Ferencváros, 2002 (12. évfolyam, 1-12. szám)

2002. január / 13. szám (1. szám)

2002, január Ö nkormányzat Nemzeti Színház - a kerületi Fidesz bírálja a helyi polgármestert Budapest. 2001. december 17.. hétté ( MTI) A Nemzeti Színház környékének parkosítását lehetővé tevő ok­tóberi képviselő-testületi határozatot szűk politikai érdekek mi­att nem, illetve nem a döntésnek megfelelően hajtotta végre a fő­város IX. kerületének SZDSZ-MSZP-többségét képviselő pol­gármester - hangzott el a helyi Fidesz hétfői sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki képviselők bejelentették, hogy mindezek miatt magyarázatot várnak Gegesy Ferenc polgármestertől a testület keddi ülésén. Tirts Tamás, a városrész fideszes országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy a színház épülete műszakilag már elké­szült. Ezért is nevezte felháborítónak, hogy a környezet rendezé­sét biztosító tulajdonosi hozzájárulást - amiről a testület október 16-án rendelkezett - a polgármester úgy adta ki, hogy határoza­ta második részében azt gyakorlatilag visszavonta az általa tá­masztott különböző feltételekkel. A politikus közölte: ha a keddi testületi ülés nem vezet ered­ményre, a közigazgatási hivatal segítségét kérik. Jelezte ugyanakkor: bízik abban, hogy a szeretet ünnepéhez közeledve a politikusok is hajlanak a békére. Bácskai János, a helyi Fidesz-frakció vezetője úgy vélte, hogy az igen szűk körök érdekét képviselő polgármester olyan népszerűségre "vadászik " e lépésével, ami elfogadhatatlan olyasvalakitől, akinek a kerület egészét, annak 66 ezer lakóját kellene képviselnie. Szűcs Balázs, a helyi városrendezési bizottság tagja közölte, hogy a tulajdonosi hozzájárulás feltételeként megjelölt szakbi­zottsági támogatások megszülettek. Ezért kifogásolták, hogy a polgármester csak azzal a feltétellel adott engedélyt a kertészeti munkákra, hogy a kivitelezőknek külön engedélyt kell kérniük, ha egy méternél mélyebbre hatolnak a földbe. A benyújtott, sze­rinte grandiózus kertészeti munkák azonban természetszerűleg a megjelöltnél mélyebb földmozgatást igényelnek. A polgármester válasza Valóban felháborítóak a IX. kerületi Fidesz december 17-ei saj­tótájékoztatóján a Nemzeti Színház környékének parkosításával kapcsolatban elhangzott, a tények ismerete nélküli állítások. A Ferencvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének szep­tember 18-ai ülésén a "Nemzeti Színház Rt. tulajdonosi hozzájá­rulási kérelme" cím alatt (1 tartózkodással, ellenszavazat nélkül) hozott 401/2001 .(IX. 18.)sz. határozat 3. pontja az alábbiakat tar­talmazza: „A Képviselő-testület megerősíti a Városfejlesztési Bizottság azon álláspontját, mely szerint a kivitelezési munkák megkezdé­sének előfeltétele az egységes környezetrendezési terv benyújtá­sa és elfogadása. A benyújtott terv elfogadásáról való döntést a Képviselőtestület a Városfejlesztési Bizottságra ruházza.“ A határozat meghozatala után a használatba adásról szóló megállapodás kidolgozása folyt, majd mivel az egységes kör­nyezetrendezési terv az Önkormányzathoz még mindig nem ér­kezett meg, a tulajdonosi hozzájárulást az Önkormányzat ennek megfelelő tartalommal december 7-én megadta. A kivitelező képviselője csak december 12-én nyújtotta be a környezet rendezésére vonatkozó tervet. A Városfejlesztési Bi­zottságnak a Fidesz-sajtótájékoztatón nyilatkozó, de a 12-ei ülésről távol maradt Szűcs Balázs is tagja. A bizottság a tervet még aznap elfogadta. Miután december 17-én a Nemzeti Szín­ház képviselője jelezte, hogy az átadott terület hasznosítására több, mint három héttel korábban megküldött megállapodást hajlandó aláimi, most már semmi akadálya nincs az engedélye­zési eljáráson túlmenően a kivitelezést is lehetővé tevő tulajdo­nosi hozzájárulás megadásának. Megjegyzendő még, hogy- A Ferencvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának építésügyi hatósága 2000. augusztus 18-án azzal a feltétellel ad­ta ki az építési engedélyt a Nemzeti Színházra, hogy 90 napon belül a Nemzeti Színház körüli terület környezetrendezési tervét az építtetők elkészítik. Az ezzel kapcsolatos egyeztetésre az épít­tető közel egy éves késéssel kerített sort.