Ferencváros, 2000 (10. évfolyam, 1-12. szám)
2000. július / 7. szám
PEST-BUDA MOZI TÚL A HOLTPONTON? A lakótelepi részönkormányzat legutóbbi ülésén - ki tudja hányadszor? - önálló napirendi pontként szerepelt a Pest-Buda mozi sorsa. Az elhangzottakról, illetve a döntésről Paál Kálmán képviselőtől kértünk tájékoztatást. Megélénkült az érdeklődés a moziépület további sorsát illetően. Az elmúlt hónapokban három - a felújítás és berendezés terheit is vállaló érdeklődő is jelentkezett. A részönkormányzat ülésén meghallgattuk a lakótelepen élő Tóth-Farkas Barnabás okleveles építészmérnököt, aki a mögötte álló befektetői körrel, az épületben az egészséges életmódot szolgáló fittness-cen- tert hozna létre és üzemeltetné. Pál Tibor alpolgármester úr tájékoztatása szerint a Junior Vendéglátó Rt. is hasznosítási javaslattal jelentkezett. Ők a sport-jellegű szolgáltatást komplex vendéglátó-kínálattal egészítenék ki az újjávarázsolt épületben. A harmadik érdeklődő a Fiatalok Krisztusért Alapítvány volt, amely egy vallási töltetű ifjúsági, kulturális központ kialakítását tervezné. Úgy tudom egyébként, hogy a Billa üzletcsoport is puhatolózott, de felmerült az is, hogy a szakorvosi rendelés is megvalósítható lenne itt. Hogyan döntöttek? A részönkormányzat ismét kifejtette: fontos számára a moziépület hasznosítása, támogatja a felújítást célzó törekvéseket. Ugyanakkor határozatban rögzítette, hogy a kulturális, sport, közművelődési, illetve egészségügyi célú hasznosítást preferálja. Felkérte az alpolgármester urat, hogy folytasson további tárgyalásokat az említett vállalkozások részletes hasznosítási elgondolásai, a tervezett működési konstrukció, s a felújításhoz és működtetéshez szükséges anyagi fedezet megismerése érdekében. Az épület felett jelenleg a fővárosi önkormányzat gyakorolja a tulajdonosi jogokat. Első lépés mindenképpen a tulajdonviszony rendezése kell, hogy legyen. MÉG NAGYOBB BIZTONSÁGOT! 1998 novembere óta működik a lakótelepen egy felvonó-felügyelő diszpécser rendszer. Ennek segítségével a liftmeghibásodások jelzése után azonnal a helyszínre sietnek a liftjavító szakemberek. A kapcsolatot a kiépített kábeltévé-hálózaton keresztül biztosítják. Újításként lakossági kezdeményezésre - most ezt a rendszert kívánják bevetni a lakótelep köz- és vagyonbiztonság erősítése érdekében. Mint azt Fekete Tibor közös képviselőtől megtudtuk, több helyen is megkezdték a Telant- kábeleken keresztül egy távfelügyeleti hálózat, az úgynevezett vészhívó-tele- fonrendszer kiépítését. Van ahol lépcsőházanként kívánják felszerelni, de akad olyan ház, ahol az egyes lakásokban is felmerült a telepítés igénye. A csatlakozás havi 2.500 forintba kerül, s ezért napi 24 órán keresztül - korszerű rádiós rendszerekkel és gépjárművekkel is megerősített ügyeletes szolgálat (jól képzett fegyveres biztonsági őreivel) indul azonnal a segélyjelzést leadó ház, illetve lakás felé. Természetesen mindezt a rendőrségi szakemberekkel folyamatosan együttműködve lehet igazán hatékonnyá tenni. Ez a nagy valószínűséggel október elején üzembe álló lakótelepi távfelügyeleti állomás munkatársainak is alapfilozófiája. A rendszer működéséről bővebb felvilágosítással a Dési Huber u. 2. alatti liftszervizben szolgálnak. Különdíj a lakótelepeknek Az ezeréves államiságunk tiszteletére meghirdetett országos millenniumi parkosító versenyen elért kimagasló eredményéért a József Attila lakótelep elnyerte az Etter Kft. különdíját. Az elismerő díszoklevél mellé ünnepélyes keretek között egy harmincezer forint értékű virághagyma kollekciót is átnyújtottak. Az elnyert növényeket őszszel ültetik ki rr >■ ír B0VUL0 SZAKORVOSI SZOLGÁLTATÁSOK A Dési Huber utcai kihelyezett szakrendelőben egyes szolgáltatásokkal kapcsolatban alaposan megnőtt az igény. A szemészetre várakozók nagy száma miatt májustól Podhoránszky doktor úr keddi és csütörtöki rendelése mellett hétfői napokon is szemészszakorvos (Dr. Jónítz Judit) fogadja 14-19 óráig a betegeket. Értesülésünk szerint a Gyáli úti volt „SZTK-rendelő”-ben ismét megindították az ortopéd szakrendelést, amely szerdánként 10-16 óra között látogatható. Magyar parkba - magyar virág! Akár ez is lehetne a jelmondata a „Virágos Magyarországért!” akció keretében július 13-án 10 órakor megnyíló egynyári virágbemutatónak. A Dési Huber és az Ifjúmunkás utca kereszteződésénél, a már hagyományosnak számító rendezvényen ugyanis csupa hazai nemesítésű virágfajtát lehet megcsodálni. A Ferencváros Önkormányzata és a FŐKERT Parkfenntartó Kft. által szervezett ünnepi megnyitón az egyes virágkülönlegességeket Dr. Kovács Zoltán, a növények nemesítője mutatja be. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. Gallyazási koncepció Az eltérő lakossági igények és vélemények szükségessé tették, hogy ebben az esztendőben is elkészüljön a József Attila lakótelepen végzendő parkfa-gallyazási, ifjítási és szárazfa kiszedési koncepció. Mint arról Dombai Gábor képviselő tájékoztatott bennünket,