Ferencváros, 2000 (10. évfolyam, 1-12. szám)

2000. április / 4. szám

Interjú 13 Puha vagy, Jenő! „Puha vagy, Jenő!” - kiabálták a szurkolók, pon­tosan akkor, amikor épp talán egy csatárcsillagnak lépett oda úgy, hogy az csillagot látott. Ám sokat látott csillagok sem mondták, hogy Dalnoky Jenő alattomos lett volna. Persze ő is látott épp elég csil­lagot. Elég, ha arra gondolunk, hogy az Aranycsa­patban is jó néhányszor játszott, hogy olimpiai baj­nok volt velük 1952-ben (s hogy ne feledjük, bronzérmes Rómában), Kocsis, Puskás, Czibor, Palotás, Hidegkúti és persze Sándor Csikar, vala­mint a többiek, Szusza, Deák, Szilágyi, avagy a későbbiekben Fenyvesi, Göröcs, Albert, valamint, na szóval, találomra néhány csatár, ellenfélként, csapattársként - már önmagában fémjelzik a kőke­mény hátvédet. Hisz olyan korszakban volt ő fut­ballista, amikor már gyepre lépni az élvonalban - az sem volt kevés. Hát még válogatottként! Tizen­négyszer. Edzőként bajnokságra, nemzetközi kupa döntőjébe vitte a Fradit, korosztályos ifiválogatot- ■tal végiverte Európát. Akinek ez kevés, csinálja utána. A régi Pestújhely egyik kertes házában la­kik. Érdekes, hisz sosem volt szokása a kertelés. Persze csak szóban nem. Ide született. Hogyan ke­rült a Fradiba? Hogyan, hogyan... Hát úgy, hogy az egész család FTC-drukker volt. Mamája és pa­pája frigye is úgy zajlott, hogy megesküdtek a templomban, aztán a násznéppel együtt irány az Üllői út, meccs után jöhetett csak a lakodalom. Azért a Fradiba kerülni mégsem volt olyan egy­szerű.- A Szent István Gimnáziumba jártam, az Ajtósi Dürer sorra. 1946-ban az volt a szokás, hogy minden iskolának ki volt jelölve egy klub. A mi gimnáziumunknak az MTK. Oda küldtek hát, amikor látták, tudok és szeretek futballozni. Meg is feleltem a válogatáson, elküldték sportorvoshoz, de még nem volt kész a sportigazolványom. Két- szer-háromszor részt is vettem edzéseken, mire apám felfortyant, még hogy azok falábúak, de­hogy megy az ő fia máshova, mint a Fradiba! Pe­dig nem voltak azok falábúak, egyáltalán nem. Csak az FTC, az, ugye, más.- Szívesen fogadták ott?- Egyből ott tartottak. Igazság szerint a KISOK- bajnokságban már megjegyzett magának egy játé­kosmegfigyelő. Annak idején öreg játékosok, szakemberek, szurkolók járták a pályákat, grundo- kat, hogy minél több tehetséget megtaláljanak.- Végül is ön talált rá a Fradira, némi szülői segédlettel.- Persze. És végig ott is maradtam. Mehetett volna pedig többször is. Például a Honvédba. Akkoriban „nyúlták le” a Ferencváros­ból Budait, Kocsist és Czibort. Puskás és Bozsik kapacitálta Dalnokyt, igazoljon át hozzájuk.- Az akkori balhátvédjük helyére akartak en­gem. Addigra már egyformán rúgtam jobbal, bal­lal, mindegy volt, melyik oldalon játszottam. Pus­kásék elvittek Farkas Mihályhoz. Farkas azt ígér­te, ha átigazolok a Honvédba, biztos helyem lesz a válogatottban. Alhadnagy lehettem volna egyből. Én azonban azt válaszoltam, hogy minden a Fradi­hoz köt, nem szeretnék eligazolni. Ezt aztán meg is éreztem. No de ne szaladjunk ennyire előre, kanyarod­junk vissza arra az időre, amikor Dalnoky Jenő igazolt labdarúgója lett a Ferencvárosnak.- A serdülőknél kezdtem, balszélsőként, kö­zépcsatárként. Az első néhány meccs után felvit­tek már az ifibe. Egyébként mindig is nálam idő­sebbekkel futballoztam együtt. Az iskolaváloga­tottban másodikos gimnazistaként már játszottam nyolcadikosok közt is.- Jenő bácsi edzőként is felmutatott eredmé­nyeket.- Igyekeztem. Amikor ifjúsági szövetségi ka­pitány voltam, akkor állítottuk fel a korosztályos válogatottakat.