Ferencváros, 1998 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1998. november / 11. szám
Ferencváros 4 Körkérdés kerületünk lakóihoz, valamint közéleti személyekhez, politikusokhoz, művészekhez Mi jut eszébe arról, hogy Ferencváros? Háry János huszonéves ügynök, üzletkötő: Először a csapat jut eszembe. Aztán az, hogy itt születtem. A Mester utcába hoztak haza. A csapat egyszerűen a véremben van, Ferencváros pedig az életem. Amit nagyon szeretek, az a Boráros tér és környéke. Fantasztikus, hogy eltűnnek a régi, rossz és csúf házak, amik úgy elnyomták az embert. Javításra szorul viszont a közbiztonság. Füredy Levente ifjúsági korú, felnőtt EB-helyezett birkózó: A labdarúgócsapat természetesen, pedig én nem ebben az egyesületben sportolok. De szeretek itt lakni, szép a lakásunk a Boráros téren. Azért, ha lenne pénzem, elköltöznék, mondjuk, a második kerületbe. Kottái János színész: 1998-ban a Ferencvárosi Ünnepi Játékok jut eszembe, ahol tán legkedvesebb szerepemet játszhattam: La Mancha lovagját... Eddig az jutott eszembe, hogy több mint hat évtizeddel ezelőtt a Bakáts téri kórházban születtem, s valószínűleg ezt már soha nem felejtem el. Óvári Lajos gyártásvezető, stúdióvezető: Nekem először a Fradi jut eszembe, abszolút pozitív értelemben. Aztán a Bakáts téri Ünnepi Játékok. És idén, most, hogy Szabó István filmjének jelentős részét itt forgatjuk, az is eszembe jut, hogy milyen nagyszerű az önkormányzat és az illetékesek segítőkész hozzáállása a munkánkhoz. Huszti Péter színész, a Színház és Filmművészeti Főiskola rektora: Sokáig laktam az Üllői út Vili. kerületi oldalán. Hosszú évek után a tavalyi nyári játékok csodálatos élménye jut eszembe Ferencvárosról. Nem szoktam szabadtéren játszani, Az Isten pénze pedig karácsony-esti darab. És esett a műhó, hátam mögött a templom magasodott, felettünk az égbolt teleszórva csillagokkal... egyszerűen varázslatos volt. Már a próbák is, hisz két lépésre a színpadtól, nézhettük a Dunát. Aztán az esték, a színpadi karácsony, a nyáréjszakai csillagok, a házak ablakai mögül kitekintő emberek. És a kordonon kívül állók, felnőttek, gyerekek; sokuk ekkor ismerkedett a színházzal... Életem egyik legboldogabb színházi élménye. Számomra most ezt jelenti Ferencváros. Szécsy Miklós vendéglátóipari vezető: IX. kerületi lakos vagyok, az voltam egész életemben. Semmi pénzért nem mennék el innen. Tudom persze, hogy rólunk először mindenkinek a csapat jut eszébe, de remélem, nemcsak ez alapján ítélnek meg bennünket. Hiszen a mi kerületünk nem ragadt le 5-10 évvel ezelőtti állapotában, itt érezhető a pozitív, értékteremtő mozgás. Sok javaslatom van, de nem fér mind egy ilyen „körkérdésbe”. Azt viszont a legfontosabbnak tartom, hogy a Duna-partot ne építsék be, se egyetemi könyvtárnak, se szállodának. Ez Budapest legtisztább része, itt keresztül jár a levegő a Duna felől a városon; sokkal kellemesebb itt, mint az elitnegyedekben: a Moszkva téren, a Mártírok útján, néha a Rózsadombon is rosszabb a levegő... Nagyon fájó, hogy nincs színházunk. A Bakáts téri játékok az első lépés, de miért nem lehet - például a József Attila-lakótelep Pest-Buda mozija - ha már nem maradhat park! - a IX. kerület kőszínháza? Parkolóház lesz, üzletközpont. Minek? Mészöly Katalin operaénekesnő: Nekem életem legboldogabb időszakai a nyári játékokra való készülődés, a próbák, az előadások. Hát hogyne imádnám a Bakáts teret, hogyne szeretném Ferencvárost? Schulze Éva, a Magyar Televízió drámai szerkesztőségének vezetője: A Ferencváros a gyerekkorom. A Lónyay utcában laktunk, akkor Szamuely volt, ott éltük át ötvenhatot... A tejcsamokban az emberek tele voltak reménnyel, azután tíz napig rejtőztünk a pincében. Bejött a házmester és azt mondta, hogy egy akna becsapódott a negyedik emeleten. Anyám majdnem
