Ferencváros, 1999 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1999. április / 4. szám

Több százmilliós hátralék A Ferencvárosi Bérleményüzemeltető Kft. vezetője, Hollósi Miklós tájékoztatta a kép­viselő-testületet a lakás és nem lakás céljá­ra használt bérlemények díjhátralékairól. A beszámolóból kiderült, hogy tavaly 71,6 millió forint lakbérhátralékot, 313 millió fo­rint víz-csatomadíj-hátralékot, 5,2 millió forint szemétszállításidíj-hátralékot hal­moztak fel a nem Fizető ferencvárosi lakás­bérlők. Felmerült, hogy az önkormányzat esetleg felmondja az ötvenezer forintnál na­gyobb lakásdíj-hátralékkal rendelkezők bérleti szerződését. A nem lakás céljára szolgáló helyisé­gek bérlői 313 milliós bérleti díj megfize­tésével tartoznak az önkormányzatnak, köztük van egy bank és egy országos hírű nagyvállalkozó is. Az önkormányzat azt fontolgatja, hogy a kötelezettségeiket nem teljesítő vállalkozásoktól pénzbehajtó cé­gek segítségével szedi be az elmaradt bér­leti díjakat. Koszorúzás A kerületi iskolák tanulói, tanárai, Gegesy Ferenc polgármester és önkormányzati képviselők rész­vételével a ‘48-as szabadságharc évfordulója al­kalmából március 12-én koszorűzási ünnepséget tartottak Táncsics Mihály emléktáblájánál (Üllői út 23.). Fotó: Somfai Kedves Betegeink! A Fővárosi Szent István Kórház Gyáli úti Szakren­delőjében az egyes szakrendelések működése 1999. március 1 -tői az alábbiak szerint változik: Reumatológia: H 14—18-ig, K 8— 12-ig, Sz 8—12-ig, Cs 8—12-ig. Fizikoterápia: H 8—15-ig, K 13-19-ig, Sz 8—14-ig, Cs 13-19-ig, P 8-14-ig. Gyógytorna: H 8-14-ig, K 11—19-ig, Sz 8—15-ig, Cs 11—19-ig, P 8-15-ig. Kardiológia: A szakrendelőben a rendelés megszűnik, de az István Kórház Kardiológiai osztályának (I. Belgyógyászat) szakambulanciá­ja professzionális diagnosztikai háttérrel készség­gel fogadja a betegeket. Szemészet: A rendelés a szakrendelőben szin­tén megszűnik, de az István Kórház Szemészeti osztályának szakambulanciája a betegeket ellátja. Sebészet: A szakrendelést a továbbiakban a Szent István Kórházban működő III. Sebészeti Klinika szakambulanciája teljes diagnosztikai és fekvőbeteg háttérrel folytatja. Urológia: A Gyáli úti szakrendelőben megszű­nik, de a betegeket készséggel fogadja a Szent Ist­ván Kórház Urológiai osztályának szakambu­lanciája, melynek szakmai felkészültsége garantál­ja a betegek gyógyítását. Fül-orr-gégészet: A rendelést szintén kényte­lenek voltunk a szakrendelőben megszüntetni. A betegek ellátása a továbbiakban a Szent István Kórház Fül-orr-gégészeti osztálya szakambu­lanciájának a feladata. Az osztályos háttérrel ren­delkező járóbeteg ellátás, az audiológiai állomás magasabb szintű gyógykezelés lehetőségét jelenti. Pszichiátria: A szakrendelő épületébe költö­ző és működését 1999. március 8-án megkezdő IX. kerületi Ideggondozó a betegek folyamatos ellátá­sát biztosítja a szakrendelés és gondozás területén. A mentálhygienes rendelés a Pszichiátriai osz­tály szakambulanciáján változatlan formában folytatódik. Neurológia: A Szent István Kórházban mű­ködő Ideggyógyászati osztályok szakambulanci­ái általános ideggyógyászati és az alábbi speciális ideggyógyászati esetekben továbbra is fogadják a betegeket a háziorvosi beutalóval: epilepszia (II. Ideg), sclerosis multiplex (I. Ideg), fejfájás (II. Ideg), parkinson betegség (I. ideg). Bőrgyógyászat: A szakrendelő épületébe be­költözött és 1999. február 23. óta működő IX. ke­rületi Bőr- és Nemibeteg gondozó folyamatosan fogadja a betegeket a szakrendelésen és a gondozó­ban egyaránt az alábbiak szerint: H 8-14-ig, K 8-19-ig, Sz 8-14-ig, Cs 8-19-ig, P 8-14-ig. Nőgyógyászat: A IX. kerületi Onkológiai Gondozó is beköltözött a Gyáli úti szakrendelő épületébe, működését 1999. március 8-án kezdi meg az eddigi nőgyógyászati szakrendelésre épül­ve, de attól függetlenül az alábbi beosztásban: on­kológia és nőgyógyászati szűrés H 9-14-ig, K 8—13-ig, Sz 11—16-ig, Cs 13—18-ig; nőgyógyászati szakrendelés és onkológiai szűrés K 13— 18-ig, Sz 8—13-ig, Cs 8-13-ig, P 9-14-ig. Ortopédia: A Gyáli úti szakrendelőben az ortopédiai rendelés 1999. március 8-tól átköltözik a Szent István Kórházba, ahol CT-vel kiegészített radiológiai háttérrel folytatja munkáját. Rendelési idő: K 14-18-ig. Traumatológia: Kedden és csütörtökön a Merényi Kórházban levő traumatológiai osztály szakambulanciája 14.30-ig tudja fogadni a betege­ket. A hét többi munkanapján az eddigi megszokott munkarend szerint működik. Laboratórium: Elérhetősége nem változott, továbbra is készségesen elvégzi a háziorvosok által kért vizsgálatokat. Radiológia: Elérhetősége annyiban korlátozó­dik, hogy kedden és csütörtökön 1430-tól nincs műszak szervezve. Természetesen a Szent István Kórház Központi Radiológiai osztálya készség­gel fogadja a betegeket (RTG, ECHO, sz. e. CT). Szeretnénk ismételten felhívni a figyelmet, hogy a IX. kerületi Bőr- és Nemibeteggondozó és az Onkológiai gondozó az Óbester utcai telephely­ről, valamint az Ideggyógyászati gondozó a Haller úti telephelyről a Gyáli úti Szakrendelőbe költözik és 1999. március 8-tól folytatja működését. I)r. Mogyorós László főigazgató Felhívás A Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ, Szülészet- Nőgyógyászati Szakkórház (Bakáts tér 10.) főigazgató főorvosa felhívást tesz közzé az egészségügy területén működő társa­dalmi szervezetek részére a Kórházi Felügyelő Tanácsába társadalmi küldöttek jelölésére. Jelentkezés a főigazgatói titkárságon: IX. kér.. Bakáts tér 10., tel./fax: 217-0418. Jelentkezési határidő: a megjelenéstől számított 15 nap. Dr. Seress Tóth Emőke ig.h. főorvos

Next

/
Oldalképek
Tartalom