Ferencváros, 2001 (11. évfolyam, 1-12. szám)
2001. december / 12. szám
Interjú megpróbálja alapítványok és ösztöndíjak segítségével támogatni a szegényebbeket, de ez generálisan nem oldja meg az alapproblémát. Alpolgármesterként megköszönte, hogy a bizottság megtisztelte a Ferencvárost a kihelyezett ülésével. Dr. Kökény Mihály (MSZP) a bizottság elnöke lapunknak elmondta, hogy a bizottság folyamatosan tájékozódik a társadalomkutatások eredményeiről, így a szegénységvizsgálatokról is, hiszen a parlamenti döntéshozatal igényli, hogy a képviselők tisztában legyenek az emberek jövedelmi viszonyaival, a leszakadás okaival és kiterjedtségével. „Úgy érzékeltük, hogy jóllehet a szegénység méretei nem nőttek, de a kilábalási esélyek mintha beszűkültek volna. Ferencvároshoz kötődő képviselőként is látom, hogy kevés a munkalehetőség, a kisnyugdíjasok járandóságának növekedése nem tart lépést terheik emelkedésével. Ezen csak országos programok segíthetnek, mert a leggondosabb önkormányzat lehetőségét is meghaladja ez a feladat.” Béki Gabriella (SZDSZ) képviselőnő a kerületben született, általános és középiskolás tanulmányait is itt végezte. Egy Thaly Kálmán utcai szoba-konyhás lakásban nőtt fel. Édesanyja most is ebben az utcában él, így a képviselőnő ismeri a rehabilitációt, de azt is, ami mögötte van. Szívesen gondol vissza az itt töltött évekre, és ha maga választhatná meg, hogy hol induljon képviselőjelöltként, akkor biztos, hogy a Ferencvárosban indulna. Az ülésen elhangzott szegénységre vonatkozó adatok azért nem lepték meg, mert a bizottság tagjaként folyamatosan figyelemmel kiséri a társadalom szociális helyzetének alakulását. Véleménye szerint is drámai a leszakadás. A kormány részéről jelen volt Szilágyiné dr. Szemkeö Judit a Szociális és Családügyi Minisztérium politikai államtitkára. Megköszönte, a kutatók szakmai tisztességét és azt, hogy nem közöltek megalapozatlan állításokat. Kifejtette azt a meggyőződését, hogy minden értelmes kormánynak célja a szegénység felszámolása. Felsorolta azokat a szociális intézkedéseket, amelyeket a jelenlegi kormány tett. Flangsúlyozta, hogy az ilyen anyagok lehetőséget adnak arra, hogy ténylegesen a tényekről és a probléma leküzdésével kapcsolatos közös erőfeszítésekről is beszélni lehessen. N. Horváth Péter Basilides Sándor emléke Nem föltétlenül kell őrültet, vagy fantasztát sejtenünk az olyan személyiségek mögött, akik, a történeti-műtörténeti előzmények, és tapasztalatok ellenére, művészpályára adják magukat . Még akkor sem, ha ehhez létjobbító kritikai szándék, és pedagógiai szenvedély is társul. Akkor sem, ha a szerencsés kevesektől eltekintve, bizton számíthatnak saját, s még inkább utókoruk hálátlanságára, közönyére . Basilides Sándor (Balassagyarmat 1901. febr. 3.-Bp. 1980. máj. 25.) születésének századik évfordulója olyan észrevétlenül múlt el, mely méltán szolgálhat példaként a fent említett közönyre, és hálátlanságra . Ezen írás szerény keretei között próbáljunk törleszteni egy keveset a festőművész iránt érzett adósságunkból. Legalább a Ferencváros részéről, melynek negyvennégy éven át lakója, és harmincegy évig, (1937-1968 ) a Török Pál utcai Képző- és Iparművészeti Gimnázium (kezdetben Iparrajziskola) tanáraként jelentős szellemi egyénisége volt. Amikor 1935 végén, ‘36 elején (?) Basilides Sándor a Mester utca 33-35. műteremlakásába költözik, már tiz éve rendszeresen kiállító, nyilvántartott, és elismert alkotó . Olyan valaki, aki egykori mesterei, (Balló Ede, és Rudnay Gyula) hatásán túllépve, már a maga útját járja . Pályája elején, mint ipariskolai rajztanár tartja fönn magát. Az ott tapasztaltakból, és a Trianon utáni Magyarország mindennapjaiból merít első festői korszakában . Ebből az időszakból származtatható, korán megmutatkozó társadalomkritikai érzékenysége. Művészetének első méltatói elismeréssel írnak a szegények világát bemutató munkáiról. ízelítőül néhány cím a sorozatból: Vakok, Halottvivők, Kintornás, Zsellérek. A Mester utca lakójaként, festményei színesebbé válnak, érzelmileg megenyhül. Témái kevésbé drámaiak . Ekkortájt fordul először, hosszabban a Szentírás történései felé. 1936-ban, egy sikeres kiállítás nyomán ajánlják föl számára a Török Pál utcai állást. Az akkoriban „Iparrajziskola “ néven működő intézmény falai között végre pedagógiai elhivatottságához illő feladatokra lel. Alakrajzot tanít. 1971 áprilisában így vall erről az ESTI HÍRLAP hasábjain: Kérdés: - Negyven évet áldozott a fiatalság nevelésére. Nem bánta meg? ... - Nem. Talán nem négy képem lenne a Magyar Nemzeti Galériában, hanem nyolc, de lélekben bizonyosan szegényebb lennék. Az 1930-as évek végétől, ‘40 -es évek elejétől elismertsége tovább nő. 1940-ben megtervezi a Városháza gobelintermébe élete legnagyobb díszítő jellegű munkáját, Buda bevétele címmel. Két év múlva, SAS-behivót kap . A II. világháború után, tovább tanít. ‘47 -ben, a ferencvárosi evangélikus egyház Thaly Kálmán utca 28. szám alatti templomába kerül, sejtelmesen szép, Golgotát ábrázoló oltárképe. A következő, több mint két évtized megosztva telik az alkotói működés, és az oktatás között. Festészetét egyre erősödő hangsúllyal a színek, és a természetábrázolás kérdései határozzák meg. A gyakori kiállításokon, művésztelepi működésén, és mindennapi munkáin túl, a ‘60-as, ‘70-es évek alatt, még két jelentős feladat hárul rá. Nagy sikerrel tervezi, és szervezi meg a Képző- és Iparművészeti Gimnázium 75. születésnapjának ünnepségeit. Másik, még nagyobb szabású vállalkozása, a Magyar Földmérők Arcképcsarnoka című albumhoz fűződik. Negyvendarabos arckép- sorozatban rajzolja meg földméréstörténetünk nagy egyéniségeit. Az igényes műgonddal elkészített kiadvány 1976-ban lát napvilágot. A bensőséges alkotás értékét növeli, hogy mindössze hatszáz példány készült belőle. A művész ‘68-tól a tanári pályáról nyugdíjba vonul. Ettől az időtől kezdve haláláig presbiterként tevékenyen vesz részt a ferencvárosi evangélikus gyülekezet hétköznapjaiban. Basilides Sándor mint pedagógus, s mint alkotóművész egyaránt érdemes arra, hogy lassanként fakuló emlékét az eddigieknél jobban ápoljuk. Ha a Mester utca 33-35-ön, s akár a Török Pál utcában is, emléktábla idézné alakját, több eséllyel pályázhatna méltó helyére az emberek emlékezetében. 2001. november Ferencváros 13 2001. december
