Ferencváros, 2000 (10. évfolyam, 1-12. szám)
2000. augusztus / 8. szám
6 BENKÓ DIXIELAND BAND BULI Riport BENKÓ SÁNDOR 60 ÉVES Ülök a Bakáts téren, oldalt, a színpadra vezető lépcső mellett. A lelátók zsúfolva, az ég is felhőkkel, nagy vihar készül, de senkit sem riaszt el, no nem mintha illene Gershwinhez és a dixieland örökzöldjeihez a riogató szél. Valami kutya meleg, párás éjszakának kéne lennie, amolyan New Orleans-i őrületnek. Szóval felváltva nézem az eget és a bandát, a „fiúkon” ugyanaz a cso- kornyakkcndő, mint anno, még az átkosban, amikor először találkoztam velük. Ok nem sokat változtak, ép valamivel hamvasabb voltam, 19 éves, és má- sodmagammal éppen kocsit lopni indultam. vei lettünk a dixinek, a bandának, olyannyira, hogy azóta rajtuk - de csakis rajtuk - még az a nyakba kötött masni is tetszik. Ahogy felmennek a huzatos színpadra, vigyorogni kezdek. Indulás New Orleans-ba! A szél is megenyhül pár perc múlva, s megesküdnék rá, hogy Mert mit olvas az ember ebben a korban? Mi éppen Kerouac Úton című regényén voltunk túl, s egy Egerben megrendezett Tudományos Diákköri Konferencián bölcsészkedtünk, előbb az előadótermekben, aztán a pincékben. Az utóbbi műintézményekben tett látogatások folyományaként erősen tudatmódosult állapotban döntöttünk úgy, hogy elkötjük a már délután kapatossá lett Szeretve Tisztelt Tanársegéd autórádiós Zsiguliját és elindulunk Nyugatra, mint a könyv hősei. Az nem számított, hogy Nyugat ez esetben Mosonmagyaróvár, a lényeg az utazás volt. És akkor jött a Dezső, hogy jó, de előbb még menjünk el a Benkóékat meghallgatni. Elmentünk. Tudják, bölcsészlány, ha valamit nem tud, intelligensen hallgat. Fogalmam sem volt, kik azok a Benkóék. Azt hittem, valami pol-beat duett. A csokornyakkendős csapat láttán majdnem kifordultam a teremből. Na ne, inkább menjünk Mosonmagyaróvárra... Aztán megszólalt a zene, negyedóra múlva elektromos gömbvillámok cikáztak, úton voltunk a szó szoros értelmében, bejártuk San Franciscót, és esküszöm, még azon az este megérkeztünk New Orleans-ba. Azon az éjszakán dzsesszes mákony- ban eszméletlenül lelaktuk Eger városát, a janicsárok sem tették különbül. Kocsit lopni elfelejtettünk, viszont lelkes, feltétlen és odaadó, felesküdött híegy ritmusra fúj Benkóval. Aki nyilván nem csodálkozik a rángó lábú közönség közt vibráló mágneses rezonancián, hiszen villamosmérnökként szakértője az elektromágneses terek numerikus szimulációjának, amiről fogalmam sincs, hogy micsoda, de istenien pasz- szolgatják a dallamot egymás közt. Olyan jól, hogy eszembe jut: a kaliforniai parlament fennállása óta egyetlen zenei tárgyú nyilatkozatot tett, az pedig így szólt:,, A BDB az egyik legjobb dixie-együttes...” Gondolom, amikor Kalifornia kormányzójának kitüntető elismerését átvette Benkó, azt sem a „Számítógépes módszerek az erősáramú elektrotechnikában” című opuszáért kapta, az ilyesmit idehaza honorálták Rektori-díjjal és Zipemowsky emlékéremmel. Két klarinétszóló közt részt vett az amerikai űrkutatásban, de ezen nincs mit csodálni. A nagy szám az, hogy 43 éve egyben tartja a bandát, ilyen a világon még nem volt. Klarinétozni egyébként véletlenül kezdett Benkó, hegedülni tanult, aztán mivel úszott is, méghozzá 1.18-at száz mellen, beszerzetté
