Ferencváros, 2001 (11. évfolyam, 1-12. szám)
2001. október / 10. szám
2001. október G asztronómia Kis Bulgária Magyarországon Van a Vágóhíd és a Fehér Holló utca sarkán egy hamisítatlan szocreál épület. Nem különösebben hívogató, a neve is ismeretlen hangzású: Hotel Rila. /Később kiderül, hogy indokolatlanul kaptam ötöst annak idején földrajzból, mert Rila bulgáriai középhegység./ A szemközti sarkon álló szerb templom is arra enged következtetni, hogy itt valami balkáni hatás van. Ebben megerősít minket a még különösebb hangzású étterem neve: Caravec /ejtsd: Cárevec/. Nosza, menjünk beljebb! A kapu mellett tábla díszeleg: Magyarországi Bolgárok Egyesülete. Most már mindent értünk. Első utunk az étterembe vezet. Itt Barna Gábor és Karasz Erika igazít el minket térben és időben is. Ők bérlik az éttermet, ahol a magyar és a bolgár konyha jól megférnek egymással. Tőlük tudunk meg érdekes részleteket az intézmény múltjáról és jelenéről. Az egyik falon megsárgult képek emlékeztetnek arra az időre, amikor megalakult az egyesület /1917/. A fekete-fehér, de inkább barna-sárga fotókról hatalmas, zöldséggel megrakott kosárral büszkélkedő kertészek és nemzeti viseletbe öltözött menyecskék mosolyognak ránk. A másik fal képein szemmel láthatólag fontos emberek ráznak kezet egymással, és rendületlen derűvel mosolyognak ők is. Ez már inkább az ötvenes évek pátoszát és „megbonthatatlan” barátságát tanúsítja. Igaz is, a ház 1957-ben épült, és a telek - melyre minden darab téglát és faanyagot Bulgáriából szállítottak ajándékozással került Bulgária birtokába. Bolgár felségterületen vagyunk tehát. Ideje, hogy kezünkbe vegyük az étlapot, és megnézzük, milyen meglepetést tartogatnak még nekünk, mert a sopszka saláta és a kebab már régóta benne van a magyar köztudatban, de a sült juhtúró és a juhsajttal töltött rántott paprika új ízeket ígér. A hideg joghurtos uborkaleves csak azért nem annyira csábító, mert kinn is hűvös van már, és inkább vennénk magunkhoz egy kis lélekmelegítő húsgombóclevest. Az asztalnál ülve újabb ismeretekkel gazdagodunk. Megtudjuk, hogy az étterem neve az Észak-Bulgáriában levő Veliko Timovoban levő várról kapta nevét, és hogy ez a város volt a török hódoltság előtti Bolgár Királyság fővárosa. Mivel a Magyarországon élő bolgárok - akiknek az adományából ezt a házat építették - Veliko Timovo-ból származnak, az éttermet honvágyból keresztelték erre a névre. Az étteremből a Tavernába megyünk, ahol tágas tér, kazettás, kézzel faragott mennyezet, kandalló, és a Várat ábrázoló falfestmények fogadnak minket. Itt több tucat ember számára tudnak különtermet biztosítani rendezvények, esküvők, találkozók alkalmával. Már kifelé mennénk, de újabb ajtók tárulnak fel, és színházterembe lépünk. A hatalmas kör alakú nézőtér több száz ember befogadására képes, látjuk, rendezkednek, ma este is lesz egy táncest. Az egyesület keretében működik két táncegyüttes is, a Jantra és a Martenyica. Rendezvények alkalmával bolgár népzenét is tudnak biztosítani, az együttes Szentendréről jön. Most már tényleg menni készülünk, azzal a feltett szándékkal, hogy a magyarországi bolgárokról, egyesületükről sok mindent megtudunk majd a közeljövőben, és visszatérünk. A kijáratnál még egy pillantást vetünk az étlapra, és konstatáljuk, hogy az árak meglepően olcsók, a