Ferencváros, 2000 (10. évfolyam, 1-12. szám)
2000. november / 11. szám
Ferencváros 7 A húszas és a harmincas évek fővárosi lakásépítési elképzeléseinek eredményeként néhány, szigetként mutatkozó „tisztviselő-telep” látható ma is a város különböző pontjain. Ilyen a XI. kerületben Albertfalván a Vegyész utca, Építész utca és a Fegyvernek utca által határolt terület, de épült hasonló a XIII. kerületben a Rákos- patak környékén és Újpesten is. A telepek jellemzője, hogy földszintes, esetleg egyemeletes, sorházszerűen épített házakban a lakások komfortosak, vagy fél- komfortosak, méretük szerint 55-70 nyesek, többnyire kétszobásak. Ezekhez általában elő- és hátsókért is tartozik,- összesen 30-40 négyszögöl méretű. A hátsórész pihenőkertként és veteményesként is hasznosítható. így a kert és a lakótér mindig is kielégítette a kispolgári igényeket. Ez a típus ugyanis fővárosi lakásként felidézi a vidékies, kisvárosi életformát. Az ilyen lakótelepeket tudatosan tervezték. Viszonylag széles, csöndes utcák keresztezik egymást, a terület centruma pedig a (fő)tér. E lakótelepi típus tán legjobbika az 1908-ban elkezdett Wekerle telep. Ennek a központi terét Kós Károly építtette. Sokak álma lehetett ez: tisztviselő-telepen lakni. Az „alsó középosztály”-béli környezetbe jutni a kétkezi munkásoknak- egy-két ritka kivételtől eltekintve - lehetetlen volt. Vágyuk, igényük persze lett volna hasonlóra. A fővárosnak is szándékában állt, hogy a szakmunkás réteget megfelelő lakáshoz juttassa, de a városi ( községi ) lakásépítés igencsak lassan haladt. Az állam pedig a két világháború között gyakorlatilag távol tartotta magát a lakásépítéstől. A húszas években az „önkormányzati” lakásállomány elsősorban szociális célokat szolgált, munkásoknak építettek - főleg - szükséglakásokat. 1929-32 között a gazdasági világválság következtében Budapesten alig épült valami, egész pontosan 293 kislakást és 634 szükséglakást létesített a főváros. A MABI ( Magánalkalmazottak Biztosító Intézete ) 1932-ben egymillió pengő kölcsönt ajánlott fel „székesfőváros legszegényebb polgárságának fedél alá juttatása és lakásínségének enyhítése céljából”. A város vezetése úgy döntött, hogy ezt az összeget már nem további szükséglakások létesítésére fordítja, hanem nívós kislakásokat építenek,, mégpedig olyan területen, ahol a lakók fedezni tudják élelmiszerszükségleteiket és ez az elproletarizálódásnak gátat szab. A harmincas és a negyvenes években épült munkástelepeket lényegében a tisztviselő telepek analógiájára tervezték. Mivel lényegesen kevesebb pénz állt a rendelkezésre, ezeket a lakásokat olyan helyeken építették, ahol alacsonyabbak a telekárak és az építési költségek is sokkal szerényebbek voltak. Az átlagos munkáslakásokat 32-40 m2-esre tervezték. Ezek csak egy szobából, konyhából és kamrából álltak. A korabeli konzervatív munkásszociológia szerint ezek a telepek egyfajta megoldást jelentettek a kapitalizmus individualizáló, közösségbomlasztó hatása elleni társadalmi küzdelem számára: „ a katolikus szociálpolitikusok évtizedek óta szorgalmazzák a munkáskertek létesítését, mert kiragadja a dolgozókat a nagyvárosi gyökértelenség- ből, és értékálló tulajdonhoz juttatja őket, amely a maga hozadékával pótolja munkabérüket, és átsegíti őket az átmeneti munkanélküliség megpróbáltatásain. ” — Idéz Gyáni Gábor Bérkaszárnya és nyomortelep c. könyvében egy két háború közötti, katolikus szerzőtől. Köztudott, hogy a főváros mindig is lakáshiánnyal küszködött. Elég, ha a Mária Valéria és a Zita telepekre gondolunk azokhoz képest a munkástelepek kifejezetten jó életkörülményeket biztosítottak a munkáscsaládoknak. Ez utóbbi két nyomortelep tő- szomszédságában épült az Aszódi út- Füleki úti lakásegyüttes. „1941. június 1-jén 250 előszobás, szoba- konyhás, éléskamrás, IVC-s lakást adnak át, továbbá 220-at pedig 1942. május I- jén." írta Xantus Zoltán a „Ferencvárosi évszázadok című helytörténeti munkában. Itt egy- egy tömböt 5-6 sorház alkot, melyek között gyalogos ösvények húzódnak. Ezekről nyílnak az előkertek, mögöttük a lakások. Mára az előkertek jórészét á szűkös lakótér - egyenként 37-38 m2-esek - bővítése érdekében, de nagy összevisszaságban beépítették. Jövedelem-kiegészítésül pedig a gyermekek és egyéb családtagok mellé még ágybérlőket is fogadtak. Jellemző módon egy 1941-es adat szerint az ágybérlőket tartó lakások 81,9 %-a volt szoba-konyhás. Maguk az al és ágybérlők 40 évesnél fiatalabbak és 5 évnél nem régebben települtek vidékről a fővárosba, átlagosan 3,5 évig éltek így. A Ferencváros Nagykörúton kívül eső részét a gyárak foglalták el alacsony beépítésű, szétterülő telepekkel. A gyártelepek között elszigetelt munkáslakótelepek fejlődtek ki. Az Aszódi úti telep közelében már 1898-tól működött a Budapesti Honvéd Helyőrségi Korház, ami 1970-ben vette fel Merényi Gusztáv orvos tábornok nevét. 1977-ben pedig a MÁV adta itt át (Pulai Árpád közlekedési és postaügyi miniszter közreműködésével) az új Aszódi úti 402 személyes, 2-4 ágyas szobákból álló munkásszállóját. Dobrovits Orsolya Fotó: Somfai AZ ASZÓDI ÚTI TELEP
