Ferencváros, 1998 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1998. november / 11. szám

8 Ferencváros FÓRUM - FÓRUM - FÓRUM laphoz továbbítani. Ezeket a leveleket, mivel nem nekünk szóinak, etikai okokból nem jelentethetjük meg, de megőrizzük, és ezúton kérjük a Fe­rencvárosi Hírlap munkatársait, hogy vegyék fel a kapcsolatot szerkesztő­ségünkkel. Az alábbi két levél közlését viszont kifejezetten kérték tőlünk. *** Kedves Kiss Ernőné, Bakáts téri lakos! A Ferencvárosi Hírlapban (mely időszakos jellegű, kampánycéllal jutott el majdnem minden ferencvárosi polgárhoz) megjelent egy cikk, melyre rea­gálni szeretnék. Erre csak itt, a Ferencváros újságban van lehetőségem, mert az a lap már valószínűleg nem fog megjelenni, de elég széles réteg ol­vasta, így gondolom nem hátrány, ha egy másik véleményt is megismernek. Kiss Ernőnét szeretném örömmel tájékoztatni, hogy dr. Gegesy Fe­renc IX. kerületi polgármester a harmadik ciklusban is magasan győzött. Ez a tény nem az O állítását igazolja. Vagyis nem rettegett, hogy nem nyer, mert mi biztosak voltunk benne. Nem két hete közeledik a kerület lakosságához, hanem 8 éve ezt teszi és ezalatt az idő alatt, aki problémá­ival meg akarta keresni, ezt megtehette. Én nem egy ügyben fordultam hozzá és segített. Rajtam kívül több ismerősömön segített, ahogy tudott és lehetőségei engedték. Persze jogtalan szabálysértésekbe nem ment be­le, és akik ezért nem szavaztak rá, nem is baj. Amiért csak az íróasztala mögül tud a térre kukucskálni, az a sok teendője miatt van, hogy még le­vegőzni és ebédelni sincs ideje. Végül esténként 21-22 óra felé hazaindul (nem Budára!), hanem Budafokra. Rokonomtól, aki ott lakik, megtudtam. ^jflORNIMPEX HOLDING Rt. A Hornimpex Holding Rt. az alábbi szolgáltatásokkal áll meglévő és leendő ügyfelei rendelkezésére:- Ingatlanközvetítés (adásvétel, bérlet)- Adásvételi, bérleti szerződések készítése- Tulajdoni lap beszerzése- Hitelfelvételhez értékbecslés készítése- Jogi bonyolítás- Teljeskörű lakásfelújítások vállalása Részletes tájékoztatás: Hornimpex Holding Rt. Heinrich Udvar Irodaház 1085 Budapest, Üllői út 32. Tel.: 266-1502 Fax: 266-1517 sorházban vásárolt OTP kölcsönre egy lakást, ami nem villa, hiszen 4 gyermeke osztozik két kis szobán. Azt pedig igazán nem lehet a szemére hányni, hogy taxival megy haza, hiszen 8 óra helyett 16-ot dolgozik, amit a hivatali gépkocsivezetőtől már nem vár el, saját gépkocsija pedig nincs. Az sem várható el egy polgármestertől, hogy görkorcsolyával közleked­jen, mert legalább az esti puszi erejéig haza akar érni gyermekeihez. Mi azért örülünk, hogy ilyen becsületes, tisztességes polgármesterünk lett is­mét, mert többen voltunk, akik rá szavaztunk. András Éva IX. kerületi lakos *** Tudni illik, hogy mi illik A lépcsőházban október 17-én és 18-án is sok-sok példányban megjelent a Ferencváros Hírlap című újság, kísértetiesen hasonló színben és formában, mint a mindannyiunk által ismert és szeretett FERENCVÁROS című lap. Elolvasva az újságot, kerestük benne a megszokott híreket, de helyet­te egy választási propaganda szöveget találtunk. Ez természetesen nem baj. csak nem illik megtéveszteni a polgárokat a megjelenés hasonlatossá­gával, és nem egészen illik úgy terjeszteni egy sajtóterméket, hogy az ke­ményen megsértse a választási kampánycsendet. Véleményünket szerettük volna megírni a jelzett Tóth Éva főszer­kesztőnek is (aki bizonyára már hallott a sajtóetikáról), de címet az újság­ban nem találtunk. A megjegyzést tette egy illemtudó POLGÁR (név, cím, telefonszám a szerkesztőségben) Egy kellemes őszi kirándulás A Ferencvárosi Diabetes Klub tagjai hajókiránduláson vettünk részt szep­temberben, szponzorainknak köszönhetően. Kora őszi napsütésben keltünk útra sétahajóval Szentendrére. A hajó­út csodálatos volt, az elénk táruló őszi napfényben fürdő főváros látvá­nyának köszönhetően. Megérkeztünk Szentendrére, a „Korona” étteremben ebédeltünk, majd megtekintettük Kovács Margit keramikus múzeumát és a Marcipán múzeumot. Kovács Margit kerámiáinak egyedi figurái, ötletgazdag formái nagy hatással voltak ránk. Ez elmondható „Szabó bácsi” cukrászmester alko-

Next

/
Oldalképek
Tartalom