kispénzűek, az utcáról betérők is megtalálják számításukat, mert hétfőtől péntekig 550 Ft-os egységáron háromfogásos menüt ehetnek. Az utcáról még egyszer visszanézünk a magas épületre, ami már nem is annyira barátságtalanul szocreál. Lehet, hogy hamarosan újra eljövünk?! - Zsúp 26 Megyeri Zsuzsanna Ez a recept új fejezetet nyit majd életükben, egy csapásra megváltoztatja szemléletüket, visszaadja hitüket, ha elveszett, és csupa nagybetűvel szerepel majd a recepttárukban, ebben biztosak lehetnek. Amióta birtokában vagyok, már tudom, nagy meglepetések érhetnek ugyan az életben, akár kellemetlenek is, de az „áldani fogsz” tészta ott lapul a mélyhűtőben, és ez végtelen nyugalommal tölt el. Arra már nem emlékszem, hogy kedvenc anyósom /tényleg!/ melyik felmenőjétől örököltem, de ha megpróbálom felidézni, egy kedves arcú nénit látok magam előtt, aki viszontagságos élete ellenére is derűvel és megértéssel szemléli a világot. Képzeljék el, amint a békebeli bútorokkal telezsúfolt szobában egy hintaszékben ringatódzik, két kezét az ölében összekulcsolja, és kissé remegő, de selymes hangját az ingaóra kattogása festi alá: Kedves kém! Vegyél egy fél kiló grízes lisztet, negyed kiló margarint, és egy csipet sóval, fél kocka élesztővel morzsold el! Adj hozzá egy tojást, egy pohár tejfölt, Konyhamesék „Áldani fogsz érte" és gyúrd addig, míg szép sima, könnyen kezelhető tésztát kapsz. Ha kicsit ragad a kezedhez, toldd meg még egy marék liszttel! A tészta és az alkotó most pihen. A tészta a hűtőben, a néni a karosszékben. Mi pedig csendben kimegyünk a konyhába, és megnézzük, milyen potenciális töltelék áll a rendelkezésünkre. Ha üres a hűtő, szaladjunk el a zöldségeshez, és vegyünk egy fej káposztát. Otthon dinsztel- jük meg, mintha káposztás cvekedlit készítenénk, majd a néhány órája pihenő tésztát nyújtsuk két-három milliméter vastagságúra, és halmozzunk rá egy kolbász vastagságú tölteléksávot. Ez után göngyöljünk fel annyit, hogy a második réteg tészta legalább 2-3 centire fedje az elsőt, és a hurkaszerűvé tekert rudat vágjuk kétujjnyi darabokra. A műveletet addig ismételjük, míg van tészta és töltelék. Tegyük tepsibe, és jó forróra előmelegített sütőben süssük, amíg aranyszínű nem lesz. Ha tojással kenegetjük a sütés előtt, és kicsit meg is sózzuk a tetejét, a tölteléket pedig már előzőleg jól elborsoztuk, kiváló sörkorcsolya válik belőle. Ugyanezt a tésztát elkészíthetjük még darált sonkás töltelékkel, ugyanilyen eljárással, de ha édesre vágyunk, gesztenye- masszával és vaníliás-mazsolás túróval is. Ez utóbbit inkább batyuformába öntsük, így kisebb a veszélye, hogy kifolyik. Az édességnek elkészített „áldani fogsz” tetejére porcukrot hintsünk, ha sósán kívánjuk, inkább a töltelékbe kalkuláljuk be, hogy a tészta szinte semleges ízű. Ebből az alapanyagból annyiféle süteményt készíthetünk, amennyit akarunk, a lehetőségeknek csak a képzeletünk szab határt! Ha van mélyhűtő-kapacitásunk, inkább dupla adagot gyúrjunk, és a felét tegyük el szűkösebb napokra. Egy óra alatt felenged, addig kitalálhatjuk, mivel béleljük. Fontos, hogy kísérletezzünk, mert „áldásos” hatását csak akkor fejti ki, ha valóban bátrak vagyunk, és már attól sem rettenünk vissza, hogy a maradék hagymás tört krumplit reszelt sajttal és tejföllel megbolondítva tegyük a tésztába. ^Ferencváros
