Ferencváros, 1997 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1997. november / 11. szám

Ferencváros 5 Forgalomcsillapított, berendezett köz­területté szeretné átalakítani az önkor­mányzat a Ferencváros belső tengelyét képező Kálvin tér-Ráday utca-Bakáts tér-Tompa utca-Ferenc tér közötti szakaszt. Az elképzelésekről immár két helyen is tapasztalatokat szerezhe­tünk, a Tompa utcai rész után október­től a Ráday utca egy szakasza is átala­kult. Bármennyire is szép azonban, vala­miért mégis az szokás, hogy a polgárok elsősorban a hiányosságokat látják meg, a problémákra keresik a választ. Olvasóink az utóbbi időben rendszere­sen hívták a szerkesztőséget, kérdé­seikből egy tucatnyit juttattunk el a pol­gármesteri hivatal illetékeseihez. Több mint tíz éve foglalkoznak már a Ráday utca átalakításának gondolatá­val. Az elvárások s így az elképzelések is igen sokrétűek, nem csoda tehát, ha az elkészült mintaszakasz nem minden­ki ízlésének felel meg. Pedig a terveket, a lehetséges változatokat folyamatosan bemutatták az önkormányzat városfej­lesztési bizottságának, s a felvetődött kérdésekben végül ők döntöttek. Tapasztalatok itthon és külföldön A hely adottságai kiválóak, s egyben befolyásolják az utca leendő arculatát. Színes, eleven bevásárlóutcát lehet itt kialakítani, hangulatos vendéglátó he­lyekkel. A „régi” Ráday a szabálytala­nul parkoló gépkocsik miatt a gyalogo­sok és a közlekedő autók számára is járhatatlan. Ugyanakkor a tömegközle­kedés megszüntetése sem lehet cél, mert ez még nagyobb forgalmat ger­jesztene, továbbá nehezítené a gyalo­gosok helyzetét és károsan hatna a he­lyi kereskedelemre (miként azt az Üllői úton évtizedek óta tapasztalhatjuk). A parkolási gondokat (a korábbi biztató vállalkozói érdeklődés ellenére) még nem sikerült megoldani, s ez látha­tóan hosszú folyamat lesz. A kiválasz­tott szakaszon azonban a parkolóhelyek számának jelentős csökkenése nélkül be lehetett mutatni, hogy milyennek képzelték el a tervezők az egész Ráday utcát, s az itt szerzett a tapasztalatok hasznosíthatók lesznek a Kálvin tér, il­letve a Bakáts tér felé történő átépítés­kor. A már átalakított szakaszon a dísz- burkolat eltérő színe és mintája jelöli ki a forgalmi és leálló sávot, valamint a mintázattal tarkított gyalogos felületet. A kandeláberek a 20-as, 30-as évek építészeti stílusát képviselő utcaképhez illeszkednek. Igazi fasor telepítésére a rendkívül sűrű közműhálózat miatt nem volt mód, de kellemes hangulatot teremtenek a növényládákba (planéte- rekbe) ültetett, korlátozott magasságúra növekvő fácskák is. Korábbi, elsősorban külföldi ta­pasztalatokat már eddig is figyelembe vettek. Például a díszburkolaton közle­kedő busz- és átmenő forgalom csak Budapesten újdonság, Európa nagyvá­rosaiban egyre gyakoribb. Több évtize­des tapasztalataik szerint a forgalom elől teljesen elzárt területek ugyanis komoly nehézségeket okoztak. Az áru- szállítás korlátozása miatt megváltozik a kereskedelem arculata, kiszorulnak a nagy áruforgalmú üzletek, élelmiszer- boltok. Az ott lakók közlekedése, laká­suk megközelítése nehezebbé válik, emiatt sokan elköltöznek. Helyükre bankok, irodák költöznek, így a mun­kaidő után ezek az utcák elnéptelened­nek. A forgalomtól elzárt területek ha­sonló bajait csak indokolt, például mű­emléki-idegenforgalmi szempontokból érdemes vállalni. A Ráday utca azon­ban nem ilyen, s önmagában a jelenle­gi, egy sávon menő forgalom sem okozna problémát (csupán a szabályta­lan parkolás és rakodás). Kérdések és válaszok A következőkben a konkrét kérdésekre adott válaszokat foglaljuk össze, első­ként például azt, hogy miért jár a 15-ös busz a díszburkolaton. Az első elképze­lések szerint a busz útvonala elkerülte volna a Ráday utca díszburkolatos sza­kaszát. A lehetőség részletes elemzése­kor azonban kiderült, hogy a merőleges utcák szűkössége miatt a BKV nem tudja vállalni a járatok kanyarodását. A Ráday utcát teljesen elkerülő Kálvin tér-Üllői út-Ferenc körút útvonalon je­lenleg villamossal és metróval megol­dott a tömegközlekedés, s mivel a BKV fokozatosan megszünteti párhuzamos járatait, az említett kerülőút helyett a BKV a Kálvin tértől visszafordította volna a 15-ös buszt. Emiatt döntöttek az eredeti útvonal megtartása mellett. Jó hír viszont, hogy a BKV, ígérete sze­rint, rövidesen kisebb, környezetbarát buszokat fog üzemeltetni ezen a jára­ton. Az autók - az olvasók kifogása elle­nére - jogosan parkolnak az utcában, mert mindkét oldalon vannak várako­zóhelyek, illetve az áruszállítást lehető­vé tévő úgynevezett „koncentrált rako­dóhelyek”, ez utóbbiakat külön tábla jelzi. Ugyanígy a Ráday Kollégium előtt is lehet parkolni, és az udvarra a buszok számára is megfelelő a behajtá­si lehetőség. A gyorshajtás viszont nem építé­szeti kategória, ez a vezetők önmérsék­A Ráday utca Új értékek és új kifogások

Next

/
Oldalképek
Tartalom