Ferencváros, 1999 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1999. március / 3. szám
Ferencváros 13 Hajnal Gabriella gobelinművészete Szépséges, lenyűgöző a színekben tündöklő világ A gobelinművészetet professzori szinten művelő Hajnal Gabriella nagyméretű falikárpitjai csodálatos színkompozíciókban pompáztak az Iparművészeti Múzeum termeiben. Tudvalevő, hogy a szövött kárpit, a gobelin, színes gyapjúból szőtt, többnyire figurális kompozícióval ellátott falidísz. Előállításának módja a kézi szövés. Elnevezése más országokban is megegyezik J. Gobelin párizsi fonalfestő üzemének nevével. Kezdetben a gobelin anyaga a gyapjú volt, csak a 13. században helyettesítették a láncfonalak tartósságának okából lenfonállal. Később selyem-, arany-, ezüstszálakat kevertek bele, amelyektől a szövött kárpit gazdagabb, pompásabb, vékonyabb és hajlékonyabb lett. Nemcsak írott kútfők, de festett és rajzolt ábrázolások is bizonyítják, hogy az egyiptomiaknál, görögöknél és rómaiaknál is készültek ábrás szőnyegek, mert a gobelinszövést már ismerték. Részlet a Serietapisserie II. című kárpitból Hajnal Gabriella 1928. május elsején született; kispolgári családból származik. „Édesapám tisztviselő volt - írja önéletrajzában -, az ötgyermekes család legfiatalabb tagjaként egyetlen fiúgyermek. Nagyanyám tanítóként gyakorolta élethivatását”... Gabriella nyitott volt minden szépre, jóra, a természet, a népművészet szeretetére. Az ötvenes évektől tervez kárpitokat. A Képzőművészeti Akadémia festő tanszakának hallgatója volt 1951-től 57-ig. Diploma után szebbnél szebb, finom színekben gazdag kárpitokat tervez. Felfigyel rá a képzőművész társadalom s az ország vezetői: 1975-ben Munkácsy-díjat kap, 1978- ban Érdemes Művész lesz, 1987-ben Kiváló Művész. 1994-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagjává választották, s ekkor jutalmazták meg a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével. Művészetét olyan magas mércére emelte, írja róla László Emőke, hogy neki tulajdonítják a falikárpit (gobelin) műfaj megújulását. Számtalan hazai és külföldi kiállítását illusztris személyiségek nyitották meg, méltatva műveit. Többek között Barcsay Jenő festőművész és Jancsó Miklós filmrendező. A hosszú éveken át megkomponált gyönyörű alkotásai közgyűjteményekben, magántulajdonban vannak, Új-Delhitől, Svájcon, Olaszországon és Dánián keresztül Ausztráliáig. Itthon az ő falikárpitjai díszítik a Magyar Nemzeti Galériát, múzeumokat, neves szállodákat és köz- intézményeket. A ferencvárosi kiállítást rengetegen nézték meg. Várhelyi Farkas Magda Március Hosszú volt a tél. Minden tél szörnyen hosszú ilyentájt. Ki vagyunk éhezve a fényre, vitaminra, melegre. Tavaszi szélre - még akkor is, ha vizet áraszt. Néhány napsütéses délután újjá varázsol minket, megmoccan odabenn a kis akkumulátor, pörög, forog, egyre gyorsabban, és mi vagy szerelmesek leszünk, vagy forradalmat csinálunk a nagy tavaszi bizsergésben. Ha nem hiszik, nézzenek a naptárra. Jó, jó - mondhatják az örök pesszimisták, csakhogy Julius Caesart is március idusán szúrta halálra Brutus. Nem muszáj folyton külföldi példákkal dobálózni. Bár kétségtelen, most, hogy e szép tavaszon megyünk a NATO-ba (nem, kérem ez nem egy újabb bevásárlóközpont, legalábbis remélem), fokozottabban figyelünk majd a világ eseményeire. Persze az ilyesmivel sem árt az óvatosság. A barátnőmnek nemrég szemére hányta a főnöke, hogy rendkívül tájékozatlan, szegény lány menten neki is állt tájékozódni. Mint mindent, ezt is nagyon lelkiismeretesen cselekedte, nagy vehemenciával. Ennek következtében a napokban panaszolta, nem talál olyan pszichológust, aki neki megfelelő időben rendelne, mert ő reggeltől estig dolgozik, feltételezi, a lélekgyógyászok is ebben az intervallumban ügyködnek. Egyedül érzi magát a sok felszedett információval; háborúk, amelyek kirobbantak. háborúk, amelyek még nem robbantak ki. de bármikor kirobbanhatnak. az autókat már csak két csoportra osztja, amelyek már felrobbantak és amelyek még nem, ez utóbbiaknak is két alfaja van: amelyik fel fog robbanni, s amelyik nem. Tájékozódott a tébé és gyógyszerárak vonatkozásában is és még sok másnak is utánanézett, fizetett közben számlát, mint minden halandó, naná, hogy bedilizett. Végül azt mondta, nem hagyja magát. Vett a piacon két virágládát és egy nagy zacskó földet. Teleszórta magvakkal, ausztráliai eredetű kék százszorszépet is vetett, amelynek vi- rágzási ideje ugyan csak júliusban kezdődik, de némi gondoskodással előbbre hozhatjuk. Előbb magoncot nevelhetünk magról (ugye, milyen bájos szó?), elég a ládát a konvektorra tenni az ablak elé, aztán a magoncokat, ezeket a vékony, alig leveles növénykéket távolabb ültetjük egymástól, hogy mindegyiknek legyen elég helye a növekedéshez. Aztán, ha majd nem fenyegetnek többé az éjszakai fagyok, kitehetjük őket a szabadba, balkonra, erkélyre, kertbe, kinek mije van. Ez is egyfajta terápia. Azt mondja a barátnőm, amióta a magoncaival bíbelődik, határozottan az az érzése, virágkertésznek kéne állnia. József Attila is valami hasonló után vágyakozott. Szóval, lessük csak a virágokat, keressük elő a kokárdánkat (egész biztosan valami lehetetlen helyen találunk rá), a magunk kedvére sétáljunk egyet az ünnepnapon, s a magunk kedvére ünnepeljünk meg minden egyes napot, amely távolabb visz a téltől. Ha társat is találunk a tavaszhoz, akkor nagy baj már nem érhet. Nem igaz?-garamvölgyi-
