Ferencváros, 1997 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1997. december / 12. szám

10 Ferencváros Ferencvárosért Érdemérem Becsülettel munkálkodva Kurucz Zsigmond, műszerész kisiparos „Ezerkilencszáznyolcvankilenc május 29-e nagy nap az életemben, ekkor vá­lasztottak a KIOSZ országos elnökévé. Én lettem az első szabadon választott iparos elnök, mert hiszen tudvalévő, hogy az országos szövetségben annak előtte mindig politikai szempontok érvé­nyesültek, az elnöki tisztséget mindig „ejtőernyős” töltötte be. A kelet-európai blokk első szabadon választott elnöke­ként Arany Kéz kitüntetéssel tisztelt meg a Nemzetközi Iparunió. Ekkor már sok­sok kitüntetés, elismerés birtokosa vol­tam: 1991-ben kaptam a Magyar Köztár­saság Csillagrendjét. Az idei esztendő különösen jelentős számomra: betöltöt­tem hetvenedik életévemet, negyvenéves iparos múlttal büszkélkedhetek, október harmadikén Ferencvárosért Érdemérmet kaptam, október 23-án pedig életutam el­ismeréseként a Magyar Köztársaság Ér­demrend Kiskeresztjével tüntettek ki. 1957-ben csak importpótló tevé­kenységhez és lakossági szolgáltatások­hoz adtak kisipari működési engedélyt. Én mindkettőt megcéloztam: természe­tesen az idő tájt csak egymagámban dol­gozhattam. 1967-ben már bővültek a működés lehetőségei, alkalmazottat is foglalkoztathatott a kisiparos. Az új me­chanizmus meghirdetésekor kicsit fel­szabadult a pálya, de újra szigorítások következtek. Véleményem szerint a nyolcvanas évek eleje volt a kisipar aranykora. Sok új rendelet született, amely lehetővé tette a fejlődést, a fejlesztést, a beruházásokat. ^ki AVON kozmetikai^ cég ingyenes belépési lehetőséggel tanácsadónőket keres a IX, és XXI. kerületekből, Bővebb információ minden nap: Merényi Judit vezetőtanácsadónő Tel.:215-2684 06-20-272-656 DOBOLYI GABRIELLA 215-8801 V Ez az időszak 1989-ig tartott. Akkor ab­ban reménykedtünk, hogy valóra válik a meghirdetett jelszó: az egymillió kisvál­lalkozó országa leszünk. Ennek szerve­zésében én már mint a KIOSZ országos elnöke tevékenykedtem. Sajnos, azt kell mondanom, hogy a meghirdetett cél nem valósult meg, nagyot csalódtam. Úgy érzem, mind a mai napig nincs megbecsülve nálunk a kisiparosság. A nyugati országokban ez a réteg a társada­lom középosztályának képviselője. Ná­lunk nemegyszer felelős miniszterek, ál­lami szervek képviselői nyilatkoznak el­ítélően rólunk. Gondolok azokra a kije­lentésekre, hogy a kisiparosok csalnak, megkerülik a közterhek befizetését. Én mindig azt mondtam és azt állítom ma is, hogy a gazdasági szabályozók kénysze­rítik rá az iparost a kiskapuk keresésére. A kisiparosokról, erről a pályáról té­ves elképzelése van az embereknek. Amikor én negyven évvel ezelőtt kivál­tottam az ipart, úgy indultam, hogy nem akarok máról holnapra meggazdagodni. Tisztességgel és becsülettel akartam dol­gozni, ezt az elvet követtem is mindvé­gig. De mi van most? Nagyon sokan él­nek abban a hitben, hogy ezen a pályán gyorsan meg lehet gazdagodni. De ez nem igaz, itt csak becsülettel munkál­kodva tarthatja fenn magát az ember.”-rp­Nevem a védjegyem „Hatvanöt éves vagyok, '57 óta kis­iparos. Ezerkilencszázharminckilenc november elsejétől élem életemet a Lónyay utca 50-ben. Édesapám a még ma is itt működő nyomdában dolgo­zott, szorgalmas, iparkodó ember volt, felajánlották neki itt a házmes­terséget és a vele járó lakást. Én nem vállalkozó vagyok, hanem iparos. 1946-ban nem vettek fel a Kandó Kálmán technikumba, így az­tán dolgozni kezdtem. 1957-ig sokfe­le megfordultam, a közmegítélés sze­rint ez nem vált az ember javára álta­lában, azt mondták ránk, hogy ván­dormadár. Úgy gondolkoztam, hogy ha tudni akarok, akkor sokat kell lát­nom, sokat kell tanulnom, sok min­dent ki kell próbálnom. Ezt az elvet vallottam. Meg azt, hogy ha mindent nem is tud megtanulni, megismerni az ember, egyet mindenképpen tudnia kell: hogy azt a valamit, amit keres, hol találja meg. Negyvenkilencben a mesterem, ahol dolgoztam, a kedvezőtlen gazda­sági viszonyok miatt bezárta kisipari műhelyét, munkanélküli lettem, és el­mentem itt a szomszédban működő pékségbe liszteskocsisnak. Nagyon jó kenyeret és zsömlét sütöttek ott, ahol most az önkormányzat pénzügyi iro­dája működik. Megálltam egyszer a lovakkal a Kőfaragó utcában a köpkö­dő előtt, éppen azt kiabálta valaki, hogy a Ganz Vagon- és Gépgyár he­gesztőt keres. Mentem hát a Ganzba, onnan áthívtak a Vegyipari Gépgyár­ba, kellett nekik a jó lakatos. Itt ismer­tem meg a feleségemet, a gépgyár ve­zetőjének lányát, megházasodtunk, két gyermekünk született. Agilis em­bereket kerestek éppen ez idő tájt a Danubiába, és elvittek a gépgyárból, innen meg áthívtak a Fehér úti Finom- mechanikába, az ország legmoder­nebb hadiüzemébe. Világéletemben önállóságra töre­kedtem, atyai nagyapám szavai ma is fülembe csengenek: fiam, ne légy so­ha más szolgája. így vágtam bele öt- venhétben a kisiparba. Hangsúlyo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom