. Azok az emberek, akik igazán „vevők” voltak rám, mint például Pál István, Kapás Dezső, sajnos már nem élnek. És itt jön vissza megint az, amit az elején mondtam, hogy kell, hogy ott álljon az ember mögött valaki. — Nem jut eszébe, hogy újra termé- szetközelibb életet is élhetne?- A gyerekeim határozottan ellenzik. Hallani sem akarnak arról, hogy Veszprémbe jöjjenek, abban nem látnak lehetőséget maguk számára. Én meg nem akarom itthagyni a családomat. Sok kollégám csinálja, hogy kiköltözik Budapest környékére, és nap mint nap beautózik. Ezt is számba vettük annak idején, és rájöttem, hogy nem nekem való naponta több órát ingázni, mikor már attól ideges vagyok, ha a Vígszínházig el kell mennem autóval. Kárba veszett idő, amit a kocsiban tölt az ember, én azt nem bírom. Ugyanakkor meg van annyi barátom nekem is, a gyerekeknek is, hogy bármikor mehetünk nyaralni, pihenni vidékre, a szüléink is vidéken laknak.- Tud, szokott egyáltalán pihenni, úgy, hogy semmit sem csinál?- Előfordul, de akkor is fel-alá járkálok, és arra gondolok, hogy csinálni kéne valami. És folyamatosan lelkifurdalásom van, hogy hiába telik az idő. De ha elkezdek dolgozni, akkor meg olyan intenzitással, hogy egyszerre mindenbe belefogok. Hazajövök próbáról, megyek a műhelybe, aztán előadásra, és így tovább, mert akkor benne vagyok, pörgők. Most viszont már két hete nem voltam lenn. Mondtam, hogy én egy ilyen végletes ember vagyok.- Most éppen min dolgozik? A műhelyben, illetve a szakmában.- Nyáron készülök egy forgatásra Makk Károllyal. Ősszel a Ló legendájában Garas Dezsővel kezdem az évadot, és ennek nagyon örülök. Ő egyike azoknak a nagy színészeknek, akikkel szívesen játszottam volna együtt, de eddig nem volt alkalmam. Azt nagyon sajnálom, hogy a régebbi vígszínházi generációból olyanokkal, mint Páger Antal, Ruttkai Éva, Latinovits Zoltán vagy Somogyvári Rudolf, már nem játszhattam. Páger Antalt nagyszerű, igazi világszínvonalú színésznek tartom.- És a műhelyben?- A műhelyben pedig etruszk székeket csinálok. Kaptam valakitől javításra egy rozoga széket, hogy pofozzam ki, de darabokban volt, és két napi munka után kiderült, hogy egyszerűbb, ha egy újat csinálok. Jól sikerült. Most csinálok még egy pár darabot. Közben a kárpitos mesterséget is kitanultam. Elmentem Bándra egy kárpitoshoz, hogy ellessem a fogásokat. Egy délután néztem, hogy mit csinál, aztán hazajöttem és elkészítettem az első kárpitozott széket. A fiam alaposan megnézte, és azt mondta, semmi különbség nincs a kárpitos által készített és az én székem között. Illetve csak annyi, hogy nekem több időmbe telt. Szeretem csinálni, mert ez is kézzelfogható. Ebből viszont, amit itt beszélgettünk, semmit nem tud majd leírni. Mondtam valami épkézláb mondatot? Semmi konkrétumról nem beszéltünk. Nem lehetne ezt a beszélgetést most elkezdeni? Mindegy, azért próbálja meg, különben lehet, hogy megint ugyanazt mondanám. Öl Ferencváros
