Ferencváros, 2001 (11. évfolyam, 1-12. szám)

2001. május / 5. szám

Helytörténet__________________________________________________________________________________________II

A Vágóhíd ró I

Gyűjteményünk a közelmúltban egy igen ritka metszettel gyarapodott. A Vágóhíd bejáratát ábrázoló kép egy 1874-ben megjelent Illustrierte Zeitung-ból származik, mely az Illustrated London News mellett a korszak egyik legjelentősebb közművelődési lapjának számított.

Az 1830-as évektől Nyugat-Európában egy olyan laptípus vált egyre népszerűbbé, melynek tematikája magába foglalta a tudományok szinte valamennyi ágát, különös tekintettel a természettudományokra. Mindemellett a szépirodalomról és a művészeti kritikáról sem feledkezett meg. Munkatársai leginkább az olvasmányosságra helyezték a íangsúlyt, illusztrációi pedig, melyet a kor neves rajzolói, festői és fametszői készítettek, látványosak és nagyon igényesek voltak.

Az említett laptípus kétfajta feladatot próbált megoldani: egyrészt közönséget nevelni a tudomány és a művészetek számára, másrészt áttekintést adni ezek legfrissebb és legjelentősebb eredményeiről. Magyarországon az 1854-ben indult Vasárnapi Újság közelítette meg leginkább ezt a szerkesztői elképzelést.

Az említett lapok egyik fő vonzereje a bennük található illusztrációk voltak, melyek többnyire ismert hazai és külföldi személyiségeket, táj- és úti képeket, valamint történelmi eseményeket ábrázoltak. Érdemes talán néhány szóval felidézni, hogy milyen módon készültek ezek a metszetek.

A fényképezés feltalálása előtti időkben a hírlapok, folyóiratok illusztrációi többnyire kőnyomatok' (litográfiák) vagy fametszetek voltak. Az előbbi technikát főként a divatlapok használták, míg az utóbbiakkal hagyományosabb lapok oldalain is találkozhatunk.

A Vágóhidat ábrázoló kép fametszet, mely egy magasnyomású sokszorosító grafikai eljárás. A simára polirozott és vékonyan fehérre festett keményfa alapra rajzolással vagy valamilyen fotótechnikai módszerrel felvitték az ábrázolni kívánt motívum tükörképét.

Magát a falapot akár több részből is összeragaszthatták, így néha előfordult, hogy nyomtatáskor az illesztésnél lepattant egy darab, és ;kkor támadtak azok a fehér repedések, melyeket utólag már nem lehetett kijavítani. A berajzolt fára a metsző papírt borított, nehogy kezelés közben a rajz elkenődjék, és csak ott hasított fel egy kis helyet, ahol éppen dolgozott. Ezután különböző méretű acélvésőkkel kimetszette a fából mindazt, amit fehéren hagyott a rajz. Az egyenes vagy félig görbe vonalakat kimetszeni nem volt túl bonyolult feladat, ám az egymást finoman és sűrűn keresztező vonalakkal sokkal nehezebben lehetett megbirkózni.

Egy képen akár többen is dolgozhattak: volt olyan, aki fát, volt, aki épületet, cirádát vagy éppen levegőt tudott a legjobban metszeni. A finom részek elkészítéséhez nagyítót használtak. Miután eltávolították a felesleges részeket, a falapból kiemelkedtek a rajz vonalai, amelyet befestékeztek, és kezdődhetett a nyomtatás.

Egy már máshol megjelent rajzot is újra lehetett metszeni, mégpedig oly módon, hogy a képet egy darabig áztatták, melynek hatására a festék feloldódott. Ezután a papírt ráhelyezték a falemezre, és mivel a lenyomata ottmaradt, a metsző könnyedén el tudta készíteni a nyomóformát. Egy kép kimetszése jóval nagyobb költséget jelentett a kiadónak, mint maga a rajz.

Egy-egy fadúc nem sokáig bírta a nyomtatással járó erős igény- bevételt, és sok esetben elvetemedett, vagy a vonalak mentén kopni kezdett. Ilyenkor készítettek egy klisét, mely a kimetszett fadúc ólom vagy réz mása volt. Ez lényegesen tartósabbnak bizonyult, és sokkal több nyomatat lehetett róla lehúzni. A kliséket az egyes képes hírlapok üzletszerűen cserélgették egymás között.

Az 1872-ben megnyitott, van der Hude építész tervei szerint,

Hennicker Gyula kivitelezésében elkészült Központi Városi Közvágóhíd hosszú időre megoldotta a főváros húsellátását. A vágóhíd azonban nemcsak gyakorlati szempontoknak tett eleget, de építészetileg is a Ferencváros egyik legigényesebben megformált épület- együttese lett. A korabeli metszet mindezt jól illusztrálja.

Winkelmayer Zoltán

A Ferencvárosban köztudottan sok neves irodalmi személyiség, író, költő, színész élt és él. Közülük talán a legismertebb József Attila. A Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény április 20-án Valachi Anna újságírót látta vendégül egy kávéházi beszélgetésre, ahol az eredeti program szerint Tverdota György József Attila- kutatóval beszélgetett volna, de sajnos Tverdota külföldi útja miatt nem tudott megjelenni.

Az újságírónő személyes hangú vallomásban számolt be József Attila életéről, munkásságáról, és a költő halála után hihetetlen gyorsasággal és intenzitással terebélyesedő kultuszról, mely az addig szinte ismeretlen költőt hirtelen piedesztálra állítja, és zsenivé kiáltja ki.

Nehéz elképzelni, de József Attila még ma is élhetne. 96 éves lenne. Fiatalabb nővére, Etus 98 éves. Szó esett még Jolánról, a másik nővérről, aki a mama halála után a két kisebb testvér pótmamája, „mostohája” lett. Jolán maga is művészi ambíciókat táplált, „József Attila élete” című könyve tette őt ismertté, melyet 1940-ben írt, de később, 1950-ben pártutasításra átírt, hosszú időre meghatározva a költőről kialakított képet. A vívódó, kétségekkel, bizonytalansággal küszködő József Attilát harcos, rettenthetetlen pártaktivistának ábrázolta. Évtizedeknek kellett eltelnie, míg ez a hamis kép szertefoszlott.

Valachi Anna szavait Fodor Tamás színművész rendkívül értő és érző versmondása tetté igazi irodalmi élménnyé. Különösen a „Nagyon fáj” című vers mélyről jövően hiteles és átérzett tolmácsolása ragadta magával a kis termet zsúfolásig megtöltő közönséget.

Az est a „Megtalált szerep” című film vetítésével zárult, melyet Valachi Anna József Jolán visszaemlékezései alapján állított össze. Söptci Anna és Őze Áron alakították Jolánt és Attilát, a filmet Felvidéki Judit rendezte.

A Helytörténeti Gyűjtemény következő vendége Szabó István lesz, de sajnos pontos időpontot a filmrendező elfoglaltsága miatt még nem tudunk közölni. m.zs.