Ferencváros, 2000 (10. évfolyam, 1-12. szám)
2000. szeptember / 9. szám
X Helytörténet *■ A vásárcsarnok terve Az átfogó fővárosi vásárcsarnok-hálózat létrehozására 1872-ben egy francia vállalkozó, Edouard Besnier de la Pontonerie tett javaslatot, ekkor még francia mintára. Tervét részletesen kidolgozta, amellyel a főváros ugyan foglalkozott - a hitelfeltételeket is kidolgozták a programhoz -, de végül elutasították. 1885 októberében a főváros Közgazda- sági és Közélelmezési Bizottsága elfogadta azt az indítványt, hogy a központi vásárcsarnokot a IX. kerületben a Vámház körút, Pipa, Csillag és Sóház utca között fekvő telekcsoporton kell felépíteni. Az összes lehetséges helyszín közül ennek a megszerzése tűnt a legolcsóbbnak és a későbbi városrendezési igényeknek megfelelően nem kellet egy önálló, még szabad területet feláldozni a beépítéssel. Ekkor ez a terület az államkincstár tulajdona, illetve magántulajdon volt. A főváros a telkek megszerzése után, 1892. augusztus 25-én jelentette meg a tervpályázatát az építendő csarnokra. A kiírás szerint jól megközelíthető szabadon álló épületet kértek, a Pipa utca változatlan szélességű, viszont a Sóház utca kiszélesítendő volt. A szomszédos vámház már meglévő vágányáról be kellett vezetni a csarnoképületbe a sínpárt. A teljes épületet alá kellett pincézni, melynek szintje a Duna vizszintje fölött kellett, hogy legyen. A pince átlagos belmagasságát három méterben határozták meg. Feltétel volt a pinceszínt csatornázása, jó megvilágítása, megfelelő szellőzése. Alagút szükségeltetett a rakparthoz, melyben elfér két keskeny sínpár és a gyalogosok, hogy a Dunán érkező árut kis kocsikkal a pincébe lehessen vinni. öt-hatszáz, egyenként négy négyzetméteres áruhely tervezése volt a feladat. A szintek közötti szállításhoz három-négy négyzetméteres lifteket kellett építeni. Külön választandó a nagybani illetve a kiskereskedői térrész. Kikötötték a minél kedvezőbb természetes megvilágítást, Az épületbe telepítendő kiszolgáló személyzet helyiségeit is részletezte a pályázat úgy mint felügyelői, fmoki, irodatiszti, vásári biztosi, rendőri, húsvizsgálói stb. szobák, valamint a mellékhelyiségek. A kazánházat, a hűtőgépet és az elektromos ellátást szolgáló gépeket külön telekre kellett tervezni. A csarnokot kilenc méter széles kocsi útnak kellett kettészelnie. A kereszt- és hosszátjárókat, amelyeket csak gyalogosok számára építenek 2,25 méter szélességűre, a húsos pultok előtt 2,75 méter szélesre kérték. A terv szerint a galérián élelmiszer nem árusítható, ide fa-, kosár- és virágpultok telepítendők. Gazdaságossági és kivitelezési okokból kikötötték, hogy az épület szerkezete vas, a külső homlokzata tégla legyen. A terv mértékét 20ö-as léptékben határozták meg. A pályázóknak 12 tervrajzot, tervmagyarázatot és megközelítő költségvetést kellett benyújtaniuk a tartós, célszerű és takarékos épületre. A pályázati kiírásban megerősítették, hogy a legeredményesebb pályázót kérik fel a további tervezési munkákra. 1992. december 5-re mindezen kikötéseket figyelembe véve kilenc pályamű érkezett. Elbírálásuk alkalmával a legtöbb szavazatot, 15-öt P. Escande és J. Gourmez terve kapta. 14 szavazatával Pecz Samu a második lett. A kiírással ellentétben, Hauszmann Alajos javaslatára újrabírálták az első három helyezett tervet és ekkor már valóban Pecz kapta a legtöbb szavazatot. 1893 nyarán véglegesítették az ő megbízatását, amely egy 2 200 000 Ft összköltségű épület megvalósítására szólt. A kivitelezés mégsem indult meg azonnal, mivel a szintén győztes franciák ajánlatott tettek a fővárosnak a kivitelezésre, de ennek a költségvetése több volt, mint a Pecz- féle tervé, ezért velük ekkor végleg megszakadtak a tárgyalások. Pecz Samu épületének érdekességei Pecz az épület járószintjét 1,10 méteres lejtéssel alakította ki, hogy az a környező utcák mindegyikével egy szintben legyen, „kiküszöbölve” ezzel a lépcsők által okozott szállítási nehézségeket. A vasúti vágányt az épületen belül a nyugati oldalon a Sóház utcai főfal mentén építették ki. Ezzel párhuzamosan a középső kocsiúttól nyugatra a nagykereskedők standjait telepítették, a keleti oldalra, a Pipa utcához közelebbi részbe a kiskereskedőkét. A húsosok a Pipa utcai fronton, a fal melletti zárt pavilonokban árusíthattak. 2 méter magasságig fehér fajansz borította a hátsó falakat, oldalról csak sodronyháló választotta el egymástól az üzleteket. A helyiségben márványlappal fedett fiókos tölgyfaasztal volt a fő berendezés, az egész tér jól átlátható volt. ( Ezt ma már igen nehéz érzékelni a belső zárt üzletek beépítése miatt.) Hátul a földszintes baromficsamok zárta le az épületet, ahol elkülönítve tartották a „szagos" élő állatok vásárát. A kazánházban három gőzfejlesztő üzemelt, két dinamógép, két körszivattyú és egy kompresszor kapcsolódott hozzájuk. A dinamó 500 izzólámpát, 34 nagy ivlám- pát működtetett. Az épület minden helyiségében villanyvilágítás volt. A hűtőkamrákat három csoportra osztották. Az „A” osztályú kamrákban + 4-+5 C, a „B" kamrákban -1, +1, a „C"-ben fagypont alatti hőmérsékleten lehetett tárolni az árukat. Az épületbe három 500 kg szállítására alkalmas liftet telepítettek és öt 1000 kg teherbírásút. „A vásárcsarnokban lévő távbeszélőt a közönség ingyen használhatja. Komoly cél nélkül a távbeszélőt nem vehetik igénybe,” Dobrovlts Orsolya A Pápa-féle vendéglő megidézése Az idősebbek még emlékezhetnek Pápa Zoltán vendéglőjére, amely a Ferenc körút 10. s/im alatt működött 1927 és 1942 között. Napjainkra történelemmé nemesedve a Pipa utcában, a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény időszaki kiállításaként várja u közönségét. Az október 13-án nyíló bemutatót, széleskörű anyaggyűjtés előzte meg, melynek eredményeként a falakon - az eredeti állapotnak megfelelően - Molnár C, Pál képei függenek majd, és a látogatók végig olvasgathatják az 1927-es év valamennyi napilapját, Így nem csak a hangulat lesz korabeli, hanem a tények is, amelyeket a lapok közvetítenek, Mint Gönczi Ambrustól a Helytörténeti Gyűjtemény vezetőjétől megtudtuk: a tervek szerint fél évente cserélnék az enteriőrt, minden alkalommal más és más ferencvárosi helyszínt rendeznek be, a kávéházi hagyományt felőle ven itendő.