Ferencváros, 1998 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1998. május / 5. szám
Ferencváros „Mindig van következő lépés” A Thaly Kálmán utca 32. belső udvaráról keskeny lépcső vezet a Családsegítő Központ irodáiba. A Belső- és Középső-Ferencváros ellátásával megbízott intézmény vezetőjét, Maróthy Mártát kértem, beszéljen munkájukról.- A kerületben 3 családsegítő központ működik, a ránk eső kerületrészben 35 000 ember él, 10 százaléka ügyfélként megjelenik nálunk. Ügyfeleink szociális gondjaik miatt keresnek fel bennünket, a legelesettebbek fordulnak hozzánk. Hat szociális munkás, két asszisztens fogadja őket, heti egy alkalommal jogi tanácsadó, kéthetente egyszer pedig klinikai pszichológus segíti munkánkat. Bárki, aki elakad az életében, hozzánk fordulhat segítségért.- Melyek a leggyakoribb gondok, amivel felkeresik Önöket?- A napi megélhetés gondjai alkotják az egyik csoportot, a másikba a lakásproblémák tartoznak. A százezres nagyságrendű díjhátralékokkal, a beiskolázási és étkezési gondokkal a családok valóban nem tudnak maguk megbirkózni. Akkor van gond, amikor év közben költöznek a kerületbe. Szép számban jönnek új gyerekek, de már kiosztották a kereteket. Két éve ott tartunk, hogy a három-négy gyerekes családok jelentős hányadánál a hónap utolsó napjaiban nem jut ennivalóra. Amikor egyik napról a másikra elfogy az étel, nincs segítség, mert hosszadalmas a segélyek kijárása.- Mikor kezdődött a vidéki családok fővárosba költözése?- A kerület már a hetvenes években célállomása volt a vidékről felköltöző cigányságnak, és amikor a rendszerváltás idején vidéken megszűnt a munkalehetőség, a migráció újból jelentősen meglódult.- Lakások nem épülnek, a meglevők piaci áron kelnek el, kevés a munkalehetőség, a szociális segélyből soha nem elég, mi az, amiben mégis segíteni tudnak?- Információt adunk, ügyintézünk; feladatunk az érdekkijárás. Ügyfeleink járatlanok az ügyintézésben, levelet kell írni, nyomtatványt kitölteni helyettük. Amikor látjuk, hogy egy család mindenképpen itt fog maradni, bár nincs lakása, megkíséreljük a „meggyökereztetést”. Segítünk okmányok, pl. a TB kártya beszerzésében, iskolát keresünk és megpróbáljuk a család felnőtt tagjait munkába állítani. Tudjuk, van olyan kerület, ahol külön egy ember csak állásokat hajt fel. Nálunk nem az ötlet vagy a szervezés hiánya miatt nincs, egyszerűen akkora az ügyfélkörünk, hogy nem marad erre idő. Több emberre lenne szükségünk. Azért mi is mindent megpróbálunk. Több száz levelet küldtünk szét vállalkozóknak, cégeknek és jöttek is adományok.- Miben szenvednek leginkább hiányt ügyfeleik?- Két szóban összefoglalható: lakás és étel. Ruha bőven érkezik a különböző szervezeteken keresztül, amiből mindig hiány van, az a cipő, mert az emberek végig hordják.- Lakást, ételt adni egyik napról a másikra nyilván nem tudnak, mi az, ami miatt mégis mindennap hosszú sorokban várnak az irodában a támogatásra szorulók?- Tudjuk, mi legyen a következő lépés. Azt kapják nálunk, hogy biztosan lehet tenni holnap vagy a következő héten valamit.- Működésűk alatt elért eredményeiket, kudarcaikat hogyan összegezné?- Nagyon sok családnak segítettünk az elmúlt években, sikerélményünk mégis kevés van. Tapasztalataink azt mutatják, hogy a gyerekekben ismétlődik szüleik sorsa. A legnagyobb gond a gettósodás. Világosan látszik, hogy külső források, megfelelő alternatív tantervű, nagy befogadóképességű iskolák hiányában a mostani gyerekek szakma, munka és cél nélküli felnőttekké válnak. P. Á. Április 11. József Attila a Proletariátus költője, a proletároknak meg teljesen mindegy, ki volt József Attila. Erre többek között akkor jöttem rá, amikor április 11-én, a költészet napján, a költő születésnapján, szülőházában koszorú- zási ünnepséget tartottak, melyen jelen volt öt televíziós operatőr, egy fotóriporter, két újságíró, egy mezítlábas lakó háziköntösben a gangon, egy függöny mögül leselkedő nénike, egy - Szabados György gyönyörű szavalata alatt - végig ugató kutya és öt koszorúzó irodalomkedvelő ember. Somfai