Ferencváros, 1998 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1998. január / 1. szám
Ferencváros 5 Hűség A barátságos kis lakásba lépve az ember önkéntelenül játszani kezd az évszakok neveivel: a téli zimankóból meleg Tavaszy otthonba érkezett, ahol a képek erőt sugárzó szép őszi színei simogatják a vendéget és az örök nyár érzetét keltik a dúsan burjánzó növények. Az ablak üvegén. túl a Duna, a hidak, a város fényei - ritka szép panorámája a városnak. Odabent a festő-grafikusművész Tavaszy Noémit körbeölelik a képek, könyvek, emlékek. A Gát utcában, abban a házban született, ahol József Attila. A Haller utcába jártak vásárolni, ahová vasárnaponként cirkuszosok jöttek és légtomászok lengedeztek az O sole mio dallamára; persze, hogy artista akart lenni. Aztán apáca, mert vonzották a templomi félhomályban feltűnő sejtelmes alakok, akiket túlvilági lényeknek hitt. Amikor a Józsefvárosi Színházban elkápráztatta a rivaldafény, a színésznő. A vallással azért szoros maradt a kapcsolata.- A hitem, ahogyan a férjemé is, mély volt, de sohasem jelentett intézményességet. Szeretem a keresztény templomokat, de megfognak a régi zsinagógák és ortodox templomok is. Egyszer Bulgáriában végigjártam a kolostorokat. Szívesen festettem ilyen témakörben. Kevésbé is tisztelem azokat, akik most azt akarják állandó áldozással bebizonyítani, milyen buzgó katolikusok, mert így egyes alapítványoktól kaphatnak valamit.-A képzőművészeket is szívesen skatulyázzák.- Bizony, a beskatulyázás az én időmben nemcsak szakmai volt. Bort- nyik tanítvány voltam, de a magániskolájában tanultam, mivel a főiskolára, amelynek akkor igazgatója volt, nem vettek fel, mert egyházi iskolában tanultam. Festőnek készültem, aztán linómetszeteket kezdtem csinálni, azonnal beskatulyáztak grafikusnak. Nehéz volt kitömi, igazán csak azután sikerült, hogy külföldön bemutatkozhattam. Jugoszlávok, csehszlovákok, lengyelek hívtak meg, ahogyan akkoriban nevezték, baráti estekre, ott külföldön nem nyúlt utánam a szakmai előítélet. Érdekes, hogy a metszeteimről, amelyeket sok elszenvedett csapás után készítettem, amikor minden labilis volt körülöttem, tehát a műveimet ennek ellensúlyozásaképpen megszerkesztettem, sokan azt hitték, férfi csinálta.- Ahogy így körbenézek a szobában, csupa föld színt látok. Ha horoszkóp nyelven akarnám megfogalmazni, azt mondanám: itt egy föld jelű jegy szülöttével ülök együtt, aki nagyon vonzódik a templomokhoz.- Valóban föld jelű vagyok, skorpió. Nagyon szeretem a földet, a természetet, a fákat különösen, volt is egy sorozatom, Barátaim, a fák címmel. A tájképeket is nagyon kedvelem. A templom mint motívum is a tájképeken keresztül szivárgott be a képekre, mert ahogy az ember festi a tájat, óhatatlanul ott a templom. Különböző helyeken festettem, egyáltalán nem tudatosan, mígnem egyszer csak kiderült, van vagy harminc képem református templomokról. így lett ezekből tematikus kiállítás. Utána a katolikus templomok következtek.- A Ferencváros díszpolgára, de 36 éve a Belvárosban lakik, az I. kerületben van a műterme és Kecskeméten egy háza.- Gyönyörű helyen lakom, mégis ferencvárosinak vallom magam. Ragaszkodom hozzá, hiszen a gyermekkor későbbi életünk meghatározója. Szegények voltunk, de soha nem éreztem, mert szeretet volt a családunkban. Egyke voltam, de sohasem magányos, azokban a ferencvárosi függőfolyosós házakban nem is lehetett az az ember. A Középső-Fe- rencvárosnak olyan hangulata volt, mint a Tabánnak. Szoros, összetartó közösségek alakultak, sok vidékről Pestre került ember jött ide, akik magukkal hozták a természet szeretetét és ez érződött az udvarokon, ahol eperfa, akácfa, gesztenyefa nőtt és kis kertecskéket alakítottak ki. A Ferenc tér volt a világ közepe. Emlékszem, mekkora szenzáció volt a lift. Csodájára jártunk. Az is nagy szám volt, ha valakinek a lakásában volt a vécé és nem a folyosón. Még most is előttem van: a lichthofra néző ablakunkon nem függöny volt, hanem egy parasztlepedő, és az átszűrődő lámpafény, a szélmozgás történeteket mesélt nekem éjszakánként. A vaskályha parazsában is rengeteg figurát láttam. Annyit hallom manapság, hogy kreativitás így, meg úgy, hogy arra kell nevelni a gyereket, közben meg elfeledkeznek a legalapvetőbb dolgokról. Anyám nekem vidéki selyemkendőiből szabott ünneplő ruhát: az almamintás fehérből puffos ujjú blúzt, a zöldből szoknyát, a pirosvirágosból pruszlikot varrt. Az óvónéni körbejáratott, olyan szépre sikeredett a sok egyen magyarruha között. Ez a kreativitásra nevelés, a példa- mutatás. Ma már ki sem merik mondani, hogy utcaseprő, annyira lenézett munka. Nos, az én apám az volt és nagyon boldogan dolgozott, fővárosi munka volt és nyugdíjas állás. Munka után, hogy spóroljunk a petróleummal és a fűtőanyaggal, a jó meleg zálogházba jártunk szórakozni, a Lónyay utcába. Ott tartották az aukciókat és én akarva-akaratlan csodálatos képeket láttam. Vettek egyszer a szüleim egy képet, egy Rembrandt utánzatot - lám, ebben is milyen jól, mondhatni kreatívan neveltek! És itt, a Ferencvárosban esett meg az egész életemet meghatározó „meglátni és megszeretni” találkozás a költő, műfordító Tavaszy Sándorral, jövendő férjemmel. Hozzám írott verseiben ő nevezett el Noéminek, addig Tóth Jolán voltam, bevallom, nem nagyon szerettem a nevem. Egy éve örökre itthagyott, 46 évi házasság után. Azt tervezem, készítek róla egy sorozatot, most kezdem összeállítani fejemben a vonalakat... Minél idősebb az ember, annál több terve születik, csak a mindennapi apróságok felélik az idejét. Csak most veszem észre, mennyi minden apró dolgot elintézett a férjem helyettem, nekem meg rámegy a napom. Érdekes, ő nem szerette sem az Alföldet, sem a Ferencvárost, nem is nagyon értette, hogy tudom olyan színesre megfesteni őket, aztán rajtam keresztül felfedezte a varázst, olyannyira, hogy élete vége felé verset is írt a Ferencvárosról. Megértette, miért ragaszkodom hozzá, mi az, amitől sosem szakadtam el, s miért érzem mindig otthon magam. Garamvölgyi
