Ferencváros, 2000 (10. évfolyam, 1-12. szám)
2000. december / 12. szám
20 Korín czetvcdelem Mérőállomásunk már több mint öt éve - néhány kisebb hibától eltekintve - folyamatosan méri a kiválasztott három legfontosabb légszennyező [szén- monoxid, kéndioxid és nitrogéndioxid] helyi koncentrációját és a mérési adatokat - a közismert nagy kijelző táblán, éjjel-nappal jól láthatóan - mindenki számára megismerhetővé teszi. Az itt megjelenő átlagértékeket két percenként frissítve mutatja. Ebből is látszik, hogy mérőállomásunkat a nagy hatósági mérő állomásoktól eltérő feladatok megoldására terveztük. Nevezetesen egy konkrét közlekedési csomópont utcaszinti légterében (ez esetben az Üllői út és a Ferenc körút kereszteződésében) a légszennyezettség aktuális értékének és gyors változásainak folyamatos mérésére, továbbá a pillanatnyi adatoknak - az ott tartózkodók számára - egyidejű megismerhetővé tételére! Az állomás az adatokat tárolja és így azok akár öt évre visszamenőleg, bármikor újra feldolgozhatok. Ez alkalommal ebből az adatkincsből merítettünk! Kiválasztottunk egy 1995- ös félhónapot és egy 2000-es reggeli napszakot. Ezen mérési adatok újrafeldolgozásával nemcsak a közlekedési eszközök által létrehozott légszennyezettség dinamikus változásait tudjuk bemutatni, hanem még minőségi különbségeket is tudunk tenni. Ez utóbbi jól bizonyítja hogy mérőrendszerünk nemcsak a változások beosztása a levegő minőségi határérték százalékában mutatja az adott időpontban mért szennyező koncentrációkat. Az 50, a 100 és a 150 % be van jelölve ! A baloldali függőlegesen a mért szennyező koncentrációk értéke ug/m3 (mikro- gramm per köbméter) egységekben olvasható le. [Ez az ábrázolási mód is minden „30 perces” LVG-re igaz!] Alul a dátumok közé beírtuk a hétvégi napokat. Ennek alapján máris jól látható, hogy szombat-vasárnap alig volt mérhető mennyiségű szénmonoxid a csomópont levegőjében, nyilvánvalóan a drasztikusan lecsökkent személy- és tehergépkocsi forgalomnak köszönhetően! Annál nagyobb volt a forgalom 17-én pénteken és így, a „termelt” szénmonoxid mennyisége is. Gyakorlatilag 6:30- tól, 17:30-ig az egészséget károsító szénmonoxid koncentrációja a levegő minőségi határértéket jelentősen meghaladó gyors követésére, hanem a lökésszerűen jelentkező nagy szennyező koncentrációk egyidejű mérésére is képes. (Eltérőleg a mai, nagy hatósági mérő állomásoktól.) Ennek igazolására, most első ízben ismertetünk egy - a csomóponton áthaladó légszennyező közlekedési eszközök összetételére utaló - kombinált méréseken alapuló becslési módszert. [l.,2..ábra] Az l.ábrán látható azl995. november 17-30. közötti félhónap folyamán felvett, a szénmonoxid koncentráció változásait tükröző LVG (Légszennyező Változási Görbe) 30 perces átlagok. A grafikonok alsó vonalán látható napi osztások mindegyike közé eső görbe szakasz 48 darab 30 perces átlagértékből állt össze, amelyek mindegyike 15 mérési adat átlaga. (Ez napi 720 mérési adat szennyezőnként!) [Ez az ábrázolási mód minden „30 perces” LVG-re igaz!] A grafikonok jobb oldali függőleges Érdekes és hasznos ismeretek nem csak kerületieknek