- A 2001. december 7-én kiadott tulajdonosi hozzájárulásban az „egy méteres“ kitétel sehol nem szerepel.- Az építési területen a közelmúltban a kivitelező által idő előtt, engedély nélkül megkezdett munkálatok miatt egyébként az eljáró hatóság a hatályos rendeletek értelmében 10 milliós nagyságrendű bírságot szabhatna ki. Dr. Gegesy Ferenc polgármester A ferencvárosi büdzséről A 2002-es költségvetés egyik meghatározó tétele ismét a tömbreha­bilitáció lesz Ferencvárosban, jut pénz fejlesztésekre is, sőt, a pedagó­gusok számára Ferencvárosi pótlék bevezetésére is, annak ellenére, hogy az önkormányzat jövőre több mint fél milliárd forinttal keveseb­bel gazdálkodhat az előző évinél. A Ferencvárosi Önkormányzat elfogadta a 2002. évi költségvetés­ét. Az önkormányzat 2002-ben 8,5 milliárd Ft-tal, azaz az előző évi­nél több mint fél milliárd Ft-tal kevesebbel gazdálkodhat. Az elfogadott költségvetés legfőbb pozitívuma, hogy az összessé­gében csökkenő forrásokat takarékos gazdálkodással ellensúlyozza, így a működési bevételből az előző évinél 100 millió Ft-tal többet tud fejlesztésekre fordítani. Tehát az 1999-ben elért fejlesztési többlet jö­vőre is megmarad. Az összes fejlesztési kiadás megközelíti a 2 milliárd Ft-ot, mely az összes kiadás több mint 20%-a. Viszont ez még így is 1 milliárd Ft- tal kisebb az ideinél. A szűkösebb helyzet egyik oka, hogy az önkor­mányzat 2002-ben is 100 millió Ft-tal többet fizet be (SZJA, TB, ÁFA formájában) a költségvetésbe, mint amit normatív támogatásként visszakap. Tehát nem az állam finanszírozza az önkormányzatot, ha­nem az önkormányzat az államot. További ok, hogy a finanszírozást meghatározó másik nagy forrás, a vagyonértékesítés bevétele jövőre a felére csökken. A takarékos gazdálkodás ellenére is lehetőség van a működési ki­adásokon belül a minimálbér, valamint az új pedagógus-illetmény­rendszer alkalmazása mellett a pedagógusok Ferencvárosi pótlékának a bevezetésére. Hosszú évek után először nőhetnek az inflációt meg­haladó mértékben az intézmények dologi kiadásai. A fejlesztés meg­határozó tétele jövőre is a rehabilitáció lesz, 1,3 milliárdos ráfordítás­sal. Teljesen megújul a Liliom 54., a Berzencszey 11., 13., a Tűzoltó 68-as épület, elkészül a Lenhossék park, újabb sétálóutca szakasz ké­szül el a Liliom utcában. Jövőre is legalább 600 millió Ft-ot fordítunk a bontandó épületből kiköltöztetendő lakók elhelyezését lehetővé te­vő lakásvásárlásokra. Nagyobb felújítás­ban részesül a Ráday u. 18-as és Lónyay u. 7-es számú műemlék lakóépület, a 140 éves Bakáts téri iskola, megkezdődik a Thaly utcai óvoda új épület­be való költöztetése, az Aszódi lakótelepen a helyzet rendezése érdekében garázsépí­tés lesz, folytatódik a játszótér-felújítási program. A jövőre 10. alkalommal kiírandó pályázaton a nagy ér­deklődés miatt ösz- szességében 90 millió Ft vissza nem téríten­dő felújítási támoga­tást nyerhetnek el a társasházak. Ferencváros A EX. kerület polgárainak lapja Kiadja a Ferencvárosi Önkormányzat Főszerkesztő: Tompa Imre Szerkesztőség: 1094 Budapest, Tompa u. 12. Tel.: 216-1020, tel./fax: 215-9589 E-mail: ferencv@elender.hu Internet: www.adsonline.hu A kiadást a Kecskeméti Lapok Kft. gondozza 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Terjesztés: FEIBRA Kft. Terjesztési reklamációk: 340-9921, 340-9922 Nyomda: Dunaújvárosi Nyomda Kft. 2 Ferencváros

Next

/
Oldalképek
Tartalom