Ferencváros, 2000 (10. évfolyam, 1-12. szám)

2000. július / 7. szám

Szolgáltatás 9 Enni, inni, teraszolni Nem kell mediterrán országnak lenni ahhoz, hogy mediterrán hangulatot te­remtsünk. Párizs is, Madrid is messze van a tengertől, de a teraszokkal, szö- kőkutakkal, nagy terekkel és zöld területekkel vonzóvá tudják tenni magu­kat a csak sétálni vágyók számára. A vendéglátó teraszok láttán könnyel­műbbek vagyunk. A város közepén be kell érnünk a napernyőkkel, amelyek az árnyas, fás kerthelyiségeket helyettesítik. Este felé ezek a teraszok is meg­telnek a vendéglátósok örömére, esetleg az ott lakók bosszúságára. A hivatal­ban kitelepülőknek nevezik a teraszok kialakítására engedélyt kérőket. A Rá­day utca terasz-sora tovább bővül majd, de már így is van miből válogat­nunk, ha megszomjazunk vagy megéhezünk, netán csak a kávénkat akarjuk elfogyasztani. A Pinc Cadillac 10 órától várja a vendégeit, hétvégén csak 12-kor nyit. Szezon levesek és desszertek fogyaszt­hatok, a fagylaltjuk viszont nem idény­jellegű, mivel egész évben kapható ná­luk. A hely különlegessége a látvány- konyha, mely betekintést enged a piz­zapörgetésbe. Itt meggyőződhetünk ar­ról is, hogy igazi olasz samott téglán sütött tésztát kapunk. Hogy mi köze ennek a rózsaszínű amerikai kocsihoz? Semmi! De a falon lévő poszteren ez is megtekinthető. Vetélytársa, a Paris Te­xas is a kitelepülök közé tartozik. Bár ők ételt nem tartanak, mégis jó időre le tudják bilincselni a vendégeiket a két biliárdasztallal, valamint egy nagykép- emyős televíziókészülékkel, mely ide­ális a futball Európa Bajnokság, vagy akár az olimpia végignézésére. Az al­koholos és a nem alkoholos koktélok­ból válogathat az alkalmi vendég és a nagy létszámú törzsközönség. Az utób­biak folyóiratolvasó teremként is ked­velik ezt a helyet. És, hogy mi köze en­nek az USA Texas állambéli Parisá­hoz? Hát semmi, csak az, hogy az üze­meltető barátjának kedvenc filmjét, a Paris Texast akkoriban játszották a mo­zik, amikor nyitottak. Ez a nyomós érv „hozott is a konyhára”, mert az Ameri­kából idelátogatók tetszésük jeleként kitűzőket és pólókat hoztak nekik a szülővárosukból. A kávézás szertartását megtehetjük a Coquan’s kávéházban, vagy a teraszán reggel nyolc és este hét óra között. Egy igazi kávésnak egyáltalán nem mind­egy, hogy milyen kávéból főzik az italt. Itt bőven van választási lehetőség, mert számtalan szemes kávéból tetszőleges pörköléssel mi magunk adhatjuk meg a receptet, melyet helyben elkészítenek. Ilyenkor nyáron több fogy a jeges és tejes kávékból. A kávénak meg mi kö­ze ahhoz a névhez, hogy Coquan’s? Az égvilágon semmi. Az előző tulaj bece­neve volt, a jelentése: a kakasé. A Tompa utca újonnan lekövezett, vegyesforgalmú részén üzemel az Amadeus vendéglő. Általában 12-tól este 10-ig vannak nyitva, vasárnap csak 9-ig, de az igényektől függően akár tovább is. A nagy melegben fagy- laltkelyhek, koktélok, görög gyü­mölcsleves és a tartalmas ételválaszté­kon belül bő vegetáriánus kínálat is vár minket. Terasz-használati engedélyké­rők ők is, de egyelőre csak bent lehet helyet foglalni. Igaz a belső hőmérsék­let is nagyon kellemes, mert a légkon­dicionálót a külső hőmérséklethez iga­zítják ügyelve arra is, hogy nehogy túl­zottan lehűtsék a levegőt. Hogy miért pont Amadeus? Mivel a vendéglő a Matáv Zeneház közelében található, s a vezetőhölgy ismeri is és szereti is Salz­burgot, a név Mozartra utal, jelezve, hogy az ausztriai éttermek minőségé­hez próbálnak igazodni. A Mester utca 11-ben egy bódéban működik Rozi néni rétes boltja. Kert­helyisége nincs, terasza nincs, le sem lehet ülni a frissen vett sütivel, de a ré­tes nagymamákat meghazudtoló minő­sége kárpótol mindezért.- D. O. -

Next

/
Oldalképek
Tartalom