Ferencváros, 1999 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1999. november / 11. szám
Fotó: Réz Judit F erencváros Városnézés Minden ember alapvető igénye, hogy otthon érezze magát környezetében. Azonban nagyon kévésünknek sikerül az, hogy otthonosan mozogjunk a filozófiai értelemben vett világban, vagyis, hogy annak minden pontján otthon érezzük magunkat. A többségnek nincs is szüksége erre. Nekik - és én is ide tartozom — elég, ha a mindennapi életünk színteréül szolgáló városban és kerületben létezünk úgy, hogy ne kelljen a környezettől félnünk és szorongva intéznünk napi ügyeinket. Környezetünk domináns részei embertársaink és az épületek, illetve az általuk változatos módon felosztott tér. Évszázadokkal ezelőtt, amikor még sokan ott élték le életüket, ahol megszülettek, ez nem jelentett problémát, mivel már a születés pillanatában elkezdődött az a folyamat, amely értelemmel ruházta fel a környezet minden elemét. Egyrészt a megszokás által, másrészt úgy, hogy szűkebb életterünk minden egyes darabkájához kapcsolódott valamilyen élményünk, amitől az személyiségünk részévé vált, az ismerősség érzését keltve. Ma, amikor szinte mindannyian minimum két különböző helyen éljük le életünket, elveszítettük otthonosságérzetünk természetességét. Gyakran ki-ki- zökkenünk belőle, és hosszabb-rövi- debb időnek kell eltelnie ahhoz, hogy újra érzelmi szálak fűzzenek bennünket, mondjuk, a lakásunkkal szemben álló harsány tetős épülethez vagy az esténként fenyegetően fölénk magasodó bérházhoz. Előfordul, hogy bosszankodunk az utcafrontból értelmetlenül előreugró ház okozta keskeny járdán, vagy a látképet éktelenítő, lehangoló tűzfalat vagy ormótlan trafóházat nézve. Ehhez még az sem kell, hogy a kerületbe újonnan beköltözött lakók legyünk. Elég egy, a szokásosnál sötétebb éjszaka, egy rossz hangulat vagy kellemetlen élmény, hogy az addig ismert és megszokott környezet idegenné, kényelmetlenné és fenyegetővé váljon. Ezen tud segíteni, ha az ember kicsit „mögétekint” az épületeknek. Nem térben, hanem időben. Természetesen senkinek nincs ideje hosszú órákat tölteni a könyvtárban azzal, hogy a Ferencváros egy-egy épülete történetének utánajárjon. Viszont kiváló alkalom ilyen ismeretek szerzésére egy-egy olyan körséta, amilyet a Ferencvárosi Művelődési Központ szervezett október 9-én a Kálvin térről a Ráday utcán. Bakáts téren, Tompa utcán, Balázs Béla utcán keresztül a Gát utcáig, József Attila hivatalos szülőházáig. Hogy milyen részletesen mutatta be két kiváló vezetőnk a kerületnek ezt az elenyésző részét, azt az is mutatja, hogy az amúgy húsz perces útszakaszt két és fél óra alatt tette meg az a maréknyi érdeklődő, aki a 12 fokos hideg ellenére vállalkozott erre a túrára. Ferencvárosi séta Múltról és jövőről egyaránt esett szó. Utunk a Kálvin téri, részben Hild József tervezte református templomtól indult, amelynek tervezőjéről kiderült, neve bármennyire jól cseng még ma is, nem igazán alkotott maradandót, ugyanis a templom süllyed, amióta megépítették. Ezért különböző merevítőkkel és támasztékokkal kell megerősíteni, hogy az utókor is megcsodálhassa Budapest első református templomát. Mellette a volt Két Oroszlán fogadó hatalmas és kihasználatlan udvara ritkaságot rejt magában. Ugyanis itt található meg az Erzsébet teret díszítő szökőkút Száva-folyót szimbolizáló nőalakjának eredetije - meglehetősen méltatlan körülmények között. Rátérve a Ráday utcára, különböző korok építészeti stílusait reprezentáló épületekkel találtuk szembe magunkat: modem hotel, klasszicista üzlet és szecessziós társasház. Ezek eredetijét a múlt században az élelmiszeriparból meggazdagodott nagypolgárok és arisztokraták építtették. Ezeken kívül ritkaságszámba menő faportálok, az eredeti stílust megtartó homlokzatok, francia gangok teszik izgalmassá a megszokottnál alaposabban szemlélődök számára az utcát. Elérkezve a Bakáts térre, amit a magát parasztsorból felküzdő, 14-15. század fordulóján tevékenykedő Bakócz Tamás esztergomi érsekről neveztek el. 9 Budapest azon ritka tereinek egyikét tekinthettük meg, amely máig megtartotta központi funkcióinak többségét. Itt kórház, városháza, kocsma, iskola és katolikus templom egyaránt megtalálható. A templom, mint megannyi más műemlék, magán viseli a nagyfokú iparosítással járó légszennyezettség nyomait. A savas esők olyan fokon erodálták az amúgy sem túl jó minőségű kőből készült szobrokat, domborműveket, hogy emiatt a díszkivilágítás fényeit nem szabadott túl erősre állítani, nehogy éjszaka is lát- szódjon rajta a lepusztultság. A téren azonban már a jövő nyomai is látszanak. Például a Schöpf Merei kórház homlokzatának félig felújított oldala, amelynek mintájára az egész épületet renoválni fogják. Mindent egybevéve a tér hűen tükrözi azt a megújulási, megszépülési folyamatot, amelyen az egész Belső- és részben a Középső-Ferencváros keresztül megy. Gazdagság, szegénység A Tompa utcán sétáltunk át a Középső- Ferencvárosba, amelyre fokozatosan kiterjed a belső kerületrész (sz)épülése. Ide tartozik a rehabilitációs terület tágas, immár nem körfolyosós udvarával és ízlésesen felújított lakóházaival. Mindazonáltal nem minden ház ilyen jól sikerült. Némelyik kirívóan piros tetőcserepeivel, némelyik pedig az úttest fölé arcátlanul kiugró emeleti részével szúr szemet (a büntetés nem is maradt el: nagyobb testű járművek már le is vitték a ház sarkát). A fokozatos kiterjedésnek sajnos vannak visszásságai is, mivel néhány telekspekuláns addig nem szándékozik beépíteni telkét, amíg a megújult városrész terjeszkedése következtében meg nem emelkednek ott is az ingatlanárak. Nekik néhány elhanyagolt foghíjtelket köszönhetünk. A Középső-Ferencvárosban azonban a nélkülözés és szegénység jelei is megtalálhatóak, ami megvolt már a századfordulón is. Ebbe a szegénységbe született 1905-ben József Attila, az akkor még újnak számító Gát utcai bérházban, ami sok hasonlóságot mutat a szomszédos házakkal, hiszen mind az 1890-es években épült. Az épületekkel való ismerkedés itt ért véget. Hogy hogyan érezzük magunkat otthonosan embertársaink között, az már egy másik cikk témája lehet. Kincsei Attila
