Ferencváros, 1997 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1997. december / 12. szám
10 Ferencváros Ferencvárosért Érdemérem Becsülettel munkálkodva Kurucz Zsigmond, műszerész kisiparos „Ezerkilencszáznyolcvankilenc május 29-e nagy nap az életemben, ekkor választottak a KIOSZ országos elnökévé. Én lettem az első szabadon választott iparos elnök, mert hiszen tudvalévő, hogy az országos szövetségben annak előtte mindig politikai szempontok érvényesültek, az elnöki tisztséget mindig „ejtőernyős” töltötte be. A kelet-európai blokk első szabadon választott elnökeként Arany Kéz kitüntetéssel tisztelt meg a Nemzetközi Iparunió. Ekkor már soksok kitüntetés, elismerés birtokosa voltam: 1991-ben kaptam a Magyar Köztársaság Csillagrendjét. Az idei esztendő különösen jelentős számomra: betöltöttem hetvenedik életévemet, negyvenéves iparos múlttal büszkélkedhetek, október harmadikén Ferencvárosért Érdemérmet kaptam, október 23-án pedig életutam elismeréseként a Magyar Köztársaság Érdemrend Kiskeresztjével tüntettek ki. 1957-ben csak importpótló tevékenységhez és lakossági szolgáltatásokhoz adtak kisipari működési engedélyt. Én mindkettőt megcéloztam: természetesen az idő tájt csak egymagámban dolgozhattam. 1967-ben már bővültek a működés lehetőségei, alkalmazottat is foglalkoztathatott a kisiparos. Az új mechanizmus meghirdetésekor kicsit felszabadult a pálya, de újra szigorítások következtek. Véleményem szerint a nyolcvanas évek eleje volt a kisipar aranykora. Sok új rendelet született, amely lehetővé tette a fejlődést, a fejlesztést, a beruházásokat. ^ki AVON kozmetikai^ cég ingyenes belépési lehetőséggel tanácsadónőket keres a IX, és XXI. kerületekből, Bővebb információ minden nap: Merényi Judit vezetőtanácsadónő Tel.:215-2684 06-20-272-656 DOBOLYI GABRIELLA 215-8801 V Ez az időszak 1989-ig tartott. Akkor abban reménykedtünk, hogy valóra válik a meghirdetett jelszó: az egymillió kisvállalkozó országa leszünk. Ennek szervezésében én már mint a KIOSZ országos elnöke tevékenykedtem. Sajnos, azt kell mondanom, hogy a meghirdetett cél nem valósult meg, nagyot csalódtam. Úgy érzem, mind a mai napig nincs megbecsülve nálunk a kisiparosság. A nyugati országokban ez a réteg a társadalom középosztályának képviselője. Nálunk nemegyszer felelős miniszterek, állami szervek képviselői nyilatkoznak elítélően rólunk. Gondolok azokra a kijelentésekre, hogy a kisiparosok csalnak, megkerülik a közterhek befizetését. Én mindig azt mondtam és azt állítom ma is, hogy a gazdasági szabályozók kényszerítik rá az iparost a kiskapuk keresésére. A kisiparosokról, erről a pályáról téves elképzelése van az embereknek. Amikor én negyven évvel ezelőtt kiváltottam az ipart, úgy indultam, hogy nem akarok máról holnapra meggazdagodni. Tisztességgel és becsülettel akartam dolgozni, ezt az elvet követtem is mindvégig. De mi van most? Nagyon sokan élnek abban a hitben, hogy ezen a pályán gyorsan meg lehet gazdagodni. De ez nem igaz, itt csak becsülettel munkálkodva tarthatja fenn magát az ember.”-rpNevem a védjegyem „Hatvanöt éves vagyok, '57 óta kisiparos. Ezerkilencszázharminckilenc november elsejétől élem életemet a Lónyay utca 50-ben. Édesapám a még ma is itt működő nyomdában dolgozott, szorgalmas, iparkodó ember volt, felajánlották neki itt a házmesterséget és a vele járó lakást. Én nem vállalkozó vagyok, hanem iparos. 1946-ban nem vettek fel a Kandó Kálmán technikumba, így aztán dolgozni kezdtem. 1957-ig sokfele megfordultam, a közmegítélés szerint ez nem vált az ember javára általában, azt mondták ránk, hogy vándormadár. Úgy gondolkoztam, hogy ha tudni akarok, akkor sokat kell látnom, sokat kell tanulnom, sok mindent ki kell próbálnom. Ezt az elvet vallottam. Meg azt, hogy ha mindent nem is tud megtanulni, megismerni az ember, egyet mindenképpen tudnia kell: hogy azt a valamit, amit keres, hol találja meg. Negyvenkilencben a mesterem, ahol dolgoztam, a kedvezőtlen gazdasági viszonyok miatt bezárta kisipari műhelyét, munkanélküli lettem, és elmentem itt a szomszédban működő pékségbe liszteskocsisnak. Nagyon jó kenyeret és zsömlét sütöttek ott, ahol most az önkormányzat pénzügyi irodája működik. Megálltam egyszer a lovakkal a Kőfaragó utcában a köpködő előtt, éppen azt kiabálta valaki, hogy a Ganz Vagon- és Gépgyár hegesztőt keres. Mentem hát a Ganzba, onnan áthívtak a Vegyipari Gépgyárba, kellett nekik a jó lakatos. Itt ismertem meg a feleségemet, a gépgyár vezetőjének lányát, megházasodtunk, két gyermekünk született. Agilis embereket kerestek éppen ez idő tájt a Danubiába, és elvittek a gépgyárból, innen meg áthívtak a Fehér úti Finom- mechanikába, az ország legmodernebb hadiüzemébe. Világéletemben önállóságra törekedtem, atyai nagyapám szavai ma is fülembe csengenek: fiam, ne légy soha más szolgája. így vágtam bele öt- venhétben a kisiparba. Hangsúlyo-
