Ferencváros, 1999 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1999. március / 3. szám
Ferencváros 11 Honvédmenhely a Soroksári úton Március idusán son és nyomtatott formában való bemutatása. Ezért a nem túl távoli jövőben szeretnénk majd helytörténeti füzeteket is kiadni, mint az 1992-ben indult Ferencvárosi évszázadok című könyv, aminek akkor sajnos, nem lett folytatása. Viszont a munkánkhoz és a gyűjtemény gyarapításához nagy szükségünk van olyan kerületi lakosokra, akik hajlandóak lennének anyagi ellenszolgáltatás nélkül a helytörténeti kutatómunkában részt venni, és különféle akciók megszervezésében, lebonyolításában közreműködni. Kell egy csapat, egy közösség, jelenleg ugyanis csak hárman dolgozunk itt. Mi csináljuk a tárlatvezetést, a gyűjtő- és kutatómunkát is. Azért, hogy minél több önkéntes segítőt találjunk, megalapítjuk a Ferencvárosi Honismereti Társaságot, amelynek első összejövetele április 6-án 17 órakor lesz a Ferencvárosi Művelődési Központban. Ide várunk mindenkit, akit érdekel a helytörténet és szívesen tenne is érte. Szerencsére, mióta itt vagyok, egyre több olyan lelkes emberrel találkozom, akik nemcsak családjuk tárgyi emlékeit adják kölcsön, vagy adományozzák nekünk, de még a kutatómunkában is részt vesznek. Fantasztikus dolog, hogy idős nénik járják a könyvtárakat, és keresgélik az egy-egy területről szóló régi írásokat, emlékeket. Jó lenne elérni azt is, hogy az iskolai oktatás részévé váljon a helytörténeti ismeretterjesztés. Minden kerületi iskolának legalább egyszer el kellene ide jönni, megnézni a kiállítást, meghallgatni a tárlatvezetést. A helytörténet népszerűsítése érdekében 2000-re az összes kerületi iskolára kiterjedő nagyszabású vetélkedőt szervezünk. A Ferencváros büszke lehet arra, hogy a belső kerületek közül az első, amelynek helytörténeti gyűjteménye van. De - nem győzöm hangsúlyozni — hiába van anyag, ha nincsenek emberek, akik gyűjtenének, írnának, szerveznének. Nem hiszem, hogy a kerületben ne lennének olyanok, akik segítenének. Ha csak a saját házuknak, vagy csak a saját családjuknak a történetét írnák meg, már az is óriási eredmény lenne. Nem kell ehhez profinak, történésznek lenni. Csak annyi kell, hogy valakit érdekeljen a múlt. Nagyon várjuk a „leendő munkatársaink” jelentkezését. Jöjjenek be hozzánk, és megbeszéljük, hogy hogyan dolgozzunk együtt, közösen. Kutatniva- ló mindig van!” Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulójának megünneplése alkalmából tisztelegjünk mi, ferencvárosiak is az egykori hősök előtt, s keressük meg, hogy kerületünkben vajon milyen emlékhelyek kötődhetnek a magyar nemzet dicsőséges múlt századbéli eseményéhez. A Ferencváros akkoriban még nem volt önálló kerület, Pest külvárosaként tartották számon, ennek ellenére - még ha nem is dúskálunk tárgyi emlékekben - a szabadságharc eseményei nem váltak nyomtalanná. Feljegyzésekben megtalálható, hogy a márciusi tüntetéseken ott meneteltek a ferencvárosi polgárok, mesterek és legények. A „Szabad királyi Pest Ferenczkiilvárosában összeírt őrsereg névlajstroma” pedig azt tanúsítja, hogy a nemzetőrségben magyarok, szlovákok, németek és délszlávok egyaránt szerepeltek, harcoltak a közös ügyért a város e területéről. A szabadságharc bukását követően csak a vészterhes Bach korszak és a Kiegyezés után lett szabadabb az élet hazánkban, ekkor alakultak meg sorra a különféle honvédegyletek, melyek feladatuknak tekintették a szabadságharc emlékének ápolását, a bajtársiasságot és nem utolsósorban a megrokkantak, az özvegyek és árvák segítését. így jöhetett létre - többek között - (miként az egykori épület homlokzatán lévő tábla hirdette) „Az 1948^19-i rokkant honvédeknek hálás elismerésül a nemzet egyesei" jóvoltából az a honvédmenház, amit 1872. szeptember 29-én adtak át rendeltetésének a Soroksári út 114. szám alatt. Az 1992-ben megjelent Ferencvárosi évszázadok című kitűnő összeállításában Xantus Zoltán írja az eseményről: „E nagy napra virrad a fellobogózott Soroksári út és környéke. Szólnak a harangok, majd szól a zenekar is. Ko- kárdás nép, közöttük városi és katonai előkelőségek az ünnepség vendégei. Csatákat megjárt és túlélt egykori katonák, vörös sipkások és kávébarna atillá- sok tarkítják a megjelentek sorait. Ok az igazi ünnepeltek ezen a különleges napon. Egykor kezükben fegyverrel, most jelenlétükkel figyelmeztetnek a haza szentségére. Szeptember 29., dicső dátum ez! A pákozdi-sukorói győztes csata napja. 1948-ban Jellasics honát bán és tábornok negyvenezres seregére a magyar honvédség, Móga tábornok vezérletével mért vereséget ezen a napon. Most az ünnep nagyszerűsége emlékezésre készteti a megjelenteket. A szabadságharc és az azt követő huszonnégy év számadásának adatait sorolja a szónok.” Az épület bejáratának két oldalán egy-egy honvédszobor állt. A menház első lakója Zólyomi Iván százados volt, az utolsó pedig Lebó István honvéd, aki Nagy Sándor József kivégzett tábornok katonájaként szolgált; tizenhét éves korában fogott fegyvert és végigküzdötte a szabadságharcot. A 48-as öreg honvéd 1928. június 7-én hunyt el. Fényes állami és katonai dísztemetést rendeztek számára. A honvédmenház épülete ma már nincs meg. J. P. A Soroksári úti honvédmenház egykori épülete Réz