- Emlékszem, a tizenöt-tizenhat évesek válo­gatottja milyen fényes sikereket ért el.- Volt úgy, hogy hat-nullra vertük a szovjete­ket, kettő-nullra a jugókat. Abban a csapatban sze­repelt például Détári, Katzenbach, Hajszán, Kurucz és Kiprich. Amúgy is az a véleményem, hogy a fiatalokra kell építeni. Figyelem Vincze Gé­za szombathelyi munkáját. Szerintem jó úton jár, két-három év múlva beérik munkája gyümölcse.- Ó a Fradiban is hasonlóval próbálkozott, megbukott.- Van ilyen.-Jenő bácsi viszont két év alatt bajnokot csi­nált egy csikócsapatból. Igaz, abban Nyilasi, Ebedli, Onhausz, Pogány, Takács, Magyar szere­pelt... Mi volt a különbség az előbb említett esettel szemben?- Akiket említett, az ifiben is játékosaim vol­tak már, nagyon jól ismertem őket. Meg aztán sze­rencse is kell ehhez a szakmához. Amikor Nyír­egyházán voltam edző, a válogatott Moldván azt mondta, nem képes a rá kiosztott feladatot megcsi­nálni. Kizavartam az öltözőből. A helyére Eszenyit tettem. Akkor játszott először a nagycsa­patban. Lőtt négy gólt. Kiprichet is én tettem be először a Tatabányába. Nálam alakult ki a híressé vált Kiprich-Plotár-Vincze csatársor.- Jenő bácsi ma is eléggé kemény. Most is harcol a klubért... Legyint. Már azt is befejezte szinte. Nem szí­vesen beszélne erről. Meccsre sem jár ki. A klub megalakulásának századik évfordulójára rendezett ünnepségre meg sem hívták. Azt mondták, elfelej­tették. Mindegy is, jelzi mozdulata, igaz-e. Az em­lékérmet is utólag kapta meg. Nem olyan díszeset és értékeset, mint a klub elöljárói, de azért meg­kapta. Jól megkapta. A háza tele van relikviákkal, elismerő okleve­lekkel, plakettekkel. Büszke rá, hogy Ferencváros- a kerület - becsben tartja. Nem felejti el, hogy abban a teremben adta át az elismerő oklevelet a polgármester, ahol az FTC megszületett. Kéri, hogy ezt feltétlenül említsem meg. Lenne még megemlítenivaló, de elszaladt az idő. Amúgy is. Jenő bácsi még nincs túl a hetvenen- de túl van sok mindenen. Nem lehet mondani, hogy rá sem pipál, hisz éppenséggel ezt teszi, ha kedve támad. Ám nem tajtékzik. Más kérdés, hogy híres pipagyűjteményének becses darabja két taj­ték, az egyik Gárdonyi Gézáé volt, a másik Sobri Jóskáé. A betyáré, persze, belefaragva a dátum is: 1800. Valamiféle betyárságra ma is szükség van, lenne, a futballpályán persze, hol másutt.- Vagányság nélkül nem megy. Az ilyesmit nem lehet tanulni, csak eltanulni a nagyoktól. Már ifjúkoromban is divat volt, hogy az ellenfél játéko­sa szabadrúgásnál beáll a sorfal elé. Egyszer ellök- döstem az ott ugrálót, figyelmeztetett is a bíró, annyira látványos volt a mozdulat. Kispéter rette­netesen letolt, hogy nem úgy kell azt csinálni. A következő alkalommal csak azt láttam, az ellenfél játékosa csak áll, mint a covek, esze ágában sincs elugrani, hogy a helyén menjen tovább a labda. Hát kiderült, amikor Kispéter elé ért, az hátulról hirtelen elkapta, s el nem engedte a mogyoróját, amíg el nem végezték a szabadrúgást. A srác töb­bé felé sem jött.- Gondolom, Jenő bácsinak is voltak idővel bizonyos csínytevései.- Voltak... Szokták mondani, hogy mellőlem nemigen fejeltek gólt. Elég nehéz is felugrani, ha hetvenöt kilójával épp a csatár lábán áll az ember. A következő ütemben onnan rugaszkodtam el, hogy kifejeljem a beívelt labdát. ...Ügyesen kell csinálni, s akkor nem veszi észre a bíró. S ha mégis, tisztelettudóan meg kell hajolni. Ám ez ritkán fordult elő. Mármint hogy észrevette volna... Bányai György

Next

/
Oldalképek
Tartalom