Ferencváros, 1999 (9. évfolyam, 1-12. szám)
Ferencvárosi Magazin, 1999. április / 4. szám
VÉLEMÉNYEK Parlamenter Mire jók a közpénzek? Az Orbán-kormány még hivatalba sem lépett, máris megfogalmazta egyik hitvallását: meg kell akadályozni a közpénzek elszivárgását. Mert a közpénz már csak ilyen. Szeret szivárogni. Sőt, szeret csur- ranni, cseppenni. Szivárog mindnyájunk zsebéből, csurran, cseppen szerencsés kiváltságosoknak. Ilyen körülmények között nem csoda, ha még egy ellenzéki képviselő szíve is repesni kezd az örömtől ilyen hitvallást tapasztalván. Ezek után már csak azt kívánom a kormánynak, hogy csinálja azt, amit mond. És itt kezdődnek a bosszúságok. Merthogy az Orbán-kormánynak már az egyes szavak is mást jelentenek, mint más földi halandónak. Elegendő ez ügyben utalnom a FIFA-Deutsch, valamint az UTE- Deutsch levelezésre, melynek során az Ifjúsági és Sport Minisztériumban újraírták a Magyar Értelmező Szótár több bekezdését. A bosszúságok pedig ott folytatódnak, hogy egyre több ügyben tapasztalom, hogy a kormány nem azt teszi, amit mond. Erre csak egy példát: tavaly azt ígérték, hogy az adótörvények következtében idén mindenkinek jobb lesz. Ma már tudjuk, hogy az alacsony keresetűek rosszul jártak. Ezt - többek közt - én is elmondtam hónapokkal ezelőtt a Parlamentben, de kormánypárti képviselőtársaim mindezt fölös akadékoskodásnak tekintették. Ha már ilyen kekec típus vagyok, nézzünk egy példát a közpénzekre. Ismert, hogy a Postabank komoly bajba került, és ez pénzébe kerül mindnyájunknak. Súlyos közpénzeket fordított a bank egyenesbe hozására már a Hom- kormány is, az Orbán-kormány pedig - az új vezetés hivatalba lépése után - kifejezetten bőkezű mecénásként lépett fel. Ennek az ügyletnek egy mellék- szála mindaz, ami a Magyar Fejlesztési Bank háza táján történt. Kevesen tudják, hogy az MFB-nek is keletkeztek Postabankkal összefüggő veszteségei. Ezt a veszteséget - lévén állami tulajdonú pénzintézetről van szó Burány Sándor írása pótolni kell, ez világos. A kérdés csak az: hányszor? Ludas Matyi óta tudjuk, hogy három a magyar igazság. Ennél az Orbán-kormány azért szerényebb volt, de nem akarta lejjebb adni a Hom-kormánynál. És ha már a Hom-kormány pótolta az állami bank veszteségeit, az Orbán-kormány még egyszer odaadta ugyanezt a pénzt. Kétszer ad, ki gyorsan ad - ez tény. De miért kellett közpénzekből még egyszer kifizetni azt a számlát, amelyet még az előző kormány rendezett? Az összeg egyébiránt csekély 17 milliárd forint. (Elkelne ez a pénz most árvízkárra, belvízkárra). Hogy miért kell ez a pénz, azt akkor még csak találgattuk. Azóta részben már tudjuk. Cégvásárlásra. De miért kell újra közpénzekből, magántulajdonból állami tulajdont csinálni? És miért nem az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság foglalkozik ezzel? Miért kell egy beruházás-finanszírozásra és fejlesztésre létrehozott állami banknak egy vállalat? Ez a vállalat a BÁV. Alighanem a zálogház-fiókokra vetett a vevő szemet. Ahogy olvasom a sajtóban, az adás-vétel körülményei sajátosak. A részvények birtokosa ugyanis vonakodott eladni pakettjeit. Az MFB pedig nagyon akarta a többségi tulajdont. És itt, ezen a ponton megjelent a színen egy harmadik szereplő is. Ez a harmadik szereplő az APEH volt. (Lám, milyen jó, hogyha a kormánynak van egy Simicskája.) Az APEH - mintegy véletlenül - éppen arra járt, és elkezdte tételese ellenőrizni a vonakodó részvénytulajdonos összes telephelyét, A bankosok meg csak jöttek, kopogtattak : adod-e már ? Az APEH vizsgálat lezárult, de az ellenőrök maradtak. A zárójelentés - mint Luca széke - csak nem akart elkészülni. Az ellenőrök maradtak, a bankosok megint jöttek, kopogtattak: adod-e már? Az egybeesés nyilván véletlen, rossz az, aki rosszra gondol. Találja ki, kedves Olvasóm, mi történt. Akár hiszi, akár nem, a részvénytulajdonos beadta a derekát. A cég eladta pakettjeit a Magyar Fejlesz*'"i Banknak. Az állami bank így a BAV többségi tulajdonosa lett. Mostan, zálogosdi a mi pénzünkből fog folyni. Az adás-vétel - ha az újságoknak hinni lehet - jó hárommilliárd forintunkba került. Ennyi közpénz szivárgott el, alakult át, s talán csurrant is cseppent is. Ez nagyjából annyi, mint ameny- nyit a kormánynak idén a 4-es metróra kellett volna áldoznia. Úgy tűnik, a kormánynak a BÁV megszerzése volt a fontosabb. Maradt még azért néhány kérdés. Volt-e szerepe az üzlet létrejöttében az APEH-nek? Felmerül-e a nyomásgyakorlás gyanúja? Volt-e szerepe az üzlet létrejöttében az APEH elnökének, aki nem más, mint a Fidesz egykori gazdasági igazgatója? Egyszer talán megtudjuk a választ. Én eddig azt hittem tudom, hogy a közpénzek mire valók. Hogy mire jók, azt csak most kezdem sejteni. Levelek Tisztelt Főszerkesztő Úr! Érdeklődéssel olvastam "A Közgáz bővítené" c. riportját a Ferencvárosi Magazin márciusi számában. Érdeklődésem személyes jellegű, mivel mint vidéki gimnazista annak idején én is adakoztam a Kinizsi-utcai Református Gimnázium építésére. 1945 után ismét adakoztam az újjáépítésére, majd az államosítás után, mint főmérnök oda jártam munkatársaimmal együtt az üzemi étkezdébe, ugyanakkor mérnök-közgazdász hallgatóként ebben az épületben látogattam előadásokat és itt vizsgáztam is. Mosthát ezt az épületet visszaadják eredeti tulajdonosának a Református Egyháznak, - ámde hova költözzön az itt működő Közgáz Egyetem? A visszaadás gondolata nem mostani: évekkel ezelőtt a néhai Andorka rektor úgy kísérelte meg kivédeni, hogy az épületbe sok idegen vállalkozást telepített, - a túlzsúfoltság látszatát keltve. Mára az "idegenek" eltűntek az épületből, de ha Főszerkesztő úr figyelmesen szemlélődne az intézményben, hamarosan megállapíthatná, hogy a tantermek mellett (rovására) túlméretezett tanszéki apparátusok irodái foglalják el a helyeket. Én megkérdőjelezném az "állandó helyhiány" jelzőt. Általában nálunk valami furcsa és érthetetlen társadalmi jelenség figyelhető meg: ahogyan növekszik az államadósságunk és ahogyan fogy a lakosság száma, úgy terebélyesednek a különféle szervezetek. Valami állami szintű pazarlás folyik nálunk évtizedek óta, ezt bárki megállapíthatja, aki érdeklődik a kérdés iránt. Például ott volt az Országos Széchenyi Könyvtár, amit a Nemzeti Múzeumból föltelepítettek a várba, ha jól emlékszem éppen a Kormányzói épületrészbe. Hatalmas, világszínvonalú berendezésekkel, igazán pompázatos olvasótermekkel, és népes kiszolgáló és őrszemélyzettel oldották meg a feladatot. Az első időkben a tájékoztató pultnál néhány kedves hölgy igazította el a járatlanokat. Ám, hamarosan számítógépes berendezések jelentek meg, - nyilván nem olcsón, és azokat is kellett valakiknek működtetni, tehát létszám és bérmegtakarítás nem történt. Hogy az egész intézmény közmű és bérkiadásai évente mibe kerülnek az állami költségvetésnek, azt nem tudom, csak halkan megkérdezem: nem lehetett volna valamivel takarékosabbra tervezni az egészet? Vagy ha már a számítógépeknél tartunk: rövid kerületi tanácstagi működésem elején a gyűléseinken még kézfeltartással szavaztunk, néhány év múlva meglepve láttam tanácstermünkben a parlamentihez hasonló szavazógépezet megjelenését. Mibe került ez nekünk adófizetőknek? Biztos, hogy annakidején szükséges volt? Nemde olyan tünet ez, mint a régi tanácselnökök nemes, de szerfölött drága vetélkedése a vidéki toronyházakról? (A pécsivel azóta se tudnak mit kezdeni, mert az egész szerkezet rossz, használhatatlan.) De maradjunk helyben: az új kettes villamosokba európai színvonalú, tehát nyilván nem olcsó ajtó-nyitó elektronikus jelzőberendezést telepítette! színes jelzőlámpákat minden ajtó fölött belülről, ugyancsak jelzőrend,, z van kívül is az ajtóknál. Nos ez a rendszer hiába európai, sőt világszínvonalú, nem vált be. Újabb kidobott pénzecske, persze ez is a mi zsebünkből... Hát csak ezek jutottak eszembe a Közgáz Egyetem helyszűkét és a tízmil- liárdra rúgó, újabb építkezések terveit olvasván. Üdvözlettel: Borbús Zoltán nyugdíjas, IX.Liliom u. Tisztelt Szerkesztőség! 1999. márciusi számukban megjelent egy cikk Kleiner István tollából, mi szerint "Újra támadnak a kutyák". A cikk bizonyára hiteles eseteket mesél el és erre szükség is van, azonban a mellé rendelt illusztráció megtévesztő és veszélyes. A kép "barátságtalan eb" címszóval egy francia buldogot ábrázol, amiről köztudomású, hogy nem veszélyes kutya. Alapvetően méretei miatt sem tekinthető veszedelmesnek, ugyanis max. súlya 13-15 kg és nem magasabb 35-40 cm-nél. Minden kutyaszakkönyv és saját tapasztalatom szerint sem agresszív és pláne nem támadó. Ez a fajta egy Magyarországon még eléggé ritka luxuskutya. Csak lakásban tartható. Kérem igazítsák helyre fenti cikküket, ugyanis nem minden kutya veszélyes, amelynek rövid az ormyerge. Az viszont tényleg veszélyes, hogy egy közérdekű lapban ilyesmivel rágalmaznak meg egy amúgy barátságos kiskutyát, ugyanis a közvéleményben akkor ez a hit fog elterjedni róla. Arról nem beszélve, hogy a cikkben több rottweiler volt említve, így sokkal célszerűbb lett volna egy ilyen kutya fényképét beilleszteni. Együttműködésüket köszönve: Snoj Katalin 8 * FERENCVÁROSI MAGAZIN * * 1 999 